Tér és történelem

Ferch Magda
2004. 04. 24. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ugyanazzal a sokat követelő és bonyolult szenvedéllyel szeretem Franciaországot, mint Jules Michelet. (…) A szenvedély azonban alig játszik majd szerepet ennek a műnek a lapjain. Gondosan távol fogom tartani. (…)” – írja Fernand Braudel Franciaország identitása című befejezetlenül maradt, utolsó nagy művének előszavában, s ezzel a történész ars poeticáját határozta meg. Az igazi történészét, akit nem vezérelhetnek indulatok, érzelmek, akinek „a lehető legtávolságtartóbb megfigyelőnek” kell lennie, s „egyfajta személyes csöndre kell ítélnie önmagát”. Braudel azt tervezte, hogy az összes humán tudomány nézőpontjából vizsgálja meg Franciaország történelmét – az egyetemes történelem részeként –, de csak két kötetre futotta az idejéből.
Hogy mit jelent a sokat emlegetett identitás? „Azt a ma is elven végeredményt, amelyet a beláthatatlan múlt egymást követő rétegekként rakott le türelmesen. (…) Folyamat ez, önmagunkkal vívott harc, hogy fennmaradjunk.” A könyv első kötete, A tér és a történelem Franciaország történetét földrajzi öszszefüggéseiben elemzi. Az emberek és a dolgok című második kötet a mélyben zajló mozgásokat vázolja fel a demográfia és a gazdaság nyelvezetét használva. A másik két kötet (Állam, kultúra, társadalom; Franciaország Franciaországon kívül) csak terv maradt.
Fernand Braudel (1905–1985) az új francia történetírás megalapítója, az európai társadalomtudományok meghatározó egyénisége volt. Igazi tudóst tisztelhetünk benne, aki egyszerűségével, bölcsességével és finom humorával mindenkit lenyűgözött. A Sorbonne-tól és a pártpolitikától mindig távol tartotta magát, következetesen megmaradt a független gondolkodó státusában. A Marc Bloch és Lucien Febvre által 1929-ben megalapított Annales című folyóirat az ő hatására alakult át olyan történelmi szaklappá (Annales Historiques. Économie, Société, Civilisation), amely a történelmet kulturális, gazdasági és társadalmi változások folyamatában vizsgálja és nem eseménytörténetnek tekinti. Ő hozta be a történészköztudatba a longue durée, a hosszú időtartam fogalmát. Azt hirdette, hogy az egymásra épülő civilizációkat folyamatosságukban kell vizsgálni. A Földközi-tenger vidékét, a XV–XVIIII. századi kapitalizmus anyagi kultúráját, a mindennapi élet struktúráit vizsgáló könyvét világszerte klasszikus műként tisztelik. Az utóbbit a Corvina adta ki Pődör László remek fordításában 1985-ben, az eredeti megjelenése után hat évvel. Erre az utolsó nagy összefoglalóra azonban, amely most jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában, Mihancsik Zsófia fordításában, huszonegy évet kellett várnunk. De így is időszerű.
(Fernand Braudel: Franciaország identitása. 1. A tér és a történelem. 2. Az emberek és a dolgok. Budapest, Helikon Kiadó, 2004. A kötetek ára: 3990 és 5990 forint)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.