Geremek

Erőteljes lobbizásba fogott az SZDSZ két európai parlamenti (EP) képviselője a lengyel liberális politikus, Bronislaw Geremek EP-elnökké választása céljából. Demszky Gábor most a fővárosi utak gödrei helyett a politikai kátyúkat temetné: azt kéri az EP néppárti és szocialista frakcióinak magyar tagjaitól, hogy szavazzanak arra az elnökjelöltre, aki nekik tetszik, a liberális Geremekre. Demszky arra venné rá Szájer Józseféket, győzzék meg az Európai Néppárt frakcióját, hogy „ne a nyilván tisztességes és felkészült, de kevésbé ismert, és ezért politikailag még nem eléggé fajsúlyos spanyol szocialista politikusra”, hanem a „kivételes tudású antibolsevista államférfira”, Geremekre szavazzanak. Demszky szerint az Európai Parlamentbe beszavazott magyar szocialisták is „bizonyítékát adhatnák” annak, hogy „valóban szakítottak az utódpártisággal”, és „valóban semmi közük immár a hajdani bolsevik MSZMP eszméihez”. Vagyis a magyar liberálisok úgy engedték a posztbolsevikokat hatalomba, hogy erről eddig ők sem voltak meggyőződve.
Gyermekded ez a liberális salátajavaslat így az uborkaszezon derekán. Egy ilyen kis fajsúlyú pártnak vajon honnan van annyi önbizalma, hogy azt képzeli: a rendszerváltó pártokat elárulva befolyást gyakorolhat az európai politikára? Hiszen még azt sem akarták megakadályozni, ami nélkülük soha nem valósulhatott volna meg, hogy egy pártállami titkos ügynök bitorolja a magyar kormányfői széket. Ha D–209 miniszterelnök lehet, vajon mitől „kevésbé fajsúlyos” politikus a spanyol szocialista EP-elnökjelölt, mint Medgyessy? Ha a honi liberálisainkat nem zavarja a „hajdani bolsevik MSZMP” vezetőinek, az országot a csőd széléig eladósító pártállami kormány politikusainak az országlása a rendszerváltozás után tizennégy évvel, akkor legalább maradjanak csendben, húzzák meg magukat a „karizmatikus européerek” között.
Kérdés, vajon valóban Geremek támogatása volt-e a cél. Ugyanis a szocialistákkal már kétszer összeboruló, a rendszerváltozás elárulásának bűnében visszaesőnek számító szabad demokraták bármilyen politikai témához érnek is hozzá, az becstelenné válik. Nem fog itthon senki meglepődni azon, ha Demszkyék Brüsszelben is Kósáné Kovács Magdáékkal fűzik szorosra politikai kapcsolatukat. Jól áll nekik ez a béklyó. Geremek képviselő úr pedig Demszkyék közbenjárása nélkül is éppen annyi tiszteletet és politikai támogatást kap majd az EP-ben, amennyi őt elévülhetetlen politikai érdemei alapján megilleti. Demszky és társai is ugyanennyit kapnak itthon, és Európában sem jár nekik több.
De ha már Demszky Gábor jóvoltából megismerhettük Geremek úr érdemeit, amit a lövészárok innenső oldalán senki nem vitat, nem ártana, ha cserébe ők is elismernék egyszer egy történelmi pillanatban „a bolsevik diktatúra elleni békés politikai küzdelem” – ma ellenzékben lévő – magyar államférfiainak, a magyar „demokratikus fejlődés emblematikus alakjainak”, a „magyar demokrácia hőseinek” a történelmi érdemeit. Hiszen ha Demszky Gábor elolvasta volna, mielőtt elküldte a szocialista pártlapnak a Geremek melletti felhívásnak szánt politikai pamfletjét, maga is rájött volna, hogy az kétélű fegyverként működhet.
Ha Szájer Józsefék megszavaznák EP-elnöknek Geremeket, Demszky párttársai is megszavaznák-e vajon köztársasági elnöknek például Tölgyessy Pétert? Vagy ha kiderülne, hogy Medgyessy mégsem a KGB ellen küzdött titkos ügynökként, illetve hogy legújabb kémfőnöke az Információs Hivatal élén sem csupán kísérgette a hazájukat eláruló brit kiugrott ügynököket a KGB beleegyezésével a hetvenes évek végén, hanem más szívességet is tett a szovjet kémszervezetnek, akkor vajon megvonnák-e végre a bizalmat a hálózat kormányfőjétől?
Dehogy.