Mi köze lehet a fizikának a közgazdaságtanhoz?
Bármennyire meglepően hangzik is, a fizika voltaképpen a legegyszerűbb tudomány. A kezdetektől fogva tudatosan törekedett arra, hogy vizsgálatai tárgyát jól elkülönítse a környezettől, maximálisan kihasználta a természeti jelenségek körében gyakran előforduló szabályosságokat és szimmetriákat, és teljes körű ellenőrzés alatt igyekezett tartani a laboratóriumi körülményeket, hogy ezáltal a kísérletek pontos megismételhetőségét biztosítsa. Ily módon igen magas szintű objektivitásra tett szert, és képessé vált a természeti folyamatok lezajlását matematikai módszerek segítségével előre jelezni a jelenségek széles körében.
Jó példa erre a bolygók mozgása. Nehéz túlbecsülni annak a jelentőségét, hogy Newton felismerte a gravitációs törvényt, és megadta a bolygómozgás szabatos matematikai leírását. A megoldás azonban egyetlen központi csillag és egyetlen körülötte keringő bolygó esetére vonatkozik. Abban a pillanatban, amikor a képben megjelenik egy harmadik égitest, a probléma többé már nem oldható meg egzaktul. A helyzetet az menti meg, hogy a bolygók sokkal kisebbek a Napnál, ezért egymás közötti gravitációs kölcsönhatásuk első közelítésben elhanyagolható, és ezeket a zavaró kölcsönhatásokat elegendő utólag, kis korrekcióként figyelembe venni. Ez a megközelítés, vagyis a lényegtelen zavaró hatások elhanyagolása, majd az alapvető törvényszerűség felismerése után ezeknek a kis zavaroknak az utólagos figyelembevétele a fizika általános stratégiájának tekinthető. Az idők folyamán a fizika fantasztikus ügyességre tett szert a látszólag rendkívül bonyolult jelenségek egyszerűbbekre való visszavezetésében, és a természeti jelenségek elképesztően széles körét képes néhány „alaptrükk” különféle változataival lefedni.
Hosszú idő óta ismeretes azonban, hogy ez a stratégia nem mindig működik. A Naprendszer esetében például a bolygók közötti kölcsönhatások valóban gyengék, azonban tudjuk, hogy ebben a rendszerben kaotikus hatások lépnek fel, vagyis már ez a néhány bolygót tartalmazó rendszer is elegendően bonyolult ahhoz, hogy hosszú távon ne legyünk képesek a viselkedését pontosan kiszámítani. Hogy valamilyen lényeges instabilitás valaha bekövetkezik-e vagy sem, az rendkívül érzékenyen függ a rendszer pontos kezdeti feltételeitől.
A nemlinearitás mellett a komplikációk másik forrása a szimmetriák hiánya. Környezetünk, de saját testünk is tele van olyan anyagokkal, melyek se nem homogének, mint a gázok vagy az egyszerű folyadékok, se nem rendelkeznek a kristályok szimmetriáival. Az üveg, a műanyag, a cserép, a műhab, a polimer szerkezete rendezetlen, ezek az anyagok szigorúan véve nincsenek termikus egyensúlyban, lassú változások zajlanak bennük, bizonyos értelemben történetük van, ezért – ha csekély mértékben is – minden példányuk egyedi.
Az ilyen komplikált, mindenféle szimmetriát nélkülöző, ezért számtalan részlettől függő, a kezdeti feltételekre érzékeny, sokszor még adaptációra is képes rendszereket újabban gyakran komplex rendszerként emlegetik. Ilyenek persze nemcsak, sőt nem is elsősorban az élettelen természetben találhatók, hanem az élővilágban és a társadalomban is.
Az élettelen világban előforduló komplex rendszerek számos olyan nehézség elé állítják a fizikusokat, mint amilyenekkel a „lágyabb” tudományok képviselői mindig is küzdöttek, hiszen a biológiában vagy a társadalomtudományokban lényegében semmi nincs, ami ne volna komplex. Az élettelen világ komplex rendszereinek tanulmányozása ilyen módon mintegy bevezetést ad a biológiai vagy társadalmi komplexitás vizsgálatába, és ezen az úton a legutóbbi időkben számos fizikus jutott el olyan tudományközi kutatási területekre, amelyeken biológusokkal, pszichológusokkal, szociológusokkal vagy éppen közgazdászokkal működik együtt. Azt mondhatjuk tehát, hogy a fizika, ennek is elsősorban tömegjelenségekkel foglalkozó ága, a statisztikus fizika a saját belső fejlődését követve természetes módon keres kapcsolatokat eredeti területétől igen messze fekvő társtudományokkal. Ez a fejlődés talán valamelyest érthetőbbé teszi, miként kerül valaki fizikusként a pénzügyek közelébe.
