Egy vidéki egyetem három, távoktatásban részt vevő tanulója vizsga után vonaton Budapest felé tartott, amikor – háromszori jegy- és diákigazolvány-ellenőrzés után – egy kalauz újból ellenőrizni kívánta irataikat. A vasúti dolgozó részletes vizsgálatot tartott, hiszen – bár erre nem lett volna joga – elkérte a tanulók személyi igazolványát is. Mivel a jegyellenőr kételkedett abban, hogy az utasok valóban diákok, még azok órai jegyzeteibe is belenézett, sőt az indexüket is elkérte. Ez utóbbit nem tudták bemutatni, miután a kalauz kijelentette: a diákigazolványokkal gond van, mert kopottak és repedések találhatók rajtuk. A diákok, akik nem járultak hozzá nevük közléséhez, a kínos közjáték mielőbbi befejezése végett megkérték a vasutast, hogy hívjon rendőrt, aki erre fogta magát, és a három diákigazolvánnyal, illetve a személyikkel a kezében eltűnt. Időközben a vonat befutott Budapestre, úgyhogy hármuk közül az egyik leszállt a Kelenföldi pályaudvaron, a többiek pedig – mint mondták – abban a biztos tudatban, hogy teljesen ártatlanok, és vissza fogják kapni igazolványaikat, kicsit később megérkeztek a Keleti pályaudvarra. – Itt már vártak minket a rendőrök, akik előbb a társunk után érdeklődtek, majd bekísértek a peronőrségre – mesélte a levelező oktatásban részt vevő tanítónő, akit láthatólag komolyan megviseltek a későbbi események.
Az egyik rendőr úgymond kedvességből megengedte, hogy a tanítónő írjon egy sms-t a hozzátartozóinak, telefonálni ugyanis nem engedték őket. Később egy rendőrautóból újabb egyenruhások szálltak ki, de – figyelmeztetett a sértett – egyikőjük sem ellenőrizte az elkobzott okmányokat. A történet innentől kezdve krimibe illő fordulatot vett: előkerültek a bilincsek, az értetlenkedő diákokat pedig előrebilincselt kézzel végigvezették a pályaudvaron, és a nyolcadik kerületi fogdába vitték. – Még ezek után is azt hittük, hogy bevezetnek minket egy irodába, és némi papírmunka után hazamehetünk – mesélte a tanítónő. Hozzátette: ami ezután történt, egy életre megalapozta viszonyomat a nyomozó hatósággal.
Elbeszélésből kiderült, hogy egy előtérbe vezették, majd különválasztották őket. Miután az egyik rendőr burkoltan arra utalt, hogy aki itt van, az már gyanúsított, már érezték: ezt komolyan gondolják. Ezek után elkezdték kipakoltatni a táskáikat, majd elkobozták tőlük a telefont is (az ügyeletes tiszt azért felhívta a megjelölt személyt, hogy a családtagokat értesítse).
A lány évfolyamtársával este tíz óra körül érkezett a nyolcadik kerületi rendőrőrsre. A „beavatás” után közölték velük azt is, hogy amennyiben szükséges, menjenek ki a mellékhelyiségbe, mert sok idő el fog telni, mire ezt ismét megtehetik. – Akkor kezdtem szorongani, amikor a kilincs nélküli vécéajtó becsapódott a hátam mögött, úgyhogy nem tudtam kimenni – emlékezett vissza a diáklány. Mivel megijedt a bezártságtól, elkezdte ütni a vasajtót, mire egy rendőr a „segítségére sietett”, akinek elmagyarázta bezártságtól való félelmét. A rendőr megnyugtatásképpen közölte: akkor mostantól hozzászokhat a bűzhöz is – és a zárkájához vezették.
A fogdában két prostituálttal ismerkedett meg, akik közül az egyik férjének a torkát a közelmúltban vágták át. Az egyik nő a földön feküdt, egy bűzös lópokrócba csavarodva. Az elkövetkező hat órát ebben a környezetben, villogó neonlámpák alatt, egy linóleummal borított cellában kellett töltenie, egy lebetonozott padon várakozva.
Kihallgatás nem volt, s mint kiderült, arra vártak majd hat órán keresztül, hogy aláírhassák a papírokat, amiket a nyomozó írt. A tanítónő, aki délután óta nem ehetett és nem ihatott semmit, éjjel egy óra körül elvesztette a türelmét, és csengetett, hogy beszélhessen az ügyeletes tiszttel. – Kikészültem, eddig tartott a tűrőképességem – mondta a tanítónő. Legalább hatszor kellett csöngetnie, mire valaki odament, s közölte vele, hogy az ügyeletes tiszt nincs bent, és hajnalban úgysem tesznek semmit az ügyében. A tanítónő ekkor könyörögött, hogy engedjék ki legalább a folyósóra, mert már nem bírja a zúgó neont, a cellát. Látták, hogy teljesen kiborult, megengedték, hogy elmenjen a mosdóra, és fölfrissítse az arcát. A mosdó küszöbénél lekucorodott a küszöbre, ahol kisírta magát. Megmosta az arcát, majd visszavittek a zárkába.
