Én nem tudom...

Én nem tudom, érdekes-e az a hír, mely szerint R. Székely Julianna a Magyar Hírlapban néhány sort áldozott az Én nem tudom…-okra, s esetleg szerény személyemre mint szerzőre. Magát az írást én nem láttam és nem olvastam, mivel az illető hölgy vélekedése, stílusa, felfogása, érvrendszere és értékrendje oly mértékig nyitott könyv előttem, hogy feleslegesnek találom az egyes műveiben való külön-külön elmélyülést.
Ettől függetlenül nagyon megtisztelőnek tartom, ha valóban foglalkozott velem, mivel ő a haladó magyar profi újságírás egyik legmarkánsabb képviselő(nő)je. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy férfias jelenség, még azt sem, hogy holmi harcos amazon, csupán azt, hogy vélekedésében rendíthetetlen. A híresztelések szerint velem kapcsolatban azt közölte olvasóival, hogy az Én nem tudom… mint cím, mint alfa és ómega merő megtévesztés, mert igenis én tudom, sőt bizonyos agresszivitással már-már kinyilatkoztatásszerűen adom elő azt, amit tudni vélek. Ez érdekes megfigyelés.
Fordított módon egybeesik néhány jobboldali olvasóm vélekedésével, akik úgy érzik, hogy amit nem tudok, azt tudnom illene, miként ő tudja is. A radikálisabb embereknek ugyanis nem kenyerük az irónia, amit némelykor lacafacázásnak éreznek, s rokonítanak a gyávasággal. Előfordult már olyan eset is (amikor a magyar liberális közírók sajtószabadságának állítólagos csonkításával kapcsolatban ironizáltam), hogy egy baloldali sajtómunkás majdnem a kebelére ölelt, mert azt hitte, átálltam. Ugyanakkor szélsőjobboldalról is szidalmakkal árasztottak el, mivel szarkazmusom fölött elsiklottak, vagy inkább átrobogtak. Az is előfordul, hogy az egyenes beszédet kedvelő olvasó tudomásomra hozza írásom alapján, hogy mit kellett volna írnom. Tehát halál komolyan a szemembe vágja értelemszerűen ugyanazt, amit én írtam. Például: én nem tudom, Kovács körtefejű-e? Mire az olvasó: mi az, hogy nem tudja? Kovács igenis körtefejű.
R. Székely – istennek hála – átlát rajtam; nem tudom, mikor döbbent rá arra, hogy én tudom, amit nem tudok.
De vegyük komolyan a dolgot: tudhat-e valaki olyat, amit nem tud? Fogas kérdés. Korántsem annyira egyértelmű, mint az, hogy R. Székely tudja rólam, amit tud. Ugyebár a bonyolult dolgok nem mindig egyszerűek. Az 1970-es években például egy írásomban azt fejtegettem, hogy lehetséges-e olyan dolgot megírni, amit nem lehet megírni. Minden hírlapíró örök vágya ugyanis, hogy egyszer olyan dolgot írjon meg, amit nem lehet megírni. Igazából ezt neveznénk tényfeltárásnak vagy sikeres oknyomozásnak, amiért Pulitzer-díj jár. Az egész Kádár-korszak alatt bárhogy igyekeztem, nem sikerült olyan dolgot megírnom, amit nem lehetett megírni. Na már most: jelenleg mindent meg lehet írni, így régi vágyunk megint csak nem teljesülhet. A legnagyobb hülyeséget is meg lehet írni, sőt egyes állítások szerint hazudni nem csak lehet, hanem szabad is. Ezt én nem tudom, talán R. Székely tudja, vagy legalábbis azt tudja, hogy én tudom.
Bizonyos Halák László írta hajdan a Beszélőben: „… az informátornak szabad igazat mondania, szabad szándéka ellenére tévednie, sőt, szabad hazudnia is…” Jelenleg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnökét úgy hívják, hogy Halák László. Na most, R. Székely Julianna feltevésével dacolva hadd mondjam azt, én nem tudom, hogy ez a Halák László azonos-e azzal a Halák Lászlóval. Ha netán azonos, akkor azt mondom megint: én nem tudom, mit gondoljak a magyar újságírók „legpatinásabb” szövetségéről.
Tehát: hogy valójában ildomos volna erről nyersen elmondani a véleményemet, én nem tudom…