A CDU-vezetés előkészítő tevékenysége három pillérre támaszkodik. A vasárnapi elnökválasztás során az államfői pozícióhoz jutott jobboldali Horst Köhler sikerét biztató jelnek tartják. A július elsején hivatalba lépő elnök azonnal leszögezte ugyan, hogy távol tartja magát a pártpolitikai megnyilvánulásoktól, ezután viszont egy televíziós adásban politikai fáradtságot emlegetett az országban, és kritizálta a hosszú, meddő vitákat.
E szavakból természetesen a mögötte álló erők vonták le a következtetést: elmarasztaló megállapításai elsődlegesen a kormánypár-tokra (SPD–Zöldek) vonatkoztak, és további lendületet adnak az ellenzéknek. A CDU megítélése szerint Köhler sikere egyben Angela Merkel diadala is, hiszen ő volt az, aki Edmund Stoiber CSU-elnök terveivel szemben nem Wolfgang Schäublét, hanem a Nemzetközi Valutaalap elnökét emelte a konzervatív-liberális blokk jelöltjévé. A szövetségi gyűlésben született döntés továbberősítette Merkel pozícióját, már csak azért is, mert Stoiber kancellári reményei az elmúlt hetekben egyre inkább háttérbe szorultak, s egyre valószínűbb, hogy Gerhard Schröder kihívója 2006-ban a köztársaság első női miniszeterelnök-jelöltje lehet. Már ha a szociáldemokrata–Zöldek-koalíció egyáltalán eljut idáig. Az ellenzék reményeinek harmadik pillére ugyanis a jövő év májusában sorra kerülő tartományi választásra épül Észak-Rajna-Vesztfáliában. Ha az SPD itt is vereséget szenved, és kénytelen átadni a kormányzást a kereszténydemokrata-liberális szövetségnek, akkor a CDU/CSU/ FDP vezette tartományok kétharmados többséghez jutnak a Bundesratban, s e nyomasztó fölénnyel szemben megbénulhat a kormány munkája, így visszaléphet a Schröder-kabinet. Mindezek tudatában érthető Angela Merkel fáradozása az új kormánycsapat felállítására, amelyben a liberálisok elnökének, Gudio Westerwellének jutna a külügyminiszter és egyben az alkancellár szerepe. Nem hiába segítette államelnöki tisztséghez Köhlert e két politikus megállapodása.

Ez lesz az idei anyák napja sztárvirága