Fegyveres civilek Irakban

Jelenleg sok ezres számban dolgoznak katonai alvállalkozók Irakban, több mint tízszer annyian, mint az első öbölháború idején. A kifejezés igazából zsoldosokat takar, a létszámok növekedése pedig ijesztő tendenciát: a nemzeti hadseregek privatizációját. Két nappal ezelőtt az iraki Fallúdzsában a tömeg négy amerikai elszenesedett holttestét vonszolta végig a város utcáin, azt skandálva: „Fallúdzsa az amerikaiak temetője.” A helyiek barbarizmusát látva az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a négy polgári alkalmazott, akinek autóját rakétatámadás érte, és akinek holttestét a feldühödött fallúdzsaiak ütlegelték, felgyújtották, felakasztották, azért ment Irakba, hogy „változásokat hozzon, és segítsen másokon”. A valóság ezzel szemben az, azért mentek oda, hogy pénzt keressenek.
A négy áldozat ugyanis, az első híradások szerint, az amerikai Blackwater őrző-védő cég alkalmazásában állt. A vállalkozást azért bérelte fel a Pentagon, hogy fegyveresei – jó pénzért – védelmet nyújtsanak a Fallúdzsa térségébe irányuló katonai élelmiszer-szállítmányoknak. A Blackwater csak egyike annak a számos amerikai és brit biztonsági cégnek, amely a hadseregtől átcsábított vagy onnan leszerelt veterán elit katonákat, azaz zsoldosokat foglalkoztat Irakban. Három nappal korábban például egy brit és egy kanadai polgári alkalmazottat lőttek agyon iraki gerillák Moszulban. Mint később kiderült, a golyóálló mellényt viselő két alkalmazott fegyveres biztonsági őrként dolgozott az amerikai General Electricnél, amely az iraki elektromos hálózat újjáépítését végzi.
A becslések szerint nem kevesebb, mint tízezer (!) ilyen magánkatonát alkalmaz ma a közel-keleti állam területén az amerikai és a brit védelmi minisztérium, akik esetenként épp olyan fegyveres szolgálatot teljesítenek a megszállt országban, mint a reguláris erők katonái. Azzal a különbséggel persze, hogy tevékenységüket – a nemzeti hadsereggel ellentétben – nem ellenőrizheti az amerikai kongresszus, illetve a brit parlament, és magáncégekről lévén szó, üzleti titokra hivatkozva, a média figyelme elől is elzárkózhatnak.
E magánhadseregek kialakulása a kilencvenes évek magánosítási lázának a terméke, amely a Pentagont és a brit védelmi minisztériumot is elérte: a hatékonyság és a költségkímélés jelszavait hangoztatva, a stratégiai cél a lehető legtöbb katonai feladatot külsős magánvállalkozásokkal elvégeztetni. Az utóbbi két évben beérni látszanak e katonapolitika gyümölcsei. Az amerikai hadsereg saját becslése szerint az iraki és afganisztáni feladatokra tavaly elkülönített 87 milliárd dollár mintegy harmadát tehetik zsebre a különféle katonai szolgáltatásokat végző magánvállalkozók. Megbízatásuk igencsak sokszínű: őrző-védő feladatokat látnak el a katonai konvojok mellett, biztosítják a reguláris csapatok ellátását, fegyveres testőröket adnak Hamid Karzai afganisztáni elnök számára, védik Paul Bremer helytartót, kiképzik az új iraki rendőrséget és hadsereget. Harci feladataik ennél is kiterjedtebbek lehetnek: tudni lehet, hogy ilyen vállalkozások bonyolult fegyverzetrendszereket működtetnek az amerikai csatahajókon, a B–2-es lopakodó szuperbombázók fegyverzetét irányítják és szervizelik, csakúgy a pilóta nélküli Predator robotrepülőgépekét, amelyek szintén veszedelmes fegyverzettel indulnak bevetésre. (Igaz, e katonai alvállalkozók jelentős része nem az első vonalban teljesít szolgálatot, sokan közülük nem is viselnek fegyvert. Ám mindettől függetlenül munkájuk – még ha csak logisztikai támogatásról is van szó – klasszikus katonai feladatok megoldását jelenti.)
