A honi politikai viszonyokat ismerve az lett volna váratlan húzás, ha napirendre tűzik a javaslatokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elutasítást bármilyen józan, racionális, kultúremberhez méltó érvvel képesek lennének megindokolni. Felesleges a számokkal bűvészkedni. Arra hivatkozni, hogy kilencmillióan nem írták alá a folyamodványt, roppant „szellemes” fordulat, csak éppen totális korlátoltságra vall. Hazánkban még semmilyen cél érdekében nem írtak alá egymillióan semmiféle kérvényt, beadványt, követelést, s világviszonylatban is ritka, hogy a lakosságnak több mint 10 százaléka csatlakozzék egy aláírás-gyűjtési akcióhoz. De az ellenzék nem valamely Guinness-rekordra törekedett, a petícióban megfogalmazott kérések a magyar polgárok természetes és alapvető igényeit tükrözték. Populista kampányfogás – hangzott a vád, jóllehet, a petíció nem követelt ingyenes gyógyszereket, 400 ezer munkahelyet, uniós szintet közelítő béreket, szociális bérlakást minden hajléktalannak, jóléti rendszerváltást az egész népnek. Sokkal szerényebb célokat tűzött ki: őrizzük meg a már elért eredményeket. Lehet ezt is populizmusnak nevezni, miként Medgyessyt is a tisztesség, az őszinteség, a szociális érzékenység bajnokának, de őrizkedjünk az igaztalan minősítgető címkézéstől.
A nemzeti petícióban foglaltak teljesítése kezdetben 350 milliárd forint többletköltséget rótt volna az államháztartásra, de azóta nőtt az infláció, mert az ellenzők már 650 milliárdnál tartanak. Agyatlan, szocialista pénzügyi zsenikhez méltó számítások ezek, összemossák a befektetést a kiadással. Hozzátéve, a nemzeti petíció elsődleges kívánsága az volt, hogy a kormány és a parlament vizsgálja felül a költségvetést, amit lehet, törvénybe foglalt, de attól az még ostoba, rossz és tarthatatlan. Ne csak az iskolák bezárása végett „hozzon áldozatokat”, hanem a pedagógusok munkahelyének megtartása érdekében is.
A döntő ellenérvet Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára kottyantotta ki: „Ez már nem megy, két évvel ezelőtt Magyarország másként döntött.” Veres zöldségeket beszél, vagy a koalíció szavazótáborának szellemi épségével vannak problémák. Normális emberek 2002-ben is arra szavaztak, hogy minél többen otthont teremthessenek, a munkahelyek megmaradjanak, a magyar gazdák termeljenek, a közüzemi számlákat mindenki kifizethesse, a betegek hozzájuthassanak a gyógyszereikhez. A baloldali szavazók sem akartak még több hajléktalant, munkanélkülit, külföldről behozott, ehetetlen élelmiszereket, csillagászati gáz-, villany-, benzin- és gyógyszerárakat. Az más kérdés, hogy bedőltek az éppen esedékes bolsevik trükknek. Mert, ha Veres Jánosnak igaza lenne, akkor 2002-ben Magyarország a növekvő inflációra, költségvetési hiányra, a csökkenő bérkiáramlásra, életszínvonalra, a romló gazdasági helyzetre, versenyképességre, a havi rendszerességgel becsomagolt megszorító intézkedésekre szavazott. A legnagyobb nemzetközi pénzügyi, gazdasági intézmények ilyen képet festenek a magyar gazdaság állapotáról, márpedig ők aligha vádolhatók jobboldali populizmussal, Fidesz melletti kampányolással. Miként az Alkotmánybíróságot sem lehet Fidesz-bérencnek minősíteni azért, mert törvénytelennek ítélte a kormány gyógyszerárakat befagyasztó elmebeteg ötletét.
A nemzeti petíciót aláírhatta volna 10 millió ember, a parlament akkor is lesöpri. A magyar nemzet vágyai, reményei, kérései, akarata semmilyen formában nem tartoznak a kormány és a koalíciós többség érdekkörébe. Ez a kormány csak az erősen kétes értékű legitimációját nyerte a választóktól, a megbízatását valahonnan máshonnan kapta.
origo.hu
Hatalmas hajtóvadászat van érvényben az ország legkeresettebb bűnözői ellen
