Üröm színtiszta sváb falu – volt. A kollektív bűnösség elvének alapján 1946-ban lakosságának 97 százalékát deportálták Németországba. A több mint kétezer polgár – gyerekek, öregek is – marhavagonokban érkezett meg az ősök több száz éve odahagyott szülőföldjére a „nagy utazás” végén, amely csaknem tíz napig tartott. Azt ették, amit magukkal tudtak vinni, vízhez az állomásokon jutottak, ha megengedték valakinek, hogy kiszaladjon a közkúthoz. Negyvenen-ötvenen zsúfolódtak össze a vagonokban. Reiter Ferenc huszon-egynéhány éves legény volt akkoriban, mikor kimondatott: mivel „sváb”, nincs helye tovább hazájában. Ahogy meséli, először egy központi táborba vitték őket, majd egy lista alapján szétosztották a családokat az elpusztított ország tájékaira, keltsék életre a romba dőlt tanyákat: a négy fős család sokáig 12 négyzetméteren húzta meg magát.
– Nem lehet azt elmondani, mit éltünk át, és ami a legszomorúbb, még a történelemkönyvekben sem igen lehet olvasni róla. Ma sem. Pedig, akiket megalázva, kiűztek az országból, éppen úgy a haza hű polgárai voltak, mint bárki más – meséli. Hangjában még mindig ott a felindulás. A közel fél évszázados diktatúra idején a szülőföldjükről elűzött németek sorsa tabu volt, mint ahogy a határon újból kívül rekedt nemzetrészeink kálváriája is. A kibeszéletlen fájdalom oldódásának lehetőségét csak a rendszerváltozás hozta el. Ürömön például az akkor még kisgazda G. Nagyné Maczó Ágnes polgármestersége idején kezdték el felkutatni a deportált sváb őslakosokat és leszármazottaikat, éppen Reiter Ferenc segítségével.
A millennium évében meg is tartották az első közös pünkösdi ünnepségeket az egykori kitelepítettek részvételével, a megbékélés és a kapcsolatok elmélyítésének jegyében. A valaha e tájon élő svábok emlékét akkoriban már csak a régi kálvária romos stációinak gót betűs feliratai őrizték. S hogy a mélyen katolikus svábok kegyhelye legalább megmaradhasson, gyűjtés indult Németországban és Ürömön is. A kitelepítettek és leszármazottaik nyolcezer márkát adtak össze a felújításra, amihez az ürömiek is hozzájárultak néhány millióval, társadalmi munkával, de a munkát támogatta Habsburg Mihály is. Így a régi Kálvária teljes restaurációját el lehetett végezni: a keresztről hiányzott a corpus, a jobb és a bal lator szobra sem volt a legjobb állapotban, a stációk is nagyjavításra szorultak.
A honfoglalás ezer éves jubileumát követő évben, 1897-ben épült kegyhelyet a svábok deportálása után benőtték a bokrok, rejtőzködve, megkopva, romosan, de azért mégiscsak túlélte még a Rákosi-időket is. A Kálváriát 2002-ben, a közös erőfeszítéssel megvalósult felújítás után, az egykori ürömi sváb katolikus közösség maradékának részvételével ünnepélyesen újra- szentelték. Reiter Ferenc az idén, hazalátogatásakor elhűlve látta: a Kálvária-dombot feldúlták. Mint kiderült, krosszpályát épít a megszentelt területre, a svábok emlékét őrző kegyhelyre az önkormányzat. A helyi újság lelkendezve számol be arról, hogy a testület májusban megszavazta, s a balesetveszélyt elkerülendő, profi pályát építenek ki a fiataloknak. „A munkát még ebben a hónapban megkezdjük, s reméljük, Üröm új létesítménye sokak számára nyújt majd kikapcsolódási lehetőséget” – írja az indítvány beterjesztője, Buzás Katalin a helyi lapban. Ám a településen akadnak jó néhányan, akik szerint az „új kikapcsolódási lehetőség” a keresztények és a deportált svábok durva arculcsapása, nyílt provokáció…
Síkos Antal plébános többször szóvá tette, hogy katolikus kegyhelyről van szó, ami az egykor elüldözött németek emlékét is őrzi, de az önkormányzat azt csinál amit akar, a terület az ő tulajdonában van.
– A két közösség erőfeszítéseivel újjávarázsolt Kálvária-dombot teljesen feldúlták. Ez az érzéketlen, hitközömbösségről tanúskodó tett nemcsak a hívőket sérti, de – úgy tudom – tönkremehet az ottani különleges flóra is, ami miatt a terület védett – világított rá Síkos Antal.
Annyi bizonyos: a biciklisták, kismotorosok száguldozása a golgotát idéző keresztek alatt nemcsak az áhítat elmélyülését teszi lehetetlenné, de még a dombra való feljutást is. Latorcai János, a Fidesz országgyűlési képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján „az ürömi Kálvária kálváriájáról” is szót ejtett, illusztrálandó az egyházak, a vallásos emberek nap mint nap sokasodó sérelmeit. Mint mondta: a kitelepítettek képviselői „a svábok elleni bosszúnak érzik a történteket”. Reiter Ferenc – egykori kitelepített – mindenesetre úgy véli: fájdalmas, megdöbbentő, érthetetlen mindaz, ami a Kálváriával történik. Jó szándékú emberek adakozásából valósulhatott meg a felújítás, a Kálvária nemcsak kegyhely, de az ürömi svábok emlékét is őrzi. A közös munka nemcsak egy műemlék megmentését, hanem a kapcsolatok újjáélesztését is jelentette, a megbékélés jegyében. Most mindezt – barbár módon – tönkreteszik. Nincs rá józan magyarázat… Az MSZP-s polgármester, Laboda Gábor is elismeri, a Kálvária- domb „sportrészén” kialakított krosszpálya megnehezíti a Kálváriához való feljutást. Éppen ezért döntött úgy a testület, hogy szeptemberben, amikor a növényeket már át lehet telepíteni, az egész pályát feljebb viszik, így a gyerekek nem fogják zavarni a kegyhely nyugalmát. Mint mondta, arról egyébként sem tehet senki, hogy a biciklisták felmásznak a stációk közé, és onnan vesznek lendületet, ezt nem lehet megakadályozni. A kérdésre, hogy egyáltalán miként jutott eszébe a testületnek krosszpályát építeni a Kálvária alá, annyit mondott: meg kellett oldani, hogy 40-50 gyerek ne az utcákon legyen, kitéve a balesetveszélynek, hanem biztonságban sportolhassanak. Helyiek felvetésére, hogy krosszpályának való terület akad máshol is a településen, olyan, amivel nem sértenek meg egyetlen közösséget sem érzelmeiben, kijelentette: várja az ötleteket, állítása szerint nincs más alkalmas önkormányzati terület… A hívők és a kitelepítettek felháborodásának jogosságát egyébként elismerte a polgármester. Mint mondta, ő is hittanos volt valamikor…
origo.hu
Ez az oka annak, amiért Gyurcsányt ilyen hirtelen eltakarították
