Ivan Gasparovic 1941-ben született Poltáron. A pozsonyi Komensky Egyetem Jogtudományi Karán végzett, majd tanított. 1990 és 1992 között Csehszlovákia főügyésze, 1992-től a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tagja volt. 1993 és 1998 között a szlovák parlament elnöke volt, e minőségében több olyan döntést erőltetett át, amelyet az alkotmánybíróság később törvénytelennek ítélt. 2002-ben Meciar nem vette fel a párt választási listájára, ezért Demokráciáért Mozgalom néven új pártot alapított. A mozgalom nem jutott be a parlamentbe. 2004. június 15-től Szlovákia köztársasági elnöke lesz.
Elnök úr, ön régóta jelen van a szlovák politikai életben, megválasztása mégis inkább a körülmények különös összjátékának tűnik, semmint a népakarat tudatos megnyilvánulásának. Az ön pártja, a Demokráciáért Mozgalom 2002-ben a parlamenti küszöböt sem érte el.
– Egy elnökválasztás egészen más megítélés alá esik, mint az országgyűlési választások. Személyekről szól, engem pedig Szlovákia polgárai megismerhettek az elmúlt tizennégy évben, először mint Csehszlovákia főügyészét, aztán mint a szlovák parlament elnökét, később mint ellenzéki képviselőt, végül pedig, valóban, mint a Demokráciáért Mozgalom megalapítóját. Mindenki megismerhette a jó és a rossz oldalamat egyaránt. Tény, hogy a Demokráciáért Mozgalommal nem sikerült átlépnünk az ötszázalékos küszöböt, de az is igaz, hogy a mozgalom csak két hónappal a választások előtt alakult meg, és így is be tudtunk gyűjteni három és fél százaléknyi szavazatot. Bekerültünk az államilag támogatott pártok közé, tovább tudtunk működni, és most, az elnökválasztás után, a felmérések szerint már hétszázalékos támogatottságot mondhatunk a magunkénak, tehát most bejutnánk a parlamentbe.
– Hazája uniós csatlakozásával szinte egy időben foglalja el az államfői posztot. Európa vezető politikusai azonban nemhogy az ön megválasztásán, de már azon is csodálkoztak, hogy támogatottjuk, Eduard Kukan külügyminiszter nem került a döntőbe. Az unió pozsonyi delegációvezetője a sajtó nyilvánossága előtt is hangot adott meglepetésének. Mivel magyarázza a csodálkozást?
– Szerencsére Szlovákia köztársasági elnökét nem az európai politikusok választják meg, hanem Szlovákia népe. Negatív reagálásokat azonban nem tapasztaltam a részükről, inkább egyfajta kivárást, és ez természetesen kölcsönös.
– Olyan pillanatban lett államfő, amikor a szlovák belpolitikai helyzet nem nevezhető tipikusnak. Kisebbségben kormányoz az a koalíció, amelynek pártjaira együttesen a szavazásra jogosultaknak csak egyharmada szavazott. Ez a kétszeresen kisebbségi kormány vitte be Szlovákiát az unióba. Az ön legfőbb támogatója a magát harmadik utasnak mondó, kormányzati pozícióban ki nem próbált Smer, a legnépszerűbb szlovák párt volt. Hogyan tud majd a tisztségével járó integráló szerepének eleget tenni Meciarhoz kötődő múlttal, egy szakadár párt vezetőjeként, harmadikutas támogatással, a jelenlegi kormány és az unió bizalmatlansága közepette, a lakosság 10 százalékát kitevő magyarság támogatása nélkül?
– Az uniós csatlakozás nem csak a Dzurinda-kabinet érdeme, hiszen volt egy erről szóló sikeres népszavazás Szlovákiában, és ebbe valamennyi párt bekapcsolódott. Az ellenzéki pártok tehát legalább akkora szerepet játszottak a csatlakozásban, mint a mostani koalíció. Arról nem is szólva, hogy Szlovákia külpolitikája már korábban is prioritásként kezelte a csatlakozást. Ami a jelenlegi helyzetet illeti, a szlovák kormány valóban kisebbségben van, és csak úgy tud fennmaradni, hogy egyes konkrét törvényekhez ellenzékben lévő képviselők támogatását szerzi meg. A szlovák nép el is érte, hogy népszavazást írjanak ki az előre hozott választások szükségességéről, ám maga a referendum már nem volt sikeres. A kormány tehát folytathatja a munkáját, egészen addig, amíg a parlamentben lévő képviselők másképp nem döntenek. Akkor új helyzet alakul ki, amelyet már nekem kell kezelnem.
