A heti munkaidő csökkentése, az érdekegyeztetés megújítása, három-négyszázezer új munkahely megteremtése, a bérek uniós felzárkóztatása, biztonság és kiszámíthatóság a munkavállalóknak és a nyugdíjasoknak – ígérte a választások előtt az MSZP, valamint miniszterelnök-jelöltje, Medgyessy Péter, aki nem mellékesen személyes garanciát vállalt az ígéretek többségének teljesülésére. Az első száznapos program okozta örömmámor azonban hamar szertefoszlott, mert bár a 2002 szeptemberében végrehajtott, átlagosan ötvenszázalékos béremelést nagy elégedettséggel fogadta a közszféra, tavaly decemberben – a rendszerváltás óta először – mégis országos közszolgálati sztrájkbizottság alakult. A szféra még lenyelte, hogy a nagyarányú béremelésre hivatkozva 2003-ban semmiféle keresetemelésben nem részesült, noha Medgyessy Péter korábban folyamatos és fokozatos bérfelzárkóztatást ígért. Az viszont már-már kicsapta a biztosítékot, hogy az idei évre minimumként megfogalmazott tízszázalékos béremelési követeléssel szemben a kormány mindössze hatszázalékos ajánlatot tett, ráadásul a mindöszsze az infláció mértékével megegyező béremelés kifizetésére nem akart jogi és pénzügyi garanciát vállalni.
Rugalmas sztrájkbizottság
Tagsága akciókészségét felmérve a huszonnégy szakszervezetet tömörítő sztrájkbizottság decemberben még arról beszélt, hogy a munkavállalók túlnyomó többsége akár hosszabb időn keresztül is kész lenne sztrájkolni, így ha január elején nem születik megállapodás, országos szintű figyelmeztető sztrájkra kerülhet sor. A „hirtelen” megváltozott költségvetési hiányra és a Draskovics-csomag kidolgozására hivatkozva a kormány az év elején gyakorlatilag szüneteltette a tárgyalásokat, a háttér-egyeztetésekkel kapcsolatban pedig hírzárlatra kérte a szakszervezeteket. Február végén a kabinet olyan megállapodást kötött a sztrájkbizottságot alkotó szakszervezetek többségével, ami miatt a bizottság lényegében megalakult, hiszen a hatszázalékos béremelés kifizetése továbbra is a jelentős anyagi gondokkal küzdő önkormányzatokra hárul. Jogi garanciaként pedig a KSH első negyedéves adatai alapján, májusban vizsgálják felül a kifizetések teljesülését, igaz, az esetleg szükségessé váló kompenzáció módját nem rögzítették a megállapodásban. Márpedig a kompenzációra szükség lesz, a sztrájkbizottság eddigi felmérései szerint ugyanis inkább kivételeknek számítanak azok a területek, ahol megvalósul a megállapodásban rögzített bérintézkedés – míg például a közoktatás vagy az egészségügy területén reálbérveszteség következett be.
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) tavaly decemberben felkérte sztrájkbizottságát, hogy teremtse meg egy esetleges munkabeszüntetés jogi és szervezeti feltételeit. A VSZ ekkor úgy vélte, hogy a tizenegyezer vasutas elbocsátásával járó vasútreform a szolgáltatások színvonalának romlását, hosszú távon pedig a magyar vasút megszűnését jelentheti. Tavalyi 60 milliárdos vesztesége, valamint idei 59 milliárd forintos hitelfelvételi lehetőségével együtt 120 milliárd forintra duzzadhat a MÁV adóssága. Mivel a vállalat januárban véglegesített „reformjából” furcsa módon kimaradt a társaság uniós normák szerinti támogatása, szakértők szerint 2005-ben újabb ötven-, 2006-ban pedig további ötvenötmilliárd forint hitel felvételére kényszerülhet a cég. A vasúti dolgozók és a MÁV sorsa iránti aggodalmak ellenére a reprezentatív vasutas szakszervezetek a napokban mégis elfogadták a húszszázalékos létszámleépítést. A VSZ vezetői lapunknak cáfolták, hogy a MÁV-val 2002-ben kötött megállapodásban a szakszervezetek lemondtak volna sztrájkjogukról. Eszerint a társaság közel hétszázezer forintos havibért biztosít az első számú érdekvédelmi vezetőknek és kiemelt bérezésben részesít további hatvan szakszervezeti tisztségviselőt is.
Bár a választások előtt Medgyessy Péter szakmájuk „erkölcsi és anyagi megbecsülését” ígérte, a kormányváltás óta 43 ezerről 37-38 ezer főre csökkent a postai dolgozók száma, és a hatszáz fő alatti kistelepüléseken már felszámolták az állandó postahivatalokat. Erkölcsi és anyagi megbecsülés helyett azonban félelem és bizonytalanság uralkodik a dolgozók között, mivel a vállalat modernizációs terve szerint a posta immár a hatszáz és kétezer fő közötti települések postáinak fenntartásából is kivonul. A cég idén hatszáz, jövőre pedig további nyolcszáz postafiókot ad önkormányzati vagy magánkezelésbe, a jelenleg háromezer postahivatalból álló hálózat év végére tehát 2400-ra, jövő év végére pedig 1600-ra csökken. A „modernizáció” újabb öt-hatezer dolgozó állását veszélyezteti és a szolgáltatások színvonalának további csökkenéséhez vezethet.
