Toborzódal

A l á m e r ü l t A t l a n t i s z o m

Galavics Géza egyik tanulmányából tudom, milyen volt a felbári Amade-kastély és díszes, nagy franciakertje. Az íráshoz közölt nagyméretű, az 1700-as évek közepén készült rézmetszet elárulja, hogy az L alaprajzú kastély eléggé szerény, mindössze öt plusz négy tengelyes épület, amelynek emeletén öt–hét szobánál nemigen lehetett több.
Az emeletes kastélyszárny a kertbe vezető kapu után egy földszintes épülettel folytatódik, s ez a túloldalon nyitott, ácsolt színnel, cselédházzal s magas kőfallal téglalap alakú belső udvart fog közre. Ebből címeres kőkapu alatt vezet az út a külső udvarba. Ott balra hosszú, nyitott szín áll, s talán egy haszonkert gémeskúttal, jobbra pedig a kerített szérűskert kisebb épületekkel, pajtával és kazlakkal. Ezt az udvart is címeres kapu zárja. Az egész együttest kőfal veszi körül, amelyet bástyát imitáló kis tornyok tagolnak. A kerítésen kívül található az uradalom kocsmája, oromzatán kitűzött cégérrel, arrébb egy utcasor cselédházakkal, az utca sarkán emeletes kőházzal, talán az intéző házával, vele szemben pedig Felbár erődített középkori templomával.
A metszet egy XVIII. század közepi magyarországi középnemesi birtokközpont ritka ábrázolása. Különlegességét az adja, hogy a kastélyt, az uradalmat és a falut együtt, egymáshoz való viszonyukban mutatja be.
A metszet segítségével könnyű megállapítani, hogy mi volt, és mi maradt meg. A franciakertből semmi, az épületből is csak egy rész áll, az emlékeztet bennünket a kétszáz évvel ezelőtt született Amade Lászlóra, akit – bármilyen különös is – mindannyian egy népdal révén ismerhetünk.
Amade a rokokó udvari költészet jellegzetes képviselője, Ovidius, Gyöngyösi és Koháry István hagyományának folytatója. Költészetét a formai ügyesség jellemzi: „mély érzelmeket nem tud megszólaltatni, de a ritmus, a forma terén mindig újat, frisset, lendületeset alkot. E tekintetben hatással volt rá az olasz tánc és zene, valamint a német gáláns költészet; egy-egy versén megérezni, hogy táncdalnak készült.” Ilyen az a verse, amely folklorizálódott, és így öröklődött nemzedékről nemzedékre. A jó lovas katonának… kezdetű toborzóénekről van szó, amelyet az iskolai énekeskönyvekből és Kodály Háry Jánosából mindannyian ismerünk.
Amadéról tudjuk, hogy fényűző, pazarló életet élt, vagyonát eltékozolta, családi élete is zűrzavaros volt. Ez áll a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban az ismert dal, és még néhány, kottával együtt megjelent verse. Bárhogy nézem is, valami miatt ez a mérleg egyensúlyban van. Egy másik mérlegen biztosan mást mutatna, de hát szerencsére nemcsak különféle emberek, költők és népdalok vannak, de van sokféle mérleg, sőt mérték is. Elismerem, hogy ez a mérleg bizonyos szempontból nem pontos, de talán megbocsátható, ha azt mondom, valószínűleg néha egy ilyen mérleg is segít bennünket, hogy könnyebb legyen az életünk.