Vladimír és Ivan

Nem kérdés, hogy a szlovákiai elnökválasztás második fordulója után olyan politikus kerül az államfői székbe, akit nem néznek majd jó szemmel az Európai Unió vezető bürokratái. Legyen ez az ő dolguk, mondhatnánk, ha eltekintenénk a félmilliónyi felvidéki magyartól. De nem tekinthetünk el. Nekünk Vladimír Meciarról és Ivan Gasparovicról (a volt bokszoló egykori kebelbarátjáról) elsősorban a Kárpát-medence egyes területeit kitartóan, céltudatosan mérgező magyarellenesség jut eszünkbe, a maga szánalmas, de rendkívül veszélyes szószólóival együtt. Ők ketten éveken keresztül hatalmi pozícióban „bizonyítottak”. Tudjuk, Brüsszelben is tudják, mire lehet számítani Meciaréktól. Míg innen, Budapestről nézve a magyarellenesség miatt elfogadhatatlan a két nacionalista politikus, addig az unió központjából szemlélve más okok is hozzájárulnak a szalonképtelen jelző megalapozottságához.
Ivan Gasparovic és Vladimír Meciar már egyaránt voltak olyan pozícióban, amikor titkosszolgálati információkhoz juthattak, és felmerült a gyanú, ezzel vissza is éltek. „Kettejük közül nincs kisebbik rossz, kizárólag korkülönbség van közöttük. Természetesen nyugtalanít, hogy bizalmas információkhoz juthat majd egyikük, hiszen a múlt mindkettőt magával sodorja, beárnyékolja” – mondta a pozsonyi Új Szónak Köteles László, a szlovák titkosszolgálatot (SIS) felügyelő parlamenti bizottság alelnöke. Mint ismeretes, Meciar kormányzása alatt a titkosszolgálat közreműködésével külföldre hurcolták az akkori államfő, Michal Kovác fiát, és egyéb törvénysértések is történtek. A volt SIS-igazgatótól az államfői székre jó esélyekkel pályázó exbokszoló nem határolódott el, sőt továbbra is jó viszonyt ápol a hírhedt Ivan Lexával. Sajtóértesülések szerint ha a Szlovákiáért Demokratikus Mozgalom (HZDS) elnöke lesz az új államfő, Lexa szóba jöhet az elnöki hivatal új vezetőként.
Az egykori vezető titkosszolga nem csak holmi korrupciós ügy és emberrablás miatt tett szert hírnévre Szlovákiában s Európa nyugati felében egyaránt. Nyílt titoknak számítottak a Lexa vezette szlovák, illetve az orosz titkosszolgálatok közötti jó kapcsolatok. A neves Jane’s Intelligence Digest brit folyóirat egy három évvel ezelőtti írásában rántja le a leplet a Lexa-féle SIS-tevékenységről: „Meciar vezetése alatt a Szlovák Köztársaság az orosz érdekek érvényesülésének melegágya lett, amikor úgy tűnt, hogy a NATO első, 1990 utáni bővítésével az orosz érdekek ideális és nem egészen demokratikus előretolt állása lehetne egy gyorsan stabilizálódó és nyugati irányban elkötelezett térség szívében.” A lap szerint Moszkva gazdasági téren is jó pozíciókat akar szerezni az uniós csatlakozásra váró országokban, akár titkosszolgálati eszközök igénybevételével is. „A külföldön tevékenykedő fontosabb orosz konszerneknek a felszínen mutatkozó kereskedelmi érdekei szétválaszthatatlanul összefonódnak a Kreml új elitjének céljaival” – idézte az Új Szó a Jane’s cikkét. A pozsonyi lap emlékeztet arra, hogy Meciarék az orosz többségi tulajdonban lévő Devín Bankot bízták meg az orosz államadósság rendezésével. A pénzintézet mögött a Gazpromot emlegették. Mellesleg e bank élén akkoriban az a Karol Martinka állt, akinek felesége, Blazena Martinková Meciar barátnője volt. A volt bokszoló miniszterelnöksége idején Európa helyett