Minket nem az foglalkoztatott, hogy európaiak vagyunk-e, mert ezt földrajzi és történelmi adottságnak tartottuk, hanem az, hogy a Nyugathoz és ne a Kelethez tartozzunk. Határvidéken éltünk, és most is ott vagyunk. Kétezer évvel ezelőtt Pannónia, a mai ország nyugati fele, római tartomány volt. A Dunától keletre már a Barbaricum terült el. Zavaros, feltáratlan vidék. Barbárok lakóhelye.
A magyar állam történetét ez a kettősség határozta meg. Virágzó gazdaság, nyugatias kultúra, erős, keresztény állam, regionális nagyhatalom épült itt – amelyet a megsemmisülés szélére taszított a tatárjárás, századokkal vetett vissza az ozmán birodalommal vívott élethalálharc. Legutóbb a vasfüggöny választotta el évtizedekre a Nyugattól.
Uniós csatlakozásunktól azt várjuk, hogy végképp a Nyugathoz tartozzunk, s ne az Ady megénekelte „kompország” módjára hányódjunk két part között. Most az új Európához csatlakozunk, amelyik túl akar lépni azon a múlton, amit a nemzetállam abszolutizálásából származó szenvedések jellemeztek. A nagy, alapító szerződések adtak ennek formát és tartalmat. Megszületett a „szervezett és élő Európa”, amelynek eszméjét a Schuman-nyilatkozat hirdette meg. Alapértékei és célkitűzései a béke és a kölcsönös biztonság, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok biztosítása, a szociális piacgazdaság, az európai örökség erkölcsi rendje, az együttműködés, a szolidaritás, az új életminőség, a kulturális és anyagi felemelkedés, az emberi közösségek működését szabályozó intézményrendszer és az ennek továbbfejlesztését lehetővé tevő jogi-politikai architektúra, mindezek fokozatos, de Európa minél nagyobb területére való kiterjedésének biztosítása.
2004. május elsejével Magyarország az Európai Unió tagja lesz. A társadalom többsége azért döntött így, mert azt szeretné, hogy a jövendő Magyarországa arra a ma már létező valóságra hasonlítson, amit ma szerte Európában láthatunk.
A magyar nép évszázadok, más európai nemzetekéhez mérten is rettenetes tapasztalatai nyomán jutott el idáig. Gondolnunk kell mindazokra, akik ezt az utat egyengették. E történelmi pillanatban honfoglaló őseinktől kezdve valamennyiükre emlékezünk.
Európa egysége
és a magyar
egység
A magyarság a kereszténység felvételével mint európai államot határozta meg magát. Ez az állameszmény, emberkép, erkölcsi értékrend, hitvilág hazánkat az európai hatalmi, politikai, szellemi erőtérbe illesztette. A nemzet történelmi útjáról jeles uralkodói Szent Istvánnal kezdve hasonlóan vélekedtek. A magyar állam századokon át dinasztikusan és kulturálisan is Európához kapcsolódott. Tudta ezt Európa is. Dante az Isteni színjátékban a „boldog Magyarország”-ot említi. Később, amikor a történelem úgy hozta, az európaiság a kereszténység védelmét jelentette. Nándorfehérvárnál Hunyadi János és Kapisztrán János egyidejűleg védelmezte Magyarországot és Európát. Morus Tamás, a mártírsorsra jutott, tudós humanista lordkancellár „a kereszténység védőbástyájaként” emlékezett meg hazánkról.
Magyarország iszonyatos véráldozatokat vállalva ellenállt azoknak a törekvéseknek, amelyek erről az útjáról el akarták téríteni. Legutóbb 1956 adott erre példát: a forradalom a bátorságon és hazaszereteten túl az európai szellem iránti hűséget is kifejezte. Megmutatta, mennyi azoknak a szavaknak a valóságfedezete, amelyek jó néhány nyugati baloldali politikus és értelmiségi számára meggyőzőek lehettek. Ez is közrejátszott abban, hogy a világhatalmi rivalizálás 1989– 90-ben annak a tömbnek a szétesésével ért véget, amelybe Magyarországot is sorolták. Lehetőség nyílt Európa békés újraegyesítésére, ami számunkra különösen fontos, hiszen minden, ami az európai egység helyreállítása felé vezet, egyúttal a magyar nemzet egységének helyreállítását is szolgálja. Ezért külön örülünk a mostani változásoknak, bár Románia közeli csatlakozása után is magyarok százezrei és a magyar történelem pótolhatatlan emlékei rekednek az unió határain kívül. Változatlanul feladatunk, hogy mindazon magyar testvérünk sorsára figyeljünk, akiket most nemcsak a magyar, hanem az uniós határok is elválasztanak tőlünk.
