A nő az iraki népmesében

Már egy éve annak, hogy Iraki kirakós cím alatt ízelítőt adtam az iraki írott kultúrából, a versektől kezdve a novellákon át a népmesékig, sőt a viccekig. Sajnos még mindig időszerű az iraki téma, mintha nem tudnák a nemzetek, hogy az iraki nép (amely különben is legalább három) nem gyermek, hanem elég felnőtt ahhoz, hogy saját sorsát a kezébe vegye.
Az alant következő mesék a női ravaszságot hivatottak ábrázolni. A hősnők szépségüket és női vonzerejüket kihasználva megpróbálják bebizonyítani, hogy gyorsabban forog az eszük kereke, mint a férfiaké. Ahogy a mesék közreadója – maga is nő – megjegyzi: „A mesék legtöbbjében alapfeltevés, amely nem kíván semmilyen bizonyítást, hogy a nők nagy cselszövők.” Elmondja, hogy az iszlám milyen sok jót hozott a nőknek, például azzal, hogy megtiltotta a gyerekgyilkosságot mint születésszabályozást. A nők elkülönítését is a szokásnak és nem a vallásnak tulajdonítja. Azzal, hogy az iszlám négyre korlátozta az egyformán szeretett feleségek számát, javított a nők helyzetén. A nők anyagi ügyekben függetlenek lettek a férjüktől és a rokonaiktól, ez is olyasmi – állítja a kompilátor –, ami ezer évvel később lett csak lehetséges Európában. Hm! Hogy milyen bánásmódban éltek volt a nők a régi Irakban, álljon itt példázatként mindjárt egy iraki népmese.

A sárga selyem színű oroszlán
Egy férfi megnősült, és boldogan élt, amikor – Allah óvjon bennünket a rossz hírektől – egy barátja jött, és azt mondta neki:
Ó, testvérem, hallom, mit beszélnek az emberek. Azt mondják, a feleséged nem hű hozzád.
Az emberek szeretnek hazudozni, testvér, felelte a férj.
Én csak azt mondom, amit hallottam, mondta a másik. Engem csak a miattad érzett aggodalom vezet, testvér, mi hasznom lenne belőle? Aztán folytatta: De miért nem győződsz meg magad? Mondd azt a feleségednek, hogy a városba kell utaznod, de gyere vissza, rejtőzz el, és figyeld, mit tesz a távollétedben.
És a férfi pontosan így cselekedett. A felesége élelmet csomagolt neki az útra. A férfi elment, becsukta maga mögött a kaput.
Amikor tiszta volt a tengerpart, gyorsan visszaosont az udvarba, és elrejtőzött. Nemsokára már hallotta is, hogy a felesége elküldi a szolgálót a szeretőjéhez, aki kelmékkel kereskedett.
Mondd meg neki, hogy hozzon egy hossz sárga selymet, és jöjjön, mondta a feleség.
A kereskedő futva jött, a nő szórakoztatta, majd elküldte. A selymet földobta egy kötélre, amin a ruháit tartotta.
Az asszony ezután egy baromfitenyésztőhöz küldte a szolgálót.
Mondd neki, hogy hozzon egy pár kopasztott galambot, és jöjjön, mondta.
A férfi nagyon gyorsan megjött, kezében az ajándékkal. A nő elszórakoztatta őt is, aztán elküldte. A két madarat egy, a polcon lévő edénybe tette.
Végül a szolgáló megkapta a parancsot, hogy menjen el a nő szeretőjéhez, akinek egy étkezdéje volt.
Mondd meg neki: most olyan kedvem van, hogy nyárson sült őrölt húst ennék.
A férfi hamarosan megjött egy kosárral, amely tele volt kis nyársakkal, melyeken sült, őrölt hús, a kebab volt.
Amint az étkezde tulajdonosa elment, a férj előjött rejtekéből.
Ó, mondta a felesége, már haza is jöttél, ó, gyermekeim atyja?
Igen, Allah segedelmével, ó gyermekeim anyja, mondta neki a férje. Alig értem el a falu utolsó házaiig, mikor egy olyan sárga selyem színű oroszlánnal találkoztam, mint amilyen selyem a ruhatartó köteleden van. Ha nem lettem volna olyan gyors, mint a madarak, amelyek a polcon lévő edényben vannak, apróra vagdalt hús lennék, mint a kebab a kosaradban lévő nyársakon.
Amint e szókat hallotta, a nő ajka megmerevedett, az arca sáfrányszínű lett.
Miket nem mondasz, én férjem?!, kiáltotta.
Azt mondom, hogy lelepleztelek. Az udvarban voltam elrejtőzve, míg te szórakoztál, élted világodat.
Ezzel kihúzta a tőrét, és halálra szúrta a nőt.
Mondd: Allah neve legyen áldott!

Az igazság lánca
Azokban az időkben, amikor csermelyek csobogtak a wadi-kban, szellők lengedeztek a dombokon, midőn szürke hajú asszonyok dugták össze a fejüket és pletykáltak mindenfélét, azokban az időkben élt egy ember meg a felesége. Az asszony nagyon szép volt. Volt egy szeretője, aki mindig meglátogatta, ha a férje kitette a lábát a házból.
Hetek teltek el, hónapok. A dolgok folytatódtak, miként előtte. Végre a férjben föltámadt némi kétely. Feltett egy-két kérdést a feleségének. A nő lehordta mindennek a férjét. Mire gyanakszik ő? Az asszony zokogott. Milyen elviselhetetlen a vád! Megesküdött az életére és az anyja üdvösségére – nyugodjék békében! –, hogy tiszta, mint a tej, és ártatlan, mint egy pólyás – senki sem merészelt közeledni még a ruhája szegélyéhez sem!
De a férj teljesen biztos akart lenni a dolgában. Azt mondta:
Készülj az útra, asszony! Holnap elmegyünk Qaf hegyére. Akkor megtudjuk, mi az igaz s mi a hamis. A hegy tetején egy lánc csüng alá az égből. Aki megérinti, és hamisan esküszik, hamuvá válik, mintha ezer villám sújtotta volna.
Csak egy szavadba kerül, mondta a felesége.
Ám amint az ura hátat fordított, már futott is a szeretőjéhez, és elmondta neki az egész történetet, hogy így meg úgy meg amúgy. Amilyen szerencséje volt, a szeretője uralta a legnagyobb környékbeli istállót. Szamarak, öszvérek kölcsönzéséből élt.
Amikor a férjem jön ma két szamárért, olcsóbban add neki, mint az összes többi istállótulajdonos.
Így is lett, és a férj kölcsönzött két szamarat, nem tudván, hogy a férfi a felesége szeretője.
A férj azt mondta az asszonynak
Megvan a két szamár. Korán reggel indulunk. Az istálló tulajdonosa is eljön velünk, hogy vigyázzon az állatokra.
És elindultak mind a hárman. Az istálló tulajdonosa egy öszvéren követte őket. Hegyről le, hegyre föl, elértek Qaf hegyének vidékére.
A nő felkiáltott:
Ó, anyám!
És lecsúszott a nyeregből. Leesett az útra, s ahogy a porban feküdt, a csípőjéig felcsúszott a szoknyája. Kilátszott mindene.
A szégyentelennek!
Sírt és zokogott, szidta a férjét:
Ha nincs a te örökös kicsinyeskedésed, sosem ültem volna ennek a szamárnak a hátára, sosem estem volna le róla, és szégyenültem volna meg egy idegen előtt! Most mondd meg, hova bújjak szégyenemben!
Tovább ügettek. Amikor a nő fölmászott a hegyre, megfogta az igazság láncát. És miközben a férje figyelte, megesküdött mindenre, ami szent, hogy ő egy szerény, szemérmes feleség, a férfiak szemétől ment. Nem látta más az ő meztelenségét, csak a férje meg a mögöttük ügető istállótulajdonos.
És aztán? És aztán visszaügettek mind a hárman, elégedetten és boldogan.
De Allah az ő bölcsességében felhúzta a láncot Qaf hegyéről, mert látta, hogy a nők tudják, hogyan kerüljék el a büntetést. Mert ilyen az ő ravaszságuk, bizony mondom néktek!