– És tudja majd kezelni?
– Természetesen. Amennyiben olyan pártközi együttműködés alakul ki, hogy legalább hetvenhat képviselő deklarálja kormányalakító képességét, akkor ennek a csoportosulásnak a vezetőjét bízom meg. Mindegy, hogy kormányzati vagy ellenzéki oldalról, az lesz a miniszterelnök, aki hetvenhat képviselő támogatását elnyeri.
– A Dzurinda-kormány alatt Szlovákia tőkevonzó ereje megnőtt, sok tekintetben éppen Magyarország rovására. Gondolok itt a Peugeot–Citroen nagyszombati gyárának építésére, a Hyundai zsolnai üzemére, a sztrádaépítkezésekre. Államfőként a külpolitikában, a külgazdaságban is aktív szerepet szán magának?
– A tőke már korábban megtalálta az utat Szlovákiába. A Volkswagen cég a kilencvenes évek elején jött ide, és azóta is az egyik motorja a szlovák gazdaságnak. Nem biztos azonban, hogy jó stratégia, ha Szlovákia kizárólag a nagy nemzetközi beruházásokra alapozza a gazdaságát. Elsősorban arra lenne szükségünk, hogy a kormány a hazai kis- és középvállalkozóknak alakítson ki megfelelő környezetet, hiszen ők teremtenek stabil munkahelyeket, és a feltételek romlása esetén ők nem állnak tovább az országból. Egyébként aktív szerepet vállalok majd a külpolitikában, és ehhez meg is tettem az első lépést. A szlovák alkotmány szerint a nemzetközi szerződések megtárgyalása és aláírása a köztársasági elnök kompetenciája. A korábbi államfők erről lemondtak a kormány, illetve a parlament javára. Én nem kívánok így tenni.
– Biztos benne, hogy a kormány és a miniszterelnök örülni fog a döntésének?
– Nem tehetnek mást, mint hogy tudomásul veszik. Természetesen nem hosszú távon kívánom ezt az elnöki jogkört gyakorolni, de – mint ahogy beszéltünk is már róla – a kormány kisebbségben van. Nagyok az ellentétek, még a kormányon belül is. Abban szeretnék segíteni, hogy ezek a nézeteltérések a külpolitikában ne mutatkozzanak meg. Ha Szlovákiának stabil kormánya lesz, elképzelhető, hogy visszaadom ezt a jogot a kabinetnek.
– Öt évvel ezelőtt az elnökválasztáson az ön elődje, Rudolf Schuster az európaiság megtestesítőjének számított akkori vetélytársával, Vladimír Meciarral szemben. Ön szerint Rudolf Schuster miért veszítette el a népszerűségét? Az ő példája szolgálhat-e tanulságul az ön számára?
– Rudolf Schuster akkor lett államfő, amikor nagy erőfeszítéseket kellett tenni azért, hogy Szlovákia az Európai Unió és a NATO tagja legyen. Ebből következik, hogy az ő munkájának a tartalmi elemei egészen mások voltak, mint lesznek az én esetemben. Nem hiszem tehát, hogy érdemes lenne összehasonlításokat tenni.
– Hogyan látja a szlovákiai magyarság szerepét? Akkoriban általános vélemény volt ugyanis, hogy Rudolf Schuster a mintegy 300 ezer magyar szavazat nélkül nem lehetett volna elnök, s idén is másképpen alakult volna az elnökválasztás, ha az MKP – egy nyilvánvalóan esélytelen jelölt, Frantisek Miklosko támogatásával – gyakorlatilag nem bojkottálja a voksolást.