A szovjet megszállás egyik célja az volt, hogy a korábbi kapcsolatrendszer és identitás felszámolásával magához kapcsolja a régió népeit. E társadalmak többsége azonban megőrizte értékrendjének alapjait, és amikor erre lehetőség nyílt, a Nyugat, tehát Európa felé fordult. Az új magyar demokrácia első kormánya határozott döntéseinek eredményeként Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből, s elérte, hogy a megszálló szovjet hadsereg hazatérjen. Politikájának alapjává az Európához való visszatérést tette. Antall József látta, hogy Európa és az euroatlanti térség érdekei nem választhatók szét. De Európa csak akkor nem válik másodrendű világpolitikai szereplővé, ha képes a maga érdekeinek egységes képviseletére is.
Magyarország számára Európa nem földrajzi, nem gazdasági, nem politikai fogalom volt. Értékrendet és kultúrát jelentett, azután biztonságot, demokráciát, szabadságot. Mindazt, ami ennek a társadalomnak a legjobban hiányzott. 1990-től megnyílt a lehetősége annak, hogy a demokrácia, a jogállamiság és a piacgazdaság visszatérésével európai módon éljünk. Az európai szint eléréséhez azonban még komoly erőfeszítések várnak ránk.
A magyar
átalakulás
1990-től megkezdődött visszatérésünk önmagunkhoz és Európához. 1994 januárjában az Országgyűlés elfogadta az Európai Közösséggel való társulás létesítéséről szóló Európai Megállapodást, majd márciusban felhatalmazta a kormányt, hogy a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozási kérelmét benyújtsa az Európai Unió Tanácsához.
Magyarország erőfeszítései azoknak a feltételeknek a megteremtésére irányultak, amelyek révén az Európai Unió tagjává válhatott. A jogharmonizáció folyamán sok ezer oldalnyi joganyagot kellett figyelembe venni. Az állami tulajdonú, tervutasításos gazdaság piacgazdasági átállítása drámai fordulatot jelentett. E megrázkódtatás árán esély nyílt a világ utolérésére. A hazánkban gyártott termékek ma nagyobb arányban jutnak az uniós piacokra, mint a régi tagországok exportcikkei. Ezt az eredményt elsősorban a nemzetközi nagyvállalatok biztosítják, ami azt jelenti, hogy a magyar tulajdonú vállalkozások versenyképességének javításáért az eddigieknél sokkal többet kell tenni. Az egészséghez és az egészséges élethez való feltételek biztosítása, a környezetvédelem feladatai, a szociális biztonság megteremtése, a mindenütt versenyképes tudást adó közoktatás kiépítése, az infrastruktúra fejlesztése, a közgondolkodás átalakítása hosszadalmas folyamat, bőven maradt feladat a csatlakozás utáni évekre is.
Az a felzárkózási program, amin dolgozva oly sokat hivatkozunk az uniós követelményekre, valójában nem Brüsszel elvárásainak kielégítését célozta. Ha csak erre irányult volna, az azt jelentené: ezek nem a mi céljaink. Mindez azonban a mi érdekeinket fejezi ki, hiszen uniós tagságunk nem öncél, hanem eszköz ahhoz, hogy a magunk álmai szerint élhessünk.
Ez nem csupán gazdasági kérdés. Az elmúlt másfél évtized változásai ellenére a társadalom szerkezete csak részben közeledett ahhoz, ami a mai Európában kívánatos. A jövedelmi különbségek nőttek, a középrétegek szerepe, ereje csökkent. Nagy azok száma, akik tartósan leszakadni látszanak. Sokak szerint a középosztály bizonytalansága az egész társadalomra átterjedt, és a már korábban is szegények nagy része a társadalom alatti lét fenyegetéseivel küzd, és a szegénység némely vidéken különösen súlyos gond. Látható, hogy Magyarországnak komoly problémái vannak: az aggasztó demográfiai helyzet, a lakosság elöregedése, a közbiztonság és a korrupció kérdése, a munkanélküliség, a roma társadalom integrációjának kérdése, a növekvő drogfogyasztással összefüggő problémák, az egészségügy átalakítása, az említett és az itt nem részletezett gazdaság- és társadalompolitikai feladatok. Célunk, hogy a társadalom szerkezetét is az európai modellhez igazítsuk. Ez elemi humanitárius és erkölcsi kötelességünk, ahogyan a társadalmi szolidaritás erősítése is. Mindez csak erős és tartós összefogással oldható meg. A társadalom kohéziója a nehézségek ellenére is elegendőnek látszik ahhoz, hogy legyen esély a megosztottság fokozatos felszámolására. Az unió bizonnyal társunk lesz ezekben az ügyekben és jobbító erőfeszítéseinkben.
