Valaki lenyúl valamit

Mintegy esztendeje jelent meg a Magyar nyelv értelmező kéziszótárának második, átdolgozott kiadása, amelyben először írták le a szótárkészítők a „lenyúl” igének azt a jelentését és használatát, amely (valószínűleg) az 1990-es évek közepe táján jött létre és terjedt el. Persze korábbi szótáraink ugyancsak ismerték a „lenyúl” igét, amelynek alapjelentése: „(Személy vagy állat) valamely nála lejjebb lévő helyre, illetőleg az ott lévő valami vagy valaki felé nyúl”: „[Hugó az ablakból] lenyúlt, amennyire ért” – írta Robin Hood-fordításában Petőfi Sándor. Közismert az ige „lefelé terjed, nyúlik” jelentésben is: „A szőlőhegy felett a Kellési patakra nyúlik le egy darabocska tilalmas makktermő csererdő” – idézi az Erdélyi magyar szótörténeti tár.
Az utóbbi időkben azonban másféle jelentésű és grammatikai tulajdonságú használat bukkant fel: „Egy vonat valahonnan Zalából hetvennégyezer liter benzint szállít, ezt azután Fehérvár táján megcsapolják, lenyúlják, ellopják […]”, e szintén sajtónyelvi példa után még 1996-ból egy rádióriportbeli következzék: „Szokás ma Magyarországon, hogy különféle kft.-ket alapítanak, aztán a saját vállalatukat pestiesen szólva lenyúlják.” Ez a nyelvhasználat a „lenyúl” igét tárgyi vonzattal használja: „lenyúlják a benzint”, „lenyúlják a vállalatot”. S ezen a ponton juthatunk el az újfajta használat eredetéhez. Ugyanis régóta él a magyarban a „mélyen a zsebébe nyúl” vagy a „mélyre nyúl a zsebébe (erszényébe)” kifejezés, amely átvitt értelemben azt jelenti: „sok pénzt vesz ki onnan”. Ez a jelentésmozzanat található meg némi módosulással a manapság divatozó fölhasználásban. Akik lenyúlják vagy lenyúlták a vállalatukat, azok föltehetően sok pénzt szereztek a (valamikor állami) cégtől; akik lenyúlták a benzint, nyilván szép summához jutottak az ellopott üzemanyag értékesítéséből.
Az már etikai kérdés, nem nyelvészeti, hogy ez a lenyúlás hogyan ítéltetik meg: úgy tetszik – „lenyúlják, ellopják” (olvashattuk föntebb is) –, többnyire nem egészen tisztességes cselekvésről és cselekedetről van szó, amely tevékenységet többnyire valamely, a szokásos társadalmi értékítélet szerinti magas beosztású állásban lévő tesz meg, erősebben szólva: követ el. Ebből a szempontból tehát valóban föntről nyúl le, és nemcsak képletesen, ámbár a „valaki lenyúl valamit” képes, körülíró kifejezés, amelynek atyafisága meglehetősen kétes hírű társaság: „lop, csen, sikkaszt, dézsmál, csempész, eltulajdonít” és így tovább. Szellemi értéket ugyancsak le lehet nyúlni, s ahogy a közelmúltban olvashattuk, akár egy földrészt is: „A Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni. Méghozzá elképesztő gyorsasággal és agresszivitással.”
A Magyar értelmező kéziszótár úgy tudja, a bizalmas, közvetlen és fesztelen hangnemű társalgásban fordul elő ez a szó, a választékosabb nyelvhasználatban és a hivataliban – s tegyük hozzá, közéletiben – nem. Eddig…