A történelmi Magyarország öröksége, hogy az egykori vármegyék száma – 64 – megegyezik a ma létező Kárpát-medencei református egyházmegyék számával. Ezek esperesei, gondnokai és kilenc egyházkerület püspökei, főgondnokai gyűltek össze a Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent megtartására abból a célból, hogy az első világháború utáni egyháztestekre szakadás rossz következményein enyhítsenek.
A csaknem másfél száz résztvevővel lezajlott esemény házigazdája, Szabó István – a Duna-melléki Egyházkerület püspöke – a Magyar Nemzetnek nyilatkozva előrebocsátotta, hogy az egyháztesteknek az utóbbi nyolc évtized alatt keletkezett egyházjogi, liturgiai különbségei tulajdonképpen jót is jelentenek. Azt tudniillik, hogy az egyháztestekben a kényszerű izoláció ellenére is „élet volt és maradt”. Ennek ellenére sok problémát okoz a magyar reformátusság egységes arculatának a felmutatásában, hogy más és más lehet például az istentiszteleti rendtartás, az egyházkormányzat, az egyházképviselet, a lelkipásztorrá minősítés az egyes kelet-közép-európai országokban. Az egyik utódállamban szinte lehetetlen egyházi iskolát alapítani és fenntartani, a másikban bátorítják ugyanezt. Van, ahol a lelkész köztisztviselői jogállású, másutt teljesen a gyülekezete tartja el… De immár lehetőség nyílt a megértést nehezítő különbségek revíziójára, csökkentésére, az átjárhatóság kialakítására – ezeken keresztül pedig a Kárpát-medencei magyar reformátusság közös képviseletének a megteremtésére, a református hitelvek erősebb megtartásán és a misszióban való együtt munkálkodásra.
Szabó püspök úgy fogalmazott: ha eddig búvópatakként jelentkezett az egység – hiszen a 2,5 millió magyar református „egymás között”, a 39 egyházmegye elkerülésétől függetlenül, egy református egyházról beszélt, és éltek a kapcsolattartás akár illegális formái is –, akkor most ideje a közösséget nyíltan felvállalni. A szabadság nem arra való, hogy – a püspök szavaival – „szétszaladjunk”, hanem arra, hogy „találkozzunk”.
Szabó István szerint erre különösen nagy szükség van most, amikor nagy, megfoghatatlan globális egységek jönnek létre, miközben a kisebb egységek és belső határok eltűnnek, vagy legalábbis elmosódnak. Minden lassanként „arcélét veszíti”, ám egyúttal rendkívül erős igény mutatkozik a „meghatározott, érvényes, hiteles és tekintélyes spiritualitás” iránt. A Duna-melléki püspök szerint a református egyház küldetéséhez az is hozzátartozik, hogy olyan szellemiséget sugározzon a magyarságnak és a világnak, ami gyógyulásukra, épülésükre szolgál. Ez az egyház-egységesülési folyamat, ha előrehaladhatna, az egész magyar nemzet összetartozás-tudatának is jót tehetne, mert az utóbbi ügy szolgálata, úgy tűnik, pusztán nyelvi-kulturális alapon, történeti utalásokkal rendkívül nehézkesen, kevés eredménnyel zajlik manapság.
Kérdésünkre, vajon elvezethet-e az egyháztestek és részeik választott vezetőinek rendszeres tanácskozása a Kárpát-medencei reformátusság teljes egységesüléséhez, Szabó püspök igennel válaszolt, bár azt is hozzátette: a történelem ismerete józanságra int. 1885-öt írtak, amikor a történelmi és térségi okokból négy magyar református egyháztest közös egyházzá alakult, és négy évtized sem kellett ahhoz, hogy egy békediktátum darabokra szakítsa.
De mi adná a belső legitimációját az egyesülésnek, és mi adná a külső feltételeit? A konvent házigazdája szerint a belső legitimáció mindig is megvolt a reformátusok egyetemességben való gondolkodása által. Szabó István kérdésünkre felelve elismerte, ha minden egyháztest az Európai Unió területéhez tartozna, elvileg nem lenne gátja a külső feltételek megteremtésének. Májustól két egyháztest (a magyarországi és a felvidéki) között már ellégiesedtek az országhatárok, az EU tovább bővülhet, de mégsem szabad csak erre építeni; a nemzetközi politika eseményeitől függetlenül is fáradozni kell a különbségek csökkentésén és a Kárpát-medencei református együtt munkálkodáson – nyilatkozta Szabó István püspök.
origo.hu
Hatalmas hiszti lesz a baloldalon: az átláthatósági törvényjavaslat már az Országgyűlés előtt van
