Úgy tűnik – nem kis részben a lapunkban megjelent írás eredményeképpen – áttörést értek el a fogyatékos munkavállalókat képviselő érdekvédelmi szervezetek a Pénzügyminisztériummal (PM) szemben. Értesüléseink szerint a négy hónapig tartó eredménytelen egyeztetések után jövő hét elején érdemi tárgyalások lesznek a szaktárca vezetése és a Védett Szervezetek Országos Szövetsége (VSZOSZ) között. A PM tegnap hivatalos közleményben tudatta, hogy a kormány megtéríti az érintett célvállalatoknál és szociális foglalkoztatóknál az áfa-visszaigénylés korlátozásából származó veszteséget. Nagy eredmény, hogy a tárca elismerte: a VSZOSZ számításai helyesek. A megszorítás a negyvenezer dolgozót foglalkoztató közel száz vállalatnak 3,8 milliárd forint bevételkiesést jelent.
Az újévkor életbe lépett szigorításról folytatott egyeztetések kudarca miatt e hét elején a fogyatékos dolgozókat képviselő szakszervezet az országos sztrájkbizottság összehívását is tervbe vette, mivel több foglalkoztatónál már az áprilisi bérek kifizetése is veszélybe került. A PM közleményében kompenzáció kifizetését helyezte kilátásba, miután megismerte az érintett cégek első negyedéves adatait. Balogh Zoltán, a VSZOSZ elnöke elmondta: a tárgyalások egyik tétje, hogy mikor kerül a beígért kompenzáció a vállalkozásokhoz, mivel késedelem esetén már nem lehet megakadályozni az üzemek csődjét. A másik fontos kérdés, hogy a kompenzációval a kabinet csakugyan megtéríti-e a veszteséget, vagy annak csak egy részét.
*
A foglalkoztatottság alakulása lesz
a kibővített EU egyik legnagyobb kihívása. Az EU 25 tagországában átlagosan várható kilencszázalékos munkanélküliségi ráta egy százalékkal lesz magasabb a 15-ök jelenlegi átlagánál – állapítja meg a nemzetközi összehasonlító tanulmányokat végző bécsi WIIW intézet. Különösen nagy gondot okoz a fiatalok munkanélkülisége: a régi tagországokban a 25 év alattiaknál 15,4 százalék a ráta, a bővülés után 17,8 százalék lesz – jelentette az MTI.

Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?