Nem csak sport: történelem, politika és barátság

Vasárnap a Németország–Magyarország jubileumi válogatott labdarúgó-mérkőzés Kaiserslauternben ünnepi külsőségekkel kezdődött. Az 1954-es világbajnokság döntőjében szenzációnak számító 3-2-es győzelmet aratott német csapat szövetsége matinét rendezett a fél évszázados évforduló alkalmából, ahová meghívták a Bernben vesztes magyar együttes képviselőit is. Mintha a háromszoros világbajnok németek mögött álló szervezet – a világ legnagyobb létszámú futballszervezete, a DFB – jóvá akarta volna tenni azt a mulasztást, amit sokak szerint eddigi tevékenységei során elkövetett.
A történelmi múlttal rendelkező Speyer városi múzeumában megnyílt egy kiállítás, amely a német vb-sikerekkel éppen olyan mostohán bánik, mint a Wankdorf-stadiont ötven esztendővel ezelőtt lehajtott fejjel, végtelenül csalódottan elhagyó „aranylábú fiúkkal”. Korábban a német szövetség gondozásában megjelent egy könyv Magyar rapszódia címmel, mely ismerteti a német olvasóval a magyarok úgynevezett taktikáját („a védelem kap két gólt, akkor a csatársor lő hármat”), és a Puskás-tizenegynek az európai brazil címet adományozza. Szerény megemlékezés volt ez egy olyan csapatról, amely a maga világklasszisaival négy esztendőn keresztül megleckéztette a legrangosabb nemzetközi ellenfeleket is, és a magával ragadó futball bemutatásával azóta sem talált követőkre.
A kaiserslauterni Pfalz színházban most végre helyrebillent a mérleg nyelve. Johannes Rau államelnök nemcsak elfogadta a DFB meghívását, hanem megkérte Mádl Ferenc köztársasági elnököt, hogy közös jelenlétükkel támasszák alá a rendezvény jelentőségét, a hajdani döntő mindkét résztvevőjének szemszögéből. A két államfő felidézte emlékeit az 1954-es világbajnokságról és annak döntőjéről. Mádl Ferenc kiemelte: „A világháborút követően ez a világbajnokság mindkét fél számára reményeket ébresztett.” A berni kilencven perc legendává vált mind a győztes, mind a vesztes hazájában.
A Sepp Herberger és Sebes Gusztáv irányította együttesek ma is élő tagjai közül Grosics Gyula és Buzánkszky Jenő mellett az akkori német keret öt labdarúgója – többek között Horst Eckel és Ottmar Walter – jelent meg a színpadon. A közöttük kialakult egészen különleges viszonyt az aranycsapat kapuját védő Grosics, azaz a „Fekete Párduc” így jellemezte a helyi lapnak, a Die Rheinpfalznak adott nyilatkozatában: „Az akkori magyar és német labdarúgók között kialakult kapcsolatot nyugodtan nevezhetjük egészen kivételesnek, ritkaságnak, a világ sportjában. Évtizedek óta rendszeresen találkozunk. Szerintem a sport nemcsak barátságokat alakít ki, hanem hozzájárul ahhoz, hogy elismeréssel viseltessünk embertársainkkal szemben.” Horst Eckel kijelentette: a németek immár három világbajnokságot nyertek, de ezek rangsorában az első helyet mindig a berni siker foglalja el. Úgy emlegetnek bennünket, mint hősöket, holott mi soha nem akartunk azok lenni.
A hét végén kezdődő Európa-bajnokság döntőjének napja – július 4. – egybeesik az ötven esztendővel ezelőtt lezajlott vb-fináléval. Ebből az alkalomból a DFB meghívta a Herberger-csapat veteránjait Liszszabonba. Grosics Gyula Kaiserslauternből Bernbe utazik tovább, ahol vendége lesz a város és a magyar nagykövetség közös világbajnoki megemlékezésének kedd este.