Előre látták, előre megmondták

Sokak szerint önkínzás évekkel ezelőtti baloldali újságokat olvasni, szerintem inkább szórakoztató és különösképpen tanulságos. Főként abból a szempontból, hogy néhány éve még milyen kritikus és moralizáló volt a balliberális média. Mészáros Tamás, a gyűlöletoldalak gyakori szerzője például egy évekkel ezelőtti Élet és Irodalomban azt írta: „Döbbenetes, hogy mennyire – szinte már a hallgatóságát lealázóan – primitív Orbán szegedi beszéde.” De ne csodálkozzunk ezen az elégedetlenségen, hiszen hol voltak még akkor a Medgyessy-féle villanykapcsolós, útelágazódós retorikai remekművek? Azokban a daliás sajtótörténeti időkben a politikai napilapok azon tipródtak, hogy a „felelőtlen” Orbán állítólag a teniszpályánál hagyta lányát, és – hogy a tényfeltáró újságírás csúcsteljesítményét is megemlítsük – az volt a bomba sztori, hogy a Fidesz választási plakátján látható kisfiú külföldi. Akkor még iszonyúan magasan volt a liberális értelmiség erkölcsi mércéje és értékítélő képessége. Lengyel László politológus és kiváló emberismerő azt írta a Népszabadságban: „Medgyessy mindenképpen alkalmasabb miniszterelnöknek, mint Antall, Horn és Orbán. Az utóbbiak tanulók, neki ez a szakmája” (Népszabadság, 2001. szeptember 29.). Szívet melengető, hogy sokan így hittek valamiben. Néhány éve, midőn régi erkölcs és spártai férfikar küzdött a médiumokban, még az is gyalázat volt, ha olyanok kerültek politikai pozícióba, akik még az általános iskola napközijéből ismerték Orbánt. De ma már, a baloldali kormány idején az Apró család, Tornóczky Anita vagy a Medgyessy fiúk (vö. Orbán-bányák), a Nyakó–Nagy Nóra házaspár nyomulása, Horn Gyula rokonának képviselősége, Göncz lányának minisztersége szóra sem érdemes. Ki mondja most, hogy az MSZP–SZDSZ Magyarország az Rokonok–Haverok Magyarország?
De nem csak a kettős mérce az, ami a régi cikkek alapján bizonyítható. Az archívumokban való kutakodásban az a leghátborzongatóbb, hogy az 1998 és 2002 közötti baloldali sajtótermékek írásai egyáltalán nem a polgári kormányról, hanem a szocialista–szabad demokrata kabinetről és Medgyessy Péter miniszterelnökről szólnak. Figyeljük csak:
„Azt gondolom, sokkal, de sokkal labilisabb személyiség annál, mint amit mutat magáról. Kétségbe tud esni, a kudarc pánikot tud kirobbantani benne. Amikor most a hatalomért küzd, egyúttal a saját pszichés épségéért is harcol. Ugyanis tönkremenne egy vereségben, mert nincs benne elég tartás, hogy azt is végigcsinálja… Személyes megnyilvánulásaival viszont az a bajom, hogy szerintem egyszerűen állandóan hülyeségeket beszél… Szóval úgy látom, amikor a saját iniciatíváiból szólal meg, akkor sokkal rosszabb nívójú ember képét mutatja, mint amikor a betanult PR-szövegeket adja elő” – ezt Popper Péter pszichológus ugyan nem Medgyessy Péter obszcén kézmozdulata, botrányos közszereplései és a választmányi ülésen való „b…tokmegezése” után írta, de mintha mégis róla szólna. Vagy ott van az indiszkréció fogalmát nem ismerő Dános Kornél, a Semmelweis Egyetem Nyelvi Intézetének éles látású igazgató-professzora, aki egy vezető politikusról azt mesélte Kende Péternek, hogy „egyértelműen kettős személyiségű ember. Van egy énje, amit hozott magával, s amelyen rendkívül nehéz változtatni, amely gyakran kibújik belőle. S van egy másik, a pozíció szorításában fölvett, fokozatosan megtanult énje, amely nagymértékben ellentmond az elsőnek, ám teljesen nem képes azt elfedni… Külső PR-os erők rátelepedtek, bedresszírozták a helyesnek tartott beszéd- és viselkedésmódra… A kora gyermek- és fiatalkorból belé rögződött kiszolgáltatottságérzés, megalázottsághit és az ezek elleni lázadás belső zavarokhoz, önmagának meg nem feleléshez, belső bizonytalansághoz, jelentős félelmekhez vezetett… Hihetetlenül magányos, magára maradt ember.”
