Fel kell ismerni, hogy a látszólagos – kétségtelenül nagyon is valóságosnak tűnő – jólétnek drámai ára volt: a nemzeti munka által megtermelt javak multinacionális cégek és adósságlevelek formájában lassan, észrevétlenül néhány nagy globális gazdasági érdekcsoport, klán, család kezében összpontosultak. 

A migrációs válság nem 2015-ben kezdődött, hanem jóval korábban, már az 1960-as években. „Évente 50 ezer személyt engedünk be, akik hozzájárulnak a bevándorló népesség jövőbeli növekedéséhez. Az a benyomásom, hogy ez az ország lelkesen építi a saját halotti máglyáját”, mondta 1968-ban Birminghamben egy brit konzervatív képviselő, Enoch Powell, akit ezért nácinak bélyegeztek és kizártak a Konzervatív Pártból. Igaza volt, igaza lett.

Ez a folyamat 1945 után vett lendületet, nemcsak Angliában, hanem Nyugat-Európa számos más országában is. A következmények legkésőbb az 1990-es években világosan (sötéten) látszottak, az egzotikumból norma lett. 

És ne legyenek illúzióink, a bolsevista diktatúrától a liberális diktatúra által utótrancsírozásra átvett közép- és kelet-európai országok sincsenek sokkal jobb helyzetben – annál inkább becsülni és védeni kell a végpusztulással szembeszegülő kormányokat.

1945-re a nyugati világ leszámolt a nacionalista szocializmussal, de nem számolt le az internacionalista szocializmussal és a liberalizmussal. Ez a mi feladatunk, és ha elvégeztük, akkor érkezik majd el számunkra a győzelem napja.