Helyzeti fölény

k ö n y v e s h á z

Bármennyire sablonos és megszokott is az alábbi dicséret, mégis azzal kell kezdenünk, hogy Furkó Zoltán könyve valóban nélkülözhetetlen. Mégpedig nemcsak azért, mert mindent összefoglal, elmond a rádióról meg a televízióról, hanem azért is, mert rendkívül tárgyilagos: pártatlan és egyértelmű. A könyv nagy érdeme, hogy jó arányérzékkel tudja öszszefoglalni az eddigi eredményeket, statisztikákat. Igen fontos megállapítása például a következő: „A Magyar Rádió háború előtti vezetőit dicséri, és a magas színvonalat bizonyítja, hogy nem vált politikai kiszolgálóvá, a német megszállásig megőrizte semlegességét.”
A háború után hatalomra került kommunisták persze nem így viselkedtek. Furkó idéz egy svájci elemző, Claude Schubiger 1941-ben megjelent Rádióhullámok háborúja című könyvéből, amely rámutat arra, hogy „a világon az első propagandaadásokat a Szovjetunió indította Anglia, Németország és Japán irányába…” Természetesen nemcsak a kommunisták használták fel a rádiót a maguk agitációs céljaira, hanem a németek is, egyszóval minden diktatúra – ahogy ma is, sőt egyre inkább.
Külön érdeme Furkó Zoltán könyvének, hogy lépésről lépésre nyomon követi és bemutatja a rendszerváltoztatás utáni rádió és tévé körüli hercehurcákat és botrányokat is. Hangsúlyozom, hogy hitelesen teszi ezt, hiszen az események meghamisítása, pártpolitikai szempontból való elferdítése igen gyakran már a történés pillanatában bekövetkezett. Emlékezzünk például Göncz Árpád Parlament előtti kifütyülésére. A hazug propagandával ellentétben Furkó egyértelműen megírja: „Október 23-án Göncz Árpád a forradalom évfodulóján a Kossuth téren beszédet készült mondani. A hozzá közel álló 56-os társai azonban kifütyülték. Göncz némi tanácstalanság után elvonult a térről.” Az úgynevezett „médiaháború” eseményeit is szinte napról napra rögzíti, és így zárja a krónikát az 1994-es esztendőben: „A választások után a Horn-kormány leváltotta az előző korszak médiavezetőit, pontosabban folytatta a visszarendeződést, amit Boross Péter miniszterelnöksége végén elkezdett Csúcs László és Nahlik Gábor felmentésével.” Furkó Zoltán szomorúan levonja a következtetést: „Ezzel a médiaháború első szakasza véget ért a balliberális tábor helyzeti fölényével.”
Erről van szó valóban: a helyzeti fölényről. A rádiót és a tévét mindig az uralja, aki helyzeti fölényben van.
(Furkó Zoltán: Háború és béke rádióban és televízióban. Ajtósi Dürer Könyvkiadó, Budapest, 2004. Ármegjelölés nélkül)