A pénzügyi matematikában az 1970-es évek elejétől kezdődően megjelentek a véletlen folyamatok elméletének legbonyolultabb eszközei. Ezt az váltotta ki, hogy a rögzített devizaárfolyamok rendszerének összeomlása, az első olajválság és egy sor más tényező az árfolyamok, a nyersanyagárak és a kamatlábak példátlan ingadozását indították el. A pénzügyi világ hirtelen vadul ingadozó sztochasztikus folyamatok terepévé vált, ami végül a matematikában és számítástechnikában magas szinten képzett munkaerő tömeges alkalmazását eredményezte ezen a területen.
A piacon szüntelenül ingadozik az értékpapírok (részvények, kötvények) ára, ugyanígy az aranyé, az olajé és más nyersanyagoké, de ingadozik a devizák egymáshoz viszonyított árfolyama, és mozognak a kamatlábak is. Ezek az ingadozások a bank birtokában lévő különféle eszközök, illetve a banknak az ügyfelekkel szemben fennálló kötelezettségei értékét szüntelenül változtatják, kockázatot jelentenek. Az ingadozások irányát nehéz (elméletileg lehetetlen) előre látni, mégis létezik a piaci szereplőknek olyan csoportja, amely ezeknek az ingadozásoknak a kihasználásából igyekszik hasznot húzni. A spekuláns kifejezésnek elítélő felhangjai vannak, pedig a spekulánsok nélkül, vagyis olyan szereplők nélkül, akik a kockázatokat – természetesen megfelelő nyereség reményében – tudatosan vállalják, egyáltalán nem működhetnének azok a biztosítási, kockázatkezelési technikák, amelyekkel a gazdaság egyéb szereplői, köztük a bankok is éppen a saját kockázatukat próbálják csökkenteni.
A piaci kockázatok kezelése a banki kockázatkezelés messze legfejlettebb területe. Ennek éppen az ingadozások nagy frekvenciája az oka: nagyon sok adat áll rendelkezésre. Ez magyarázza azt is, hogy miért éppen a piaci kockázatok területét vették elsősorban célba azok a fizikusok, akik a pénzügyekbe behatoltak.
A banki kockázat legnagyobb komponense hitelkockázat: elérheti a teljes kockázat nyolcvan százalékát. Ez abból adódik, hogy az ügyfelek egy része nem akarja vagy nem képes visszafizetni a felvett kölcsönt, például azért, mert időközben csődbe ment. Az ilyen módon keletkező átlagos veszteségekre a bank a kamatréssel teremt fedezetet, vagyis az általa nyújtott kölcsönre több kamatot szed, mint amennyit a betétekre fizet, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a nem fizető ügyfelek által okozott veszteséget a fizető ügyfelekkel fizetteti meg. (Hasonló logika működik a biztosításban is.) A kamatrés mértéke nagyon nagy mértékben függ az ügyfél megbízhatóságától és gazdasági pozíciójától (kitűnő minősítésű nagyvállalatok a magánszemélyektől beszedett kamatrés töredékét fizetik), az ügyfél által felajánlott biztosítékok (például jelzálog) természetétől és számos más tényezőtől.
Milyen módon tudjuk kordában tartani vagy csökkenteni a felismert kockázatokat? Az egyik kockázatkezelési kulcsfogalom a diverzifikáció. A befektetések megosztása, szétterítése általános érvényű kockázatkezelési elv. A jól diverzifikált portfólió egyes elemein elszenvedett veszteséget más elemeken elért nyereség egyenlíti ki. A kockázatok féken tartásának másik régi, jól bevált eszközei a limitek. Ezek az egyes munkatársak, azok csoportjai, egész osztályok, üzletágak stb. által köthető ügyletek nagyságát korlátozzák. Világos, hogy itt az egymásba skatulyázott korlátok egész rendszeréről van szó. A következetes, biztonságot nyújtó, ugyanakkor a kereskedést fölöslegesen nem korlátozó limitrendszer felállítása korántsem egyszerű feladat.
A kockázatkezelés leghatékonyabb eszközei közé tartoznak a különböző származtatott termékek. Ezek különféle biztosítási technikák formájában már hoszszú ideje léteznek a pénzügyekben, az újdonságot intézményesülésük, hatalmas piacokká történt szerveződésük jelenti.