– Nem mondanám, hogy a magyar választók bojkottálták volna a választásokat. Az első fordulóban lehet, hogy megoszlottak a szavazataik, de ha a második fordulót nézi, vannak olyan körzetek, például a rimaszombati, ahol magyar többség van, és ott is nyertem. A szlovákiai magyarok ismerik az álláspontomat a kisebbségekkel kapcsolatban. Az én felfogásom szerint a polgárok egyenlők a jogok és a kötelességek tekintetében. A kisebbségeket illetően ellene vagyok a diszkriminációnak, de nem vagyok híve a pozitív diszkriminációnak sem.
– No de beszélhetünk-e a szlovákiai magyarok egyenlő jogairól?
– Ön szerint nem? Mégis, mire gondol?
– Sok mindenfélére. Például arra, hogy a szlovákiai magyarok alig három százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, ami az országos átlag egyharmada. Arra, hogy mindeddig nem volt egyetemük, mert a szlovák többség megtagadta tőlük az anyanyelvi felsőoktatást, és a Selye János Egyetem megalapítását is minden módon akadályozták.
– Először is keressük meg, hogy mi itt a gond. Nem arról van szó, hogy a szlovákiai magyarok nem tanulhatnak az egyetemeken, hanem arról, hogy hányan akarnak tovább tanulni, hányan jelentkeznek felvételire.
– Vélhetően többen jelentkeznének, ha az anyanyelvükön tanulhatnának.
– Tény, hogy a szlovákiai magyarok egyetemi szinten nem tanulhattak az anyanyelvükön, de alapiskolák és középiskolák egész hálózatában igen. Ugyanakkor a szlovák alkotmány rögzíti, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy a kisebbségek megtanulhassák az államnyelvet. Ez egyetemi szinten bizonyos értelemben már kötelező. Mindazonáltal a pozsonyi és a nyitrai egyetemen van magyar tagozat. Úgy gondolom, hogy az Európai Unióban már felesleges erről beszélni, hiszen bárki oda mehet tanulni, ahová akar.
– Az Európai Unióban azonban a szlovákiai kisebbségi gyakorlatot óhatatlanul is össze kell hasonlítani uniós megfelelőivel. Mi magyarok azt is sikerként éltük meg, hogy a készülő európai alkotmányban egyáltalán említés esik a kisebbségekről, de Eduard Kukan szlovák külügyminiszter ezt is ellenezte. Ha vesszük Finnországot, ott hatszázaléknyi svéd kisebbség él, és az ő kedvükért az egész országban hivatalos a svéd nyelv, és a finn gyerekek kötelezően tanulnak svédül.
– A történelmi különbségek miatt ebből a példából aligha lehet kiindulni. Szlovákiában a kisebbségek anyanyelvhasználatát törvények szabályozzák, és ahol a kisebbségek aránya eléri a húsz százalékot, ott minden területen használhatják az anyanyelvüket. Amikor Szlovákia kérte felvételét az Európa Tanácsba, rendszeresen jártak hozzánk raportőrök, akik ezt a kérdést is vizsgálták, hiszen a kisebbségi politika miatt érték Szlovákiát bírálatok az itteni magyar politikusok részéről. Tarja Hallonen finn képviselő aszszony akkoriban gyakran járt emiatt Szlovákiában, és kétéves rendszeres vizsgálódás után olyan jelentést tett az Európa Tanács asztalára, amely szerint Szlovákiában példaértékű a kisebbségekkel való bánásmód.
– Ön Dél-Szlovákia egyik szlovák többségű részén, Poltáron töltötte ifjúságát. Állítólag ért és beszél is magyarul. Számíthatunk-e arra, hogy Szlovákia köztársasági elnökeként megszólal ezen a nyelven?
– Sajnos annyira nem tudok magyarul, hogy beszédet mondhatnék. Egyszer a parlamentben elmentem Bugár Béláék mellett, akik beszélgettek, Béla éppen állított valamit, mire én közbeszóltam, hogy Béla, ne haragudj, nincs igazad. Nagyon megdöbbentek, hát azóta tudják rólam, hogy értek magyarul.