De nem csak Irakban és Afganisztánban találhatók államilag foglalkoztatott zsoldosok. Kolumbiában amerikai magáncégek alkalmazásában álló pilóták vezetik a kokaültetvények elpusztítását végző permetező repülőgépeket és az őket védelmező harci helikoptereket. Csakúgy magánvállalatok foglalkoztatják azokat az elit katonákat is, akik e gépek lezuhanása esetén akciót szerveznek a pilóták kimentésére a baloldali gerillák által ellenőrzött területekről. Magáncégek működtetik és üzemeltetik a vietnami háború óta külföldön épült legnagyobb amerikai bázist, a Koszovóban létesült Camp Bondsteelt, csakúgy, mint a boszniai Tuzlában lévő amerikai békefenntartókét. Tudni lehet, az új boszniai hadsereg kiképzését teljes egészében egy amerikai magánvállalkozás irányította, csakúgy, mint a szomszédos Horvátország fegyveres erőinek felkészítését a szerbek által elfoglalt horvát területek visszaszerzésére indított horvát offenzíva előtt. Ha nem is ilyen mértékben, amerikai magáncég Magyarországon is kapott hasonló feladatot: az amerikai Fortune magazin egy korábbi cikke szerint a Cubic nevű vállalat megbízásokat nyert el a Pentagontól és a State Departmentől arra, hogy a NATO-hoz újonnan csatlakozott Románia, Magyarország és Csehország hadseregeit a NATO-doktrína szerinti kiképzésben részesítse.
A sor még hosszan folytatható. A legnyugtalanítóbb különbség a „polgári alvállalkozók” és hadseregnél szolgáló kollégáik között alapvetően jogi természetű: míg a regruták a katonai törvényszék előtt felelnek az idegen állam területén esetleg elkövetett bűncselekményekért, addig a renitens polgári alkalmazottak fölött – elvileg – az adott ország bírósága mondhat ítéletet. Tekintve azonban, hogy ezeket az alvállalkozókat a legtöbb esetben olyan helyeken bérelik fel a védelmi minisztériumok, ahol a káoszba süllyedt államok aligha szerezhetnek maradéktalanul érvényt a törvény betűjének, a magáncégek fegyveresei – akik a legújabb gépkarabélyokkal, vállról indítható rakétákkal, sőt méregdrága harci helikopterekkel vagy éppen a távirányítású Predatorokkal indulnak csatába – nemigen számoltathatók el, legfeljebb az üzleti életet szabályozó törvények értelmében, szerződésszegésért.
Mindezt jól illusztrálja egy botrányos boszniai eset: a Pentagon több megbízását is elnyerő DynCorp – amely mostanában az iraki rendőrség kiképzésével foglalatoskodik – korábban a boszniai rendőri erők okítását kapta feladatul. A cég alkalmazottai, mint kiderült, Boszniában a leggyalázatosabb nőkereskedelem résztvevőivé váltak: szabályosan adták-vették a fiatal lányokat, a szemtanúk elmondása szerint áldozataik között 12 éves gyermek is akadt. A következmények? A cég elbocsátotta a bűncselekményt elkövető alkalmazottjait, ám bírósági eljárás egyikük esetében sem indult.
A gyakorlat a genfi konvenciót is semmibe veszi, hiszen az egyezmény értelmében nemzetek nem alkalmazhatnak zsoldosokat háborújuk megvívásához.
A brit Guardian néhány hete publikált cikke a téma kapcsán Peter W. Singer amerikai biztonságkutatót idézi, akinek tavaly ősszel Vállalati harcosok címmel jelent meg könyve a jelenségről. Az elemző a törvényességi problémák mellett egy nagyobb horderejű folyamatra is ráirányítja a figyelmet az eset kapcsán: „Singer úgy véli – írja a lap –, hogy a kormányok, a modern nemzetállamok történelme folyamán először, az államiság lényegi és meghatározó jellemzőjét adják fel: az állam monpóliumát a törvényes erőszak alkalmazására”.
A kérdés már csak az, kinek az érdekeit szolgálják ezek a magánhadseregek. És hogy mit keresnek Fallúdzsa utcáin.