Örvendjetek mind jó egészségnek,
És legközelebb megújulva folytatom!

A nyereggyártó legkisebb lánya
Az ország egyik legtávolabbi zugában élt egyszer egy nyeregkészítő három lányával. Volt háza, egy kis üzlete, és a kézügyességéből tisztességesen megélt. Idővel összegyűlt száz aranya. Úgy döntött, abba a nyeregkápába rejti, amelyet épp varrt. Egy nap egy gulyás jött nyerget vásárolni. Csak miután eladta neki a nyerget, akkor jött rá a nyeregkészítő, hogy azt a nyerget adta el, amelybe az aranyat rejtette. Mit tehetett? Semmit.
Egy év múlva azonban a gulyás visszahozta a nyerget azzal, hogy kicsit megkopott itt-ott. Meg tudnád varrni nekem? Hát persze, mondta a nyeregkészítő. Holnapra kész lesz.
Egy percet sem vesztegetve kiszedte az aranyát a nyeregből, és miközben a nyerget foltozta, énekelt: Régen volt, elhagyott, hogy mi, el nem árulom, most már visszajött, soha el nem mondom…
Épp arra lovagolt a szultán, és meghallotta a dalt. Eltűnődött. Megkérdezte a nyereggyártót, mit jelent a dal. Azt én meg nem mondom, mondta a nyereggyártó.
Az uralkodó dühös lett. Hány lányod van?, kérdezte.
Három, maulana, felelte a nyerges, megadva a tiszteletet.
Holnap reggel mind a hármat terhesen akarom látni a palotám előtt, különben lecsapatom a fejed, mondta a szultán. De hát szüzek!, mondta a nyerges.
De a szultán nem enyhült. A nyerges hazament szomorúan.
A legkisebb lánya megkérdezte, mi a baja. A nyerges elmondta. Egyszerű kérés ez, atyám, mondta a lány. Vegyél három víztartó kő cserépedényt, és megmutatom a szultánnak, hogyan lesz a szűzből várandós.
A lányok a ruhájuk alá kötözték az edényeket. A szultán gyanakodott. Hányadik hónapban vagy, kérdezte a legkisebb lányt.
E hónapban szülök, felelte a lány, és nagyon megkívántam a halat, amit hét tenger alatt sütöttek.
Hogyan lehet egy halat hét tenger alatt megsütni?
Ugyanúgy, ahogy egy szűz lány viselős lehet, felelte a legkisebb lány.
A szultán hazaküldte a lányokat, de néhány nap múlva elküldött a legkisebb lányért kérőbe egy házasságszerző öregasszonyt száz aranylírával. A házasságközvetítő két aranyat a maga zsebébe csúsztatott.
A nyerges házának ajtaját a legkisebb lány nyitotta ki. Anyáddal van beszédem, mondta az öregasszony. Anyám elment, és egyet kettőre váltott, felelt a lány. Akkor a legidősebb nővéreddel akarok két szót váltani. Elment, hogy a feketét fehérre váltsa. És a középső nővéred? Ő rózsát szed. Ilyenkor rózsát?!, kérdezte az öregasszony. Hanem itt van egy erszény, amit a szultán küldött. A legkisebb lány megvizsgálta az erszényt, és azt mondta: Kérdezd meg a szultánt, ha egy ember bárányt küld ajándékba, miért vágja le a farkát?
Az öregasszony visszament a szultánhoz, és beszámolt mindenről. Azt is elmondta, hogy szavát se érti annak a bolond lánynak. Az egyből kettőt azt jelenti, mondta a szultán, hogy az anyja bába, és épp egy szülésnél segítkezik. A feketét fehérre cserélni azt jelenti, hogy a nővére szépítő, kiszedi a fekete szőrzetet a nők testéből. És télen rózsát szedni azt jelenti, hogy a másik nővér hímzőnő, és selyemre rózsát hímez. A bárány farkának levágása pedig azt jelenti, hogy megloptál. Most az egyszer megtarthatod a pénzt, mert nem bolond az a lány, hanem ő a szultán legújabb felesége!
A madár elszállt,
A mesét elmondtam,
Jó éjszakát!