Immár az Európai Unió tagja vagyunk, ám a legtöbb tagállamban nem vállalhatunk szabadon munkát. Mit gondol erről, illetve a kormány válaszáról, azaz a viszonosság bevezetéséről? Ki a felelős ezért a helyzetért?
– A gond maga a korlátozás, keményen fogalmazva mondhatjuk, hogy a magyar állampolgárok munkavállalóként nem csatlakozhattak az unióhoz, hiszen nem vállalhatnak szabadon munkát annak korábbi területén. A négy szabadságjog egyike tehát nem érvényesül ránk nézve, ebben az értelemben másodosztályú tagjai lettünk a közösségnek. Nem gondoljuk, hogy a kérdésben a jelenlegi vagy az előző kormány lenne a felelős. Ezért az az uniós politika felelős, amely a munkaerőpiac lezárásáról belső, alaptalan félelmek miatt döntött. A kormány részéről a viszonosság bevezetése politikai válasz, hiszen ide, a jóval alacsonyabb bérszínvonalra nyilván senki sem jön Nyugat-Európából. Bár sokkal többet nem tehetett, a kormánynak ettől függetlenül kétoldalú tárgyalásokon kell küzdenie azért, hogy a korlátozások mihamarabb megszűnjenek.
– A csatlakozással valóra válhat az a remény, hogy a rendszerváltás vesztesei, azaz a munkavállalók és a nyugdíjasok nyertesek lesznek? Egyáltalán, milyen a munkavállalók hangulata, hogyan fogadták a taggá válást?
– A munkavállalók bérfelzárkóztatása nem történt meg, legalábbis nem olyan mértékben, ahogy az elvárható lett volna. A keresetek nemcsak az unióhoz, hanem a magyar gazdaság teljesítőképességéhez képest is alacsonyak. Noha Magyarország GDP-növekedése 52, ipari termelékenysége pedig 62 százaléka az uniós átlagnak, a magyar keresetek alig harminc százalékát érik el az EU-s átlagkereseteknek. Bruttó értéken, euróra átszámolva csupán az uniós átlagkeresetek tizenöt-húsz százalékát érjük el. Ez a magyar gazdaság teljesítményéhez képest is húsz százalék körüli lemaradást jelent, ami elfogadhatatlan. Emiatt van némi szkepticizmus, hogy a csatlakozás megint nem a széles rétegeknek, a munkavállalóknak hoz jólétet. Szakszervezeti vezetőként persze látható, hogy hosszú távon mindenképpen be kell következnie a kiegyenlítődésnek, de a közeljövőben erre nem kerül sor. Egyértelmű, hogy az uniónak nem volt alternatívája, de egyfajta beletörődés, fásultság érezhető a munkavállalók körében.
– A kormány fontos ígéreteket tett, például éppen a bérfelzárkóztatásra, a kiszámíthatóságra, a munkajogi biztonságra vonatkozóan. Mennyiben lenne más a helyzet, ha mindezek megvalósultak volna?
– Amint hatalomra került, a kormány rögtön bejelentette, hogy az uniós bérfelzárkóztatás az elmúlt négy évben teljesült, tehát a Fidesz végrehajtotta azt. Az MSZP a bérnövekedést 2001-től számolja, vagyis a Fidesz által megemelt minimálbér és a köztisztviselőibér-emelés, illetve azok áthúzódó hatását is a maga javára írja. A közalkalmazottibér-emelés és a minimálbér-emelés negyven százalékát teszi ki az összbérnövekedésnek, a maradékon osztozkodik a versenyszféra. Tudni kell azonban, hogy a vezetők és az átlag munkavállalók bére erősen kettévált. A menedzserbérek iszonyatosan elszaladtak, a versenyszféra fizikai állományában viszont – ahol valóban új értéket állítanak elő – legfeljebb egy-két százalékos reálbér-emelkedés történt. A kormány által hangoztatott huszonöt százalékos bérnövekedés ebben az elosztásban valósult meg. De messze nem teljesült a három-négyszázezer új munkahely létesítése tett kormányzati ígéret sem. A foglalkoztatottság növekedése, amiről a kormány beszél, nem jelentkezik a társadalombiztosítási befizetésekben, tehát az legfeljebb a szürke-, feketegazdaságban jött létre. A munkaidő-csökkentés, amire Medgyessy Péter többször is ígéretet tett, ugyancsak nem valósult meg. Ha az uniós trendeket nézzük, ez egyre távolabbra kerül, főként, hogy a kérdésben nem történt érdemi egyeztetés.
– Elkészült a kormány középtávú gazdaságpolitikai terve, melynek középpontjában a foglalkoztatás bővítése áll. A kormány eddigi teljesítménye alapján mi várható a tervtől?
