Sötétkék fény

Nicsak, kit látok Lakat T. Károly vasárnap reggeli tévéműsorában: maga Szabó László és egykori kékfényes csapata ül a kamerákkal szemközt – mit ül, kacag, nevetgél, nosztalgiázik, mint valami derűs esti beszélgetőműsorban. (Hogy mi okból, milyen aktualitás miatt esett éppen rájuk a műsorszerkesztő választása ezen a jeles napon – kampánycsend idején – az nem derült ki az adás során.)
Engem ebből az egészből Szabó Lászlóéknak a következő mondata gondolkodtatott el (talán nem pontosan idézem, de a lényeg benne van): „Mi egyébként annak idején, nyolcvankilencben a magunk elhatározásából szálltunk ki a Kék Fényből, éreztük, hogy más idők jönnek…”
Nem egészen értem ezt az „elhatározást”. Mennyiben érint egy állítólag független, pártsemleges bűnügyi tévéműsort egy rendszerváltás? A fejszés gyilkosról és az erőszakos közösülésről ugyanúgy kell tudósítani minden kurzusban. Szabó László és derűs csapata – ha tényleg pártsemleges a műsora – bátran maradhatott volna az Antall-érában is, miért ne? Félek azonban, s emlékeimben is így maradt meg: ez a műsor egy vastagon agyonpolitizált sorozat volt. Kétségkívül szereplője volt a pártsemleges zsebtolvaj és az Üllői úti bankrabló, de (és ez volt a műsor lényege) a másképpen gondolkodó ember „bűnözővé” tétele jelentette a lényeget. Amúgy messze nem hiszem, hogy saját jószántából távozott a Szabadság térről a köztudottan karrierista Szabó László, aki mellesleg a Népszabadság című pártlap (azt is el kellett volna küldeni a politika szemétdombjára) belpolitikai rovatát vezette, s a Kádár-rezsim udvari újságírójaként jegyezték. Cöcö…
Csak érdekességként említem, Sváby András, a dúsgazdag tévémogul nemrégiben megajándékozta (egy forintért cserébe) Szabó Lászlót az általa korábban levédett Kék Fény elnevezéssel. (Hogy hogyan került az előzőleg hozzá, nem tudni.)
A bevezetőben említett tévébeszélgetés amúgy – a nosztalgia és az agyérelmeszesedés jegyében – baráti nevetgéléssel ért véget.