Tizennégy esztendővel az úgynevezett rendszerváltás után még az is elképzelhető, hogy megfosztják díszpolgári címétől Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (Sztálin) postarablót, aki később diktátorként szerény becslések szerint is kiirtott vagy húszmillió embert. Nem volt könnyű újra fölvetni a megfosztás javaslatát (vagy három évvel ezelőtt MIÉP-fölvetés alapján egyszer már foglalkozott az üggyel a Fővárosi Közgyűlés), valószínűleg azért, mert vannak még a Városházán Sztálin után nosztalgiázók. Nem is kevesen.
Most Tiba Zsolt főjegyző dolgozott ki javaslatot, milyen fortéllyal lehetne jogilag is hitelesen kipenderíteni a bajuszos gonosztevőt a magyar főváros díszpolgárainak sorából. Mert hogy ehhez fortély kell állítólag, csak úgy simán nem megy. (Demszky Gábor és emelkedett csapata három éve azért vetette el a MIÉP-es Marsi Péter Pál javaslatát, mert a tisztet adományozó testület, Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága nem jogelődje a fővárosi önkormányzatnak, ellentétben a Fővárosi Tanáccsal. Derék indoklás.)
Szégyellem magam, hogy olyan városban lakom, amelynek ötvenhét esztendeje, 1947-től a világ eddig élt legnagyobb tömeggyilkosa a díszpolgára (no jó, e címre még kínai cimborája, Mao elvtárs is pályázhat). S amelynek jelenlegi közgyűlési többsége ilyen bárgyú, demagóg magyarázattal utasította vissza a fölvetett javaslatot. Kíváncsi vagyok, megteszi-e most Tiba Zsolt esetében. A szobrot már ledöntötték apáink annak idején, ötvenhatban a Csizma téren, de a diktátor szelleme, lám, itt maradt. A Demszky-városban. A magyar hazában. Hogyan engedhetjük ezt, emberek? Határozott döntés helyett még mindig a jogászkodásnál tartunk. Sztálin élt, Sztálin él, Sztálin élni fog?
origo.hu
Gázolás miatt állt le a közlekedés Sárospataknál