– Nemcsak az elmaradt ígéretek, hanem az uniós tagság miatt is készíteni kell egy régiókra lebontott foglalkoztatáspolitikai koncepciót. Mivel a kormánynak nincsen gazdaságpolitikája, nincsen erre alapuló, összehangolt szakképzés sem. Ezért évente 40-50 milliárd forint folyik el szakképzésre úgy, hogy a régiók közötti kiegyenlítődés gyakorlatilag a nullával egyenlő, vagy éppenséggel növekedik. Hiába van piacgazdaság, lennie kell egy olyan befolyásoló, állami tevékenységnek, ami kijavítja az egyes hibákat, a problémás területekre pedig forrásokat összpontosít. Szükség lenne egy olyan kormányzati intézkedéscsomagra, amely világossá teszi, hogy a gazdasági szektor mely szegmense lesz a húzóágazat. A kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája miatt sorra menekülnek a külföldi befektetők, például az IBM, a Salamander vagy a Philips, sok olyan vállalat van, amely Magyarország helyett valamelyik szomszédos országban telepedik le. Hangsúlyozom, helyes gazdaságpolitika nélkül nem lehet eredményes foglalkoztatáspolitikát csinálni.
– Az elmúlt két év a gyárbezárások, elbocsátások időszaka volt. Nem mintha a sztrájk bárkinek is jó lenne, de a szakszervezetek erő alkalmazása nélkül vették tudomásul mindezt. Mi ennek az oka?
– A felvetés jogos. Ma, ha a munkavállaló a száját jártatja, nemcsak a saját munkahelyét, hanem az egész család egzisztenciáját veszélyezteti. Az emberek legfeljebb akkor emelik fel a hangjukat, ha éppen rájuk kerül a sor. De akkor is egyénként gondolnak magukra, és nem állnak össze, nem fordulnak a szakszervezetekhez, amelyek viszont munkavállalói támogatás nélkül nem akcióképesek. Így nem lehet mozgósítani az embereket, akik viszont nem forradalmárok. Persze egyes szakszervezetek különféle együttműködési megállapodásokat kötöttek a jelenlegi kormányfővel, ami tartósítja ezt a helyzetet, mivel a konfliktusokat egyfajta tárgyalásos rendszerbe tereli. Ez a tárgyalásos módszer azonban – mint azt a költségvetés, az adótörvények vagy az áremelések vitájakor tapasztaltuk – egyáltalán nem veszi figyelembe a szakszervezetek véleményét.
– Amikor az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára hazánkban járt, az érdekegyeztetés hiányosságaira hívta a figyelmet, és hangsúlyozta, hogy a kialakult társadalmi feszültségeket valós párbeszéddel lehetne orvosolni. Egyetért a kritikával és a tanáccsal?
– A feszültségeket egy jól működő szociális párbeszéddel lehetne csökkenteni, ám a kormány erre vonatkozó ígérete sem vált valóra. A fórumok összehívásának száma kevés, a szociális partnerek érdekérvényesítő képessége pedig egyáltalán nem jelenik meg. Milyen érdekegyeztetés az, amikor az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) úgy tárgyalunk a költségvetésről, hogy még aznap a parlamentben döntenek róla? Úgymond beleszólni beleszólhatunk a dolgokba, csak érdemben nem befolyásolhatunk semmit. Jelenleg a jogalkotási törvény miatt tiltakozunk, ebből a kormány egyszerűen kiírta az érdekképviseleteket. Medgyessy Péter utoljára az OÉT két évvel ezelőtti alakuló ülésén találkozott a szociális partnerekkel. Azóta hiába váltották le a pénzügyminisztert, hiába vezettek be megszorításokat, a miniszterelnök többszöri megkeresésünk ellenére sem hajlandó eljönni a legmagasabb szintű érdekegyeztető fórumba, hogy a történtek okairól és hatásairól őszintén tájékoztasson. Persze a vele együttműködési megállapodást kötő MSZOSZ-hez nemrég elment a kormányfő. Bár Wittich Tamás elnök elég kemény kérdéseket szegezett a miniszterelnöknek, ő nyilván azért ment oda, hogy ugyanezt az OÉT-ban elkerülje. Medgyessy Péter látogatása azonban nem kerülhető meg. El kell jönnie az OÉT-ba, és őszintén el kell mondania, milyen megszorítások várhatók, és hogy ezek árát milyen felosztásban kívánják megfizettetni a társadalommal. Lényegében arra a kérdésre várunk választ a miniszterelnöktől, hogy mi vár a munkavállalókra az elkövetkezendő években.
origo.hu
Videón, ahogy Magyar Péter emberei elmenekültek az Origo kérdései elől a balhéba fulladó közgyűlésen