Kire illik ez a jellemzés, ha nem a Sopronban kifütyült Medgyessyre? Pedig az idézett mondatokat Orbán Viktorról írták néhány évvel ezelőtt – tudjuk, milyen céllal. És már-már kísérteties, milyen jövőbe látó képességgel rendelkezik Tamás Gáspár Miklós, hiszen A helyzet című cikkében már 2001. december 24-én ezt írta a Népszabadságban:
„…nem nacionalista, nem antinacionalista, hanem képmutató hatalmi megszállott… klikkje nem autoritárius (tekintélyelvű), hiszen teljesen destruktív, szétzúzza a rendezett államéletet, párhuzamos, informális hatalmi struktúrákat hoz létre, beleértve a törvénytelen pártmilíciát és párhuzamos titkosszolgálatokat; magához vonja a kormánytól elvileg független hatalmi ágak személyzeti politikáját…”
Persze a kipontozott helyeken akkor Orbán neve szerepelt, de a szerző megállapításai – annak fényében, hogy sose tudjuk meg, ki verette meg a később leváltott PSZÁF-elnök Szász Károlyt, és látva a brókerbotrány kormány felé vezető szálait, az egymással figyeltetett és lehallgatott rendőröket, a jobboldali újságírók elleni sorozatos elmarasztaló bírósági ítéleteket, a betiltott felvonulásokat, a tüntetéseken nyugdíjasok és családanyák ellen megnyilvánuló rendőri erőszakot, a rendszeres őrizetbe vételeket, a Salgó-rendőrség specialitásának számító, nőkkel szembeni testüregmotozásokat vagy akár a KSH-elnöktől a pénzügyi államtitkárig terjedő hivatali leváltásokat, no meg a titkosszolgálatban történt múlt heti átalakítást – a szocialista miniszterelnök és a Medgyessy-kormány idején váltak érvényessé.
Dicsérjük tehát a baloldali sajtót, amely már jó előre megmondta, mi fog történni, csupán a dátumban és a nevekben tévedett. Egy delphói jósda sem adhatott volna pontosabb képet három évvel ezelőtt a mostani időkről Juszt Lászlónál: „Soha még nem éreztem ennyire távol egymástól a jogot és az igazságot. De mindezzel nem azt akartam mondani, hogy félni kell. Ellenkezőleg. Bár van mitől félni, de nem szabad. (…) Én hiszek abban, hogy egyszer majd mégiscsak jogállamban fogunk itt élni, s azért szurkolok, s teszek meg mindent, amit tudok, hogy félni kelljen… Félni kelljen ebben az országban mindenkinek, aki felrúgja a jogot; aki a demokráciát csak a saját hasznára működteti…” (Népszabadság, 2001. december 29.). A tévé ügyvédje afféle magyar Nostradamusként talán épp Berkecz Máriának, Csépányi Nórának vagy a Magyar Nemzet munkatársának, Torkos Matildnak az ügyét jövendölte. És csak Vágvölgyi B. András sokszor idézett cikkének újraolvasásakor tűnik fel, hogy 1999-ben a szerzőt mindenki súlyosan félreértette. A Beszélőben nem a Fidesz-kormány teremtette helyzetről írta, hogy: „Minden megtehető, amit az írott jog nem tilt, sőt. (…) Győzni, de mindenáron, vagy legalább az ellenfél veszítsen, hiszen a politika (gondolják ők) egy nulla végösszegű játszma, ha a másik veszít, az mindenképpen győzelem.” Ebben a próféciában az EP-választás kampányában háborút hirdető Ron Werberről, a nyilasplakátokat idéző, fekete keretes hazugsággyáras hirdetésekkel kampányoló MSZP-ről és Tóbiás József szocialista pártigazgatóról van szó, akit nem érdekelnek az etikai kódexek, mert a végén majd kifizetik a büntetést. Ha a KISZ-funkciból milliárdos nagyvállalkozóvá, majd miniszterré lett Gyurcsány Ferencre és Medgyessy Péterre, aki nevelt lányának a köztévén keresztül ad zsebpénzt és szórakozási lehetőséget, vagy ha a villákat építő/vásárló szocialista és szabad demokrata miniszterekre, a mutyizó államtitkárokra gondolunk, akkor még az is előfordulhat, hogy a Vágvölgyi által a dörzsöltség, agresszivitás és kíméletlenség szinonimájaként használt fogalom, a „politikai gecizmus” a baloldali kormány által megteremtett ideológiára vonatkozik.