Az Európai Unió társadalompolitikai célja az egyenlőtlenségek csökkentése. Ezért tagságunk a fenti gondok enyhítésében és azoknak a céloknak a teljesülésében is segíthet, amelyek ügyében az elmúlt másfél évtized nem sok változást hozott. A kohéziós alapok célja az elmaradott térségek felzárkóztatása, a strukturális alapok a gazdaság versenyképessé tételéhez szükséges infrastruktúra fejlesztését szolgálják.
Európa öröksége
és a globalizáció
A globalizáció elsősorban a termelés, a technológia, az elosztás, a gazdaság szervezésének eszköze. Olyan átalakulásokkal jár, amelyek elől nem lehet kitérni. Az Európai Unió céljai közé tartozik, hogy az „öreg kontinens” sikeresen alkalmazkodjon a világgazdaság versenyfeltételeihez. A készülő alkotmány, a föderatív jelleg erősítése, a nagyarányú bővítés erre a kihívásra adott válasz. A mostantól 450 milliós piac, az újonnan uniós polgárrá váló nagytömegű kiváló munkaerő, a jobb technológiai lehetőségek, növekvő szellemi-kutatási potenciál révén az unió versenyképessége is javulni fog.
A bővítés tehát Európa érdeke is. De az összefogás ellenére minden ország sikere elsősorban önmagán múlik. Azon, hogy képes-e a központi támogatások és saját ereje egyesítésével terveit megvalósítani. Számítunk az Európai Unió támogatására – de hogy mit teszünk, az a mi felelősségünk.
A csatlakozás előnyeinek ismeretében felmerülhet a kérdés: mit kapnak tőlünk a befogadók? Szóltunk már a világszerte elismert magyar munkaerőről, szorgalomról, kreativitásról. Meszsze földön híres a magyarok vendégszeretete, nyíltsága. Sokaknak a magyar sportolók teljesítménye imponál. Történelmünk (elsősorban 1956) ismeretében sokan tisztelik a magyar nép szabadságszeretetét, bátorságát. Szerte Európában vannak szerelmesei a magyar tájaknak, s a magyar boroknak is.
Mit adunk
Európának?
Mi a legbüszkébbek a kultúránkra vagyunk. Tudjuk, hogy nem üres kézzel megyünk most Európába. A magyar irodalom Janus Pannoniustól Balassin, Csokonain, Vörösmartyn, Petőfin, Arany Jánoson, Adyn, József Attilán, Kosztolányin, Babitson, Márain keresztül a ma oly sikeres kortársakig mindig felmutatott olyan nagyságokat, akik a mindenkori világirodalom élvonalával azonos értékű életművet teremtettek. Kertész Imre Nobel-díja magáért beszél. Festőink M. S. mestertől Mednyánszkyn, Rippl-Rónain, Csontváryn át Vasarelyig, zenei életünk nagyságai Liszttől Bartókon, Kodályon át Kurtág Györgyig, tudományosságunk Bolyai Jánostól Eötvös Lorándon, Szent-Györgyi Alberten, Hevesy Györgyön, Neumann Jánoson át Teller Edéig felrajzolta Magyarországot a világ kulturális, művészeti és tudományos térképére – s mennyi mindenkiről, köztük sok természettudományi Nobel-díjasról nem is szóltunk.
Kulturális szempontból nincs „nagy” és „kis” nemzet, minden nemzeti örökség egyúttal világörökség is. Tudjuk, hogy kontinensük jellegét kultúrájának összetettsége, tagoltsága adja. Ez a maga módján a magyar kultúrára is igaz. Magyarország számára fontos, hogy kisebbségei megőrizzék identitásukat, műveltségüket, szellemi örökségüket.
Mit jelent számunkra mindez most, amikor egy új történelmi korba lépünk?
Elsősorban annak tudatosítását, hogy az igazi európaiság nem áll szemben a nemzethez tartozással. Simone Weil írt arról többször, hogy a hazát csak részvéttel szabad szeretni, s ezt valahogy így kell megélni most is. Ehhez persze azt is tudnunk kell, hogy mit értett részvéten: a gondokkal, bajokkal való belső azonosulást. Mindenesetre nem a büszkeséget, nem a haszonelvűséget, nem az uralomra törést. Pilinszky János a görögök kozmikus hazaszeretetét tekintette példának: „hazájuk földjét figyelmük univerzális rangra emelte” – írta. Ő úgy gondolta, hogy „aki valóban szereti a hazáját, teljes lelkével és figyelmével, az egyúttal a mindenség polgára is”. Azt hiszem, valahogy így kell majd nekünk a jövőben magyarnak, európainak lennünk. De ha magát a feladatot, emberségünk, európaiságunk, magyarságunk egyeztetését nézzük, ez uniós tagságunktól függetlenül, korábban sem volt másként.
origo.hu
Magyar Péter embere magyar katonákat küldene Ukrajnába, Menczer Tamás reagált a hírre