A diáklány édesapja megtudta: lányát azért tartják fogva, mert nem volt arra személyzet, hogy az ügyet kivizsgálják. A tanítónővel végül hajnali három óra után közölték, hogy közokirat-hamisítással gyanúsítják. Elmesélte, azóta fél, hogy nem fejezheti be iskoláját, s már saját magában is kételkedik. Zavarodottságát jelzi, hogy bár ebben a félévben már túlesett a vizsgáin, mégis ellenőrizte, egyáltalán beiratkozott-e az elvégzett szemeszterre. – A legroszszabb, hogy még én szégyellem magam, amiért ott bent voltam, mert úgy képzelem, az emberek majd azt mondják: biztosan csináltunk valamit, ha bevittek – mondja.
Az üggyel kapcsolatban állásfoglalást kértünk a MÁV Rt.-től, a rendőrségtől és a diáklány ügyvédjétől. A MÁV lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre, a VIII. kerületi rendőrkapitányság vezetője, Perlaki Attila állásfoglalásában leszögezte: az eset összes körülményét figyelembe véve megállapítható, hogy a rendőri intézkedés a törvényes keretek között, a humanitás szempontjait is figyelembe véve zajlott. Perlaki a bilincselést az 1994. évi XXXIV. törvény 33. paragrafusára hivatkozva jogszerű lépésnek minősítette. Ezzel szemben Végh Lajos ügyvéd ezt magyarázkodásnak tartja, s felhívja a figyelmet arra, e törvény 16. paragrafusa kitér arra, hogy a rendőr kényszerítő eszközt csak az abban meghatározott feltételek fennállása esetén alkalmazhat. Megjegyezte: a törvény feltételes módban fogalmaz, tehát a kényszerítő eszköz alkalmazása korántsem kötelező, s további alkalmazásának nincs helye, ha az ellenszegülés megtört, és a rendőri intézkedés eredményessége enélkül is biztosítható. – Márpedig ügyfeleim esetében nem volt ellenszegülés, nem kellett félni a bizonyítékok eltüntetésétől, hiszen az igazolványokat már egy órával azelőtt elvette tőlük a jegyvizsgáló, a rendőrőrsre is maguktól mentek az ügy tisztázásának reményében – tette hozzá Végh Lajos.
Az ügyben nyomozást rendeltek el, ugyanis a kirendelt igazságügyi okmányszakértő véleménye szerint a diákigazolványokon az érvényesítőcímkéket feltehetően többször kicserélték. A vizsgálat során megállapították, hogy az egyik tanuló nem azzal a diákigazolvánnyal igazolta magát, amelyet az iskola számára kibocsátott. (Ez a diák szállt le a Kelenföldi pályaudvarnál, így őt nem vitték a zárkába.) Perlaki Attila rendőrkapitány közölte, hogy a fogdába helyezés előtt a hölgyet tájékoztatták jógairól és kötelezettségeiről – idetartozik, hogy a tanítónőnek joga lett volna a külső kapcsolattartásra –, s kérésének megfelelően telefonon értesítették hozzátartozóját.
A hivatkozott törvény kimondja azt is, hogy a rendőrség az előállítással a személyi szabadságot csak a szükséges ideig, de legfeljebb nyolc órán át korlátozhatja. Ezzel kapcsolatban az ügyvéd elmondta: az előállítás időtartamát a rendőri intézkedés kezdetétől kell számítani, és az előállítottat szóban vagy írásban az előállítás okáról tájékoztatni kell, arról igazolást kell kiállítani. Végh Lajos elmondása szerint ezeket a rendőrség vagy elmulasztotta, vagy hibásan teljesítette. Az ügyvéd a MÁV Rt. személyszállítási üzletág-főigazgatójához, Vizsy Ferenchez fordult, aki még nem reagált panaszukra. Mindazonáltal ügyfelei már megkapták a teljes árú menetjegy díjkülönbözetének megfizetéséről szóló felszólítást.
Elképzelhető, hogy a kalauz, a diákok és a rendőrök nemsokára újra találkoznak – a bíróságon.
origo.hu
A legismertebb magyar meteorológus is megszólalt a pokoli hőhullámokkal kapcsolatban
