A kereszténység nélküli uniós alkotmány

Töprengve ülök itt két világ határán. Fejemben még a vasárnapi prédikáció néhány csiszolt gondolatának visszhangszerű zengése, előttem a június 21-i Magyar Nemzet cikkének nyitó mondata: Történelmi döntés, jó megállapodás, siker – így értékelték az Európai Unió első alkotmányának elfogadását szombatra virradóra az unió vezető politikusai.
Nem tudom, hogy egy alkotmánynak mi mindent kell tartalmaznia. Úgy gondolom, egy emelkedett, ünnepélyes, normákról és értékekről szóló közmegegyezés, amely magába foglal múltat és jövendőt, eleve magával ragadó, és hogy nagy szót mondjak, fennkölt dokumentum, amit úgy fogalmaznak, hogy történelmi időket átívelő legyen. Ehelyett azt olvasom: „a legkényesebb kérdés a döntéshozatali eljárásokban alkalmazandó szavazási rendszer meghatározása” volt. Emelkedettség, ünnepélyesség, normák és értékek helyett pitiáner alkudozás: kinek mennyit ér(jen) a szava(zata)?
Időtállóság helyett kérészéletű, pillanatnyi érdekek.
Nemrég egy bevásárlóközpontban vettünk egy sajtot. Formában és külsejében nem tért el a többitől. Érzelmi okokból döntöttünk mellette, mert a címkén egy villás szarvú szürke marha volt. Odahaza megszegve, reggeli közben tüzetesen elolvasva a hátoldalán feltüntetetteket, derült ki, hogy az, amit mi sajtnak hittünk, valójában és hivatalosan az ömlesztett élelmiszer-ipari termék nevet viseli. Összetevői között – több helyen is feltüntetve az „E…” számú állományjavítót. Lehet, hogy nem is Európa az, amit így, lázasan akarnak nekünk eladni? (Sóznak a nyakunkba?) Hanem valami ömlesztett ipari termék? Ahova mi, csak „E…” állományjavítóként kellünk? És pillanatnyi vezetőink mindent el is követnek annak érdekében, hogy csak állományjavítóként kerüljünk beljebb, és ne meghatározó ízként?
Jézus annak idején hegyi beszédében azt mondta tanítványainak: Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. (Máté ev. 5, 13).
Az azóta eltelt embert próbáló időkben most vagy ízünket veszítettük el, vagy mesterünket. Úgy tűnik, máris kidobtak bennünket, és tapodnak rajtunk az emberek. Útalap lettünk, egyéni hivatalnoki karrierek gyorsforgalmi sávjai futnak rajtunk, szédítő, csalóka magasságokba. Igaz, keresztyének nem sokan vagyunk, de Jézus nem is arról beszélt, hogy tömegünkkel kell hogy hassunk, hanem hogy életünket feloldva a világba; értékeinkkel, normáinkkal, ízünkkel – egyszóval sóként adva önmagunkat…
Kétezer éve így értelmeztük, értelmezzük, hittük és hirdettük, hisszük és hirdetjük, hogy velünk, hogy általunk, jobb, élvezhetőbb lesz a világ.
Tévedtünk volna?
Az, hogy kimaradtunk ennek a történelmi döntésnek és jó megállapodásnak nevezett európai alkotmányból, azazhogy minden igyekezetünk ellenére kihagytak minket belőle, nem minket keresztyéneket minősít elsősorban, hanem magát az Európai Unió alkotmányát, amelyről fogyasztás közben (reméljük) előbb-utóbb kiderül: (sótlan) ízetlen tréfa az egész.
Merjük remélni!
Göncző Sándor
református lelkész, Sárkeresztes