Ha mondjuk az európai piacra exportálok, és három hónap múlva egymillió eurós bevételem esedékes, akkor van okom a forint esetleges megerősödésétől tartani. Ha ma mondjuk az árfolyam 250, és három hónap alatt 240-re mozdul el, akkor a remélt bevételnél 10 millió forinttal kevesebbet kapok majd a millió eurómért. Elképzelhető azonban, hogy van olyan üzleti partnerem, aki éppen a forint gyengülésére számít, szerinte az árfolyam három hónap múlva 260 körül lesz. Mindkettőnknek vonzónak tűnhet az árat előre rögzíteni, és megállapodni mondjuk abban, hogy a három hónap múlva a ma rögzített, mondjuk 250 forintos áron megveszi tőlem az egymillió eurómat. (Az árat akármilyen más értéken is rögzíthetnénk, a feltételezett jelenlegi ár előrevetítése csupán a példa elemzését könnyíti meg.) Ha az én várakozásom teljesül, és az euró 240 forintra mozdul el, akkor megmenekülök a 10 millió forintos veszteségtől, ám partnerem rosszul jár, mert a tőlem kapott egymillió eurót csak 240 millióért fogja tudni beváltani, miközben nekem 250 milliót kell kifizetnie. Fordítva, ha az ő várakozása jön be, akkor 250 millióért veszi meg tőlem az egymillió eurót, amit aztán rögtön továbbadhat 260 millióért, én pedig elesem a 10 milliós árfolyamnyereségtől.
Az ilyen típusú határidős ügyletek ma szervezett piacokon zajlanak, ahol konfekcionált tételekben és határidőkre lehet üzleteket kötni a legváltozatosabb termékekre, és ezek a kötések menet közben is bármikor továbbadhatók, az árfolyam tényleges alakulásától függően emelkedő vagy csökkenő áron.
A határidős ügyleten az egyik vagy másik fél az árfolyam-elmozdulással arányos mértékben szükségképpen veszít. Az opciók kiküszöbölik ezt a veszélyes vonást. Az opciós szerződéssel ismét egy jövőbeli árat rögzítünk, de az előbbi példánknál maradva most csak jogot, de nem kötelezettséget vásárolok arra, hogy a millió eurómat három hónap múlva 250 forintos árfolyamon eladjam. Ha az ár ellenem mozdul, vagyis a forint erősödik, akkor élni fogok a joggal, és a szerződésben kikötött 250 forintos árfolyamon értékesítem az exportbevételemet, ahelyett hogy elszenvedném a 10 millió forintos veszteséget. Ellenben ha a forint mégis gyengül, akkor nem leszek köteles 250-ért eladni az eurót, hanem kimegyek a piacra, és értékesítem 260 forintos áron. Világos, hogy ezt a jogot nem adják ingyen, az opcióért a szerződés megkötésekor ki kell fizetni egy meghatározott árat. Ennyi veszteségem tehát mindenképpen lesz, de ez csak ugyanaz a helyzet, mint akármely biztosításnál: ha nem ég le a ház, akkor elbukjuk a biztosítás összegét, amin azért nem szoktunk keseregni.
Befejezésül hadd lépjek vissza a banki kockázatok konkrét problémájától, és hadd nézzek rá erre az egész kérdéskörre általánosabb összefüggésben. Kockázatokkal nemcsak a pénzügyekben szembesülünk, hanem az élet valamennyi területén. Saját egyéni tevékenységünk és az emberi társadalom egészének tevékenysége szüntelenül az elérhető előnyök és az esetleg velük járó veszélyek mérlegeléséből áll. Ha úgy tetszik, egész életünkben folytonosan kockázatot kezelünk, pillanatonként kell opciókat értékelnünk. Az idők folyamán hatalmasat változott a kockázathoz való viszonyunk: a természeti körülmények között élő, kiismerhetetlen és szeszélyes hatalmaknak kiszolgáltatott állat helyett a ma embere ura szeretne lenni saját sorsának, lehetőleg ki szeretné iktatni a kockázat minden elemét, a betegséget, a balszerencsét, a konfliktusokat. Miközben a természeti kockázatok bizonyos részét valóban sikerült kiküszöbölnünk, megjelentek egészen újak, melyek jelentős részét magunk hoztuk létre. A környezet károsításával, az erőforrások kimerülésével, a tudomány és technológia elszabadult alkalmazásaival összefüggő hatalmas kockázatok mind saját termékeink. Ezek kezelése olyan összetett megközelítést igényel, melyben a természettudományok és a társadalomtudományok képviselői szorosan együttműködnek. A komplex rendszerek szemünk előtt kialakuló tudománya sokrétű feladatokat örököl.
A fenti szöveg a május 24-én elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
Az előadás megtekinthető május 29-én (szombaton) 10.25-től a Duna Televízióban és május 30-án (vasárnap) 13.15-től az MTV-n, valamint 22.20-tól az M 2-n.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása június 7-én 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő
