Erkölcsi mandátum nélkül

Voltaképpen már nem is meglepő a hír: jövő januárban Lengyelország jelentősen korlátozza katonáinak számát Irakban. Ahogy mondani szokás, a bejelentés már régóta a levegőben lógott. Az a tény, hogy Varsó politikájának felülvizsgálatára készül, tovább bővíti a magyar kormány mozgásterét. Amennyiben ugyanis a lengyelek lassan kihátrálnak Irakból, ismét joggal merülhet fel, hogy mit keresünk mi a távoli országban? A lengyel kontingens számának csökkentésével a háború támogatói ismét egy elveszítettek egy illúziót, vagy ha jobban tetszik, egy kelletlen barátot. Mindeddig azt lehetett hinni, hogy Varsó a végsőkig kitart, de legalábbis a közeljövőben nem bírálja felül álláspontját. Nos, nem így történt, és ma már napnál világosabb, hogy a sokat emlegetett nemzetközi együttműködés csak látszat. Üres szólam, amely mögött egy erkölcsileg egyre nehezebben vállalható politikai-katonai együttműködés húzódik meg. Cseppet sem meglepő, de Kovács Lászlónak erről más a véleménye. Amint azt egy minapi sajtótájékoztatóján felvázolta, az iraki fegyveresek nem ellenállók, hanem terroristák. Igazán szólhatna neki valaki, hogy az 1956-os pesti srácok hazájában nem szerencsés ilyen minősítést használni. Mindaz a vérontás, ami jelenleg is folyik, nyilvánvalóan az elhibázott amerikai invázió eredménye. Vagy legalábbis – fogalmazzunk így – a 140 ezer külföldi katona tartós jelenléte, a fogolykínzások, a letartóztatások, a házkutatások, az iraki szunniták és síiták jogainak sárba tiprása nem segíti, hogy a „felszabadítottak” végre birtokukba vehessék országukat, és felhőtlenül élvezzék az állítólagos szabadságot.
Persze, a háború természete merőben más. A győztes csak az erő nyelvét beszéli. Érthetetlen azonban Bush újabb szónoklata, miszerint felszámolják az erőszakot, és addig maradnak az országban, amíg megteremtik a demokráciát. Az Egyesült Államok kitart, legyőzi az ellenséget és megtartja a nehezen elnyert terepet a szabadság tartományában – tette hozzá az amerikai elnök, aki a jelek szerint mintha keresné önmagát minapi fejsérülése után. Ha Bush szavai zavarosak, akkor Kovács László napi beszámolói százszorosan azok. Szerepvállalását bátran nevezhetjük egyfajta túlteljesítési kényszernek, hiszen ő korántsem főszereplő ebben a darabban, sokkal inkább a hármas számú alabárdos (al) pozíciójából osztja az igazságot. Miről is van szó? Például arról, hogy a pártelnök-külügyminiszter napok óta másról sem beszél, mint az ENSZ-nek írt leveleinek fogadtatásáról. Szerinte páratlan diplomáciai bravúrról van szó, mint mondta, rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Elfeledkezett azonban egy roppant fontos momentumról: nemcsak ő írt levelet a világszervezetnek. Köztudott, hogy ezekben a napokban-hetekben óriási diplomáciai háttérmunka folyik, amely az ENSZ fokozottabb iraki szerepvállalását célozza. Ha a szóban forgó Kovács-levél valóban akkora szenzáció lett volna, bizonyára megemlítik a világsajtóban, vezető hír lenne a CNN-ben, és így tovább. Valójában egészen másról van szó: belpolitikai indíttatású pótcselekvésről, kényszerű magyarázkodásról, az önálló és karakteres magyar külpolitikát elfedő kampány- és látszatintézkedésről.
Mindezek után már csak egy kérdés maradt: a világbéke kivívása helyett miért nem napi ügyekkel foglalkozik Kovács László? A felvetés indokolt, hiszen jelenleg úgy tűnik, négypárti megegyezés és közös álláspont híján Medgyessy Péter erkölcsi mandátum nélkül utazik Washingtonba. Még az is meglehet, hogy a nyolcak levele után megint aláír nekünk valamit.