Támogatott postai modernizáció
Medgyessy Péter ígérete és a valóság közötti különbség ellenére azonban csak a kisebb, független postás érdekképviseletek emelik fel hangjukat, a legnagyobb Postás Szakszervezet (PSZ) türelmesnek tűnik. Mundruczó Kornél, a PSZ elnöke egyetért a modernizációs elképzelésekkel, mindössze túl gyorsnak tartja azok megvalósítását. Kérdés persze, hogy a foglalkoztatási tervről a hónap végén kezdődő egyeztetéseken lesz-e miről érdemben tárgyalni. A „modernizáció végrehajtásából adódó foglalkoztatási gondok kezelésére” ugyanis már tavaly júliusban együttműködési megállapodást kötött a munkaügyi tárcával a posta. Az egyezség létrejöttét a vállalat kezdeményezte, Szabó Pál vezérigazgató pedig már ekkor kijelentette, hogy a 2005-ig tartó átalakítás miatt megkezdett folyamatok „már nem fordíthatók vissza”.
Lényegében nem teljesültek a Medgyessy Péterrel kötött választási megállapodásban rögzített teljes foglalkoztatottságra, a heti munkaidő csökkentésére, a bérek uniós felzárkóztatására, a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentésére, valamint a szakszervezetek szerepének erősítésére tett ígéretek – állapította meg márciusi nagygyűlésén a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). Wittich Tamás a munkavállalók és a nyugdíjasok egyre súlyosabb életkörülményeire hívta fel az eseményen részt vevő Medgyessy Péter figyelmét, és visszautasította, hogy egyesek a túlzott bérkiáramlással magyarázzák az ország versenyképességének romlását. Az MSZOSZ elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben nem telik el hét gyárbezárások, tömeges elbocsátások nélkül, addig a kormánynak nincs átfogó és ágazati szintű gazdasági stratégiája. Wittich az érdekegyeztetés mélypontjának nevezte a tavalyi évet, utalva arra, hogy a megszorító intézkedésekről a kormány a szociális partnerek nélkül döntött. Bár a sorozatos gyárbezárások és elbocsátások főként az MSZOSZ által képviselt szférában történtek – a VSZ és a PSZ is a konföderációhoz tartozik –, Wittich Tamás további együttműködést ajánlott a kormányfőnek, hozzátéve: abban érdekeltek, hogy elvárásaikkal egyetértő képviselők jussanak az Európai Parlamentbe. A kijelentés ellenére a konföderáció csúcsvezetése lapunknak cáfolta, hogy az MSZOSZ újra részt venne az MSZP választási kampányában. Egyes elnökségi tagok lapunknak viszont úgy fogalmaztak, hogy „direktbe nem” kampányolnak a szocialisták mellett. Megtudtuk, a megyei jogú városokban az MSZP és az MSZOSZ is tart a csatlakozással kapcsolatos rendezvényeket. Lapunknak nem cáfolták, hogy egyes események esetleg közös szervezésben valósulhatnak meg. Elhíresült kampányfelkészítő tréningjén Ron Werber – az Index tudósítása szerint – felszólított arra, hogy ha a miniszterelnök egy megyeszékhelyre látogat, akkor „több száz vagy több ezer aktivistát kell mozgósítani”.
Megkerült egyeztetések
Az biztos, nem a jól működő érdekegyeztetésnek köszönhető, hogy a bemutatott helyzet ellenére nem került még sor komolyabb munkaügyi konfliktusra – noha a változatosság kedvéért Medgyessy Péter a szociális párbeszéd megújítására is ígéretet tett. – A kormány részéről nem történik olyan szűken és szélesen vett gazdasági kérdésben döntés, hogy előtte ki ne kérte volna a szociális partnerek véleményét – jelentette ki a miniszterelnök 2002 júniusában, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) alakuló ülésén. Ennek ellenére 2003 nyarán a szakszervezetek és a munkaadók megkérdezése nélkül – illetve az utolsó percben megfogalmazhatott javaslatok lesöprésével – döntött a kormány az áfaemelésekről, az adó- és járulékkérdésekről, a tb-kedvezmények csökkentéséről, az egészségbiztosítási járulék emeléséről. Az országos bérajánlásról szóló tárgyalások során rendre késve érkeztek meg a kormányzati előterjesztések, így az OÉT-re már csak a parlamentben elfogadott döntések „jóváhagyása” maradt. Hasonló a helyzet a közszférában is: a kormány a kompetens érdekegyeztető fórumok összehívása nélkül döntött a kórháztörvényről, az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényről, valamint a közigazgatásban dolgozók tízszázalékos leépítéséről. Jelenleg a kormány jogalkotásról szóló törvénytervezete miatt tiltakoznak a szakszervezetek és a munkaadók.
Sztrájknaptár. A jelenlegi kormány alatt két komolyabb munkaügyi konfliktus volt: 2003 januárjában a Volán-társaságok dolgozói tartottak kétórás, országos sztrájkot bérük nemzetgazdasági átlaghoz való felzárkóztatásáért, illetve a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezete tartott a közelmúltban egynapos sztrájkot ugyancsak a bérek és a Malévnál tervezett kiszervezések ellen. 1998–2002 között azonban se szeri, se száma a szakszervezeti tiltakozásoknak: országos közszolgálati tömegdemonstrációt rendezett a közalkalmazottakat tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma 1999 márciusában az Országház előtt. A megjelentek a közalkalmazotti bértábla és a köztisztviselői illetményalap befagyasztása, illetve a fűnyíróelvű létszámcsökkentések ellen tiltakoztak. Számos figyelmeztető sztrájkot követően 2000 januárjában a vasút történetének addigi leghosszabb, hatvanórás sztrájkja kezdődött a MÁV Rt.-nél, amit februárban újabb, immár kéthetes sztrájk követett. 2001 márciusában több ezer ember részvételével demonstrációt szervezett a hat országos szakszervezeti konföderáció a Hősök terére a munka törvénykönyve módosítása miatt.