minden téren Oroszország felé nyitott, katonai téren ezt tucatnyi szerződéssel erősítette meg. Akkoriban állandó bírálatok tárgya volt Szlovákia Moszkvától való egyoldalú energiafüggősége is. Az is nyílt titoknak számított, hogy a szovjet KGB orosz utódszervezetei a meciari időkben otthonosan mozogtak Szlovákiában, erről a pozsonyi parlamentben öt éve jelentés is született. A szlovák titkosszolgálat Lexa irányítása alatt akciókat készített elő a szomszédos országok integrációs törekvéseinek megnehezítésére. Lapértesülések szerint az Omega fedőnevű hadművelet célja volt olyan benyomást kelteni, hogy az Egyesült Államok Magyarországot favorizálja a többi kelet-európai ország rovására. A Neutron-hadművelettel Csehországban kellett volna kétségeket kelteni a NATO-ba való belépés iránt, a Dezo pedig a romaprobléma kiélezését célozta szintén Csehországban, egy további tervezetnek pedig az lett volna a célja, hogy meggyőzze a szlovákiai polgárokat, milyen előnyökkel jár az oroszokkal való szoros együttműködéshez való visszatérés.
Brüsszelben tisztában vannak a Meciar-féle, jelenleg (még) ellenzékben lévő párt titkosszolgálati kapcsolataival, irányultságával. A két elnökjelölt valamelyikének államfőként való aktív jelenléte a NATO berkeiben és az Európai Unió asztalánál aligha tölti el megnyugvással a két szervezet irányítóit. Igaz, Meciar és Gasparovic egy hangon ismételgetik: szakítottak múltjukkal, most már az európai integrációért dolgoznak. De komolyan lehet-e venni őket? Például azt a Meciart, aki 1998-as bukása után egy emlékezetes televíziós búcsúinterjúban könnyes szemmel, egy temetési ének eldalolásával búcsúzott el örökre a politikától. Ezt rövid ideig Meciar hatytyúdalaként emlegették, de a későbbiek során feltámadási ének lett belőle – emlékeztet háttéranyagában a távirati iroda. A politikának egyszer már búcsút intett nacionalista politikus most esélyes államfőjelöltként indul neki a megméretés második fordulójának. Lendületét, magabiztos mosolyát figyelve, aligha tűnik úgy, mintha megváltozott volna. Nem változtak meg hívei sem. Ők bizonyosan ott lesznek a szombati választáson. Ellentétben azokkal, akik egyébként teljes joggal mondják azt: Gasparovic sem érdemli meg voksaikat, őt sem lehet a kisebbik rossznak nevezni. Utóbbiak őszinte álláspontját vetette papírra Kocur László, az Új Szó jegyzetírója: „… meglehetősen nehéz beletörődni a Csehszlovák Szocialista Köztársaság álválasztásaira jellemző alternatívanélküliségbe. A legtöbbször ott is két jelölt közül kellett választani. Mindkettő a CSKP tagja és a Nemzeti Front jelöltje volt, negyvenkét éves és mozdonyvezető. Most is hasonlóan állunk, csak a tét más. (Nagyobb?) Mindketten a CSKP tagjai voltak, jogászok, és mindegyiket támogatja valamelyik nemzeti párt. Politikai elemzők minden választásnál elmondják, a szlovákiai magyarok fegyelmezett szavazók, mindig a kisebbik rosszra voksolnak. Fegyelmezett szlovákiai magyar szavazóként már egy hete csak azon töröm a fejem, melyik ezek közül a kisebbik rossz. Meciart már ismerjük. Abba meg bele se merek gondolni, mi lesz, ha a Smer és Szlovákia Nemzeti Erőinek Konföderációja benyújtja a számlát a támogatásért Meciar egykori jobbkezének. Kár, hogy a rendszerváltozás után majd tizenöt évvel még a kisebbik rossz választásának lehetősége sem adatik meg.”