Nincs gazdája az országnak. A parasztság nagyobb sokasága elveszítette a hitét, mert az irányítók, a példával elöljárók nem az embermilliókkal törődnek, hanem a saját zsebük millióival.” Így fogalmazta dohogva a tolnai kertész ismerős, amikor megállottam mellette gyönyörködni a határban. Én pedig éppen a követnivaló példákért indultam Tolna megye egyik kis falujába Illyés Gyula gyönyörű verse alapján. Ozorára.
Munkatársam, aki fényképezőgépével még tisztábban látja a valóságot, első széttekintés után megjegyzi: nagyon szép kis város! Kisközség, kétezer lakosa sincs, de valóban beillik városnak, első látás után. Történelme, múltja ezeresztendős, az első feljegyzést 1009-ben készítették a faluról. Árpád-kori település, a Sió-csatorna két oldalán épült, erdős dombok karéjában. Főterén magasba emelkedik a vára, mely az ország egyik épen maradt várkastélya, tisztán, felújítottan, jó gazdakezekben. Az utcán pompázó virágok, a középületek előtt faragott kis kerítések, fénylik a tisztaság, a hétköznapi törődés.
Ozorai példa! Bizonyosan dúsgazdag a falu, hogy ennyi mindenre telik, töprengek a nem mindennapi látványon, de nézzünk kicsit jobban a színfalak mögé, ahogyan mondják, illetve hol a titok nyitja?
Nyáron, nagy dologidőben általában néptelenek a falvak, itt mozgás, csapatok, beszélgetők, amerre csak megyünk. Dolguk felőli érdeklődésemre azt válaszolják: most éppen a déli harangszóra várnak. A tréfában benne rejtőzik az igazság, hiszen tíz órához közeledik a nagymutató, ők kicsit kifújják magukat az árnyékban, mert maradt még végeznivaló, de a motoros kézikaszáknak is pihenni kell. Folytatják az útfélen, az árokpartokon a csinosítást, mert ha egyszer virágos múltjával szerzett nevet a falu, nem hagyhatják magukat ezután sem. Színes virágágyások szegélyéről nyitok a községháza folyosójára, ahol a kihelyezett oklevelek arról tudósítják a betévedőt: voltak országos elsők, másodikak, helyezettek, de európai elsőséget elismerő oklevél is díszíti a falakat. A polgármester aszszony, Schranz Istvánné örül a pontosságnak, mert minden napon megvan az intéznivalója.
– Tizennegyedik éve vezetem a községet munkatársaimmal, s talán érdekes lehet, hogy elsősorban asszonyokkal. Mielőtt bármi elismerést mondana virágoskertjeinkről, beszélek arról, ami kevésbé látszik. A Sió keresztül folyik a községünkön. 1999 óta nincs utánpótlása a Balatonból. Idén az esős tavasz nyomán jutott némi víz az árkába, de szennyvíz is került, nem tudjuk, honnan. Van telefonunk, földgázunk, számítógéppel felszerelt tantermünk, útjaink gondozottak. Csodálatos a várunk, amely nem a mienk. De a szennyvízelvezetés-támogatást nem kaphatják meg a kétezer lélekszám alatti falvak. Nem értem, hogy miért. Volt két varrodánk, elvitték máshová. Munkásaink Székesfehérvárról, Simontornyáról kiszorultak, nyomasztó a munkanélküliség. Maradt két péküzemünk, néhány mezőgazdasági vállalkozó próbálkozik munkahelyeket teremteni, de nincs tőkéjük, mint ahogy a falunak is ez hiányzik legjobban. A termelőszövetkezet megszűnése után a földek apró darabokban visszakerültek gazdáikhoz, de a fennmaradáshoz, az újrakezdéshez, az úgynevezett uniós elvárásokhoz mindez kevés. Próbálkozhatnánk szövetkezetekkel, ám a rossz beidegződések utáni félelem nem oldódott. Az emberek tudatával nincs is baj, de a működőképes új formákat nem ismertették meg a kevés földön gazdálkodó tulajdonosokkal. A mezőgazdaság egészében elmaradt a pályáztatások megtanításában, a falu mostoha, mint régen is volt. Amit kiemelhetnék: külföldiek nem szereztek birtokokat a mi határunkban.
Vár, ami nem a mienk? Meghökkentően hangzik. Takács Mária, a simontornyai, egyben az ozorai vár igazgatója szerint kevés az évi tízezer látogató.
– Minden adottságunk megvan, csak pénzünk nincs a működtetésre – mondja. – Többet érdemel ez a gyűjtemény, ahol a megye egyik legkiemelkedőbb alkotója, Ilylyés Gyula életútját órák alatt megismerhetné a tanuló ifjúság. Mert voltak olyan látogatók, akik Az ozorai példa című verséről nem is hallottak még. Félmilliárdért újjáépült a vár, s most nincs húszmillió, hogy egész évben rendszeres vezetéssel, őrzéssel, takarítással és állandó karbantartással nyitva lehessen. Nekünk, Tolna megyeieknek ez az egyik történelmi ékkövünk, és olykor szégyenkeznünk kell, hogy nem járhat ide az egész ország diákserege. Gazdag az itt látható tárlat, ahol például az ősök, a kovács és pásztor nagyszülők munkaeszközei is megtekinthetők.
Bazsonyi Arany festőművész százmillió forintot meghaladó képzőművészeti anyagát a megyénknek ajándékozta. Ez is életmű, ez is a mienk. Ez is ozorai példa. Mint ahogyan a vár fényének-hírének az ápolása is az. Feld István, Sedlmayr János áldozatkész helyreállítási, kiállítás-rendezési ötletei itt a falak között találhatók, és persze az ásatási gyűjteményekben.
Takács Mária nevét nem szívesen felejteném ki, hiszen a különböző művészeti táborok minden alkalommal jönnek, és műalkotásaikból mindig maradt ajándék a falu gazdagítására. A polgármester asszonytól tudom, hogy itt Ozorán létrejött a Vendégváró Egyesület a falusi turizmus erősítésére. Bár a tartalmi feltöltődést a kiállítások jelentik, ám anyagi segítség nélkül megfakul a lelkesedés.
Aztán óhatatlanul szó kerül a gazdálkodásról. Amikor Kiss Istvánnétól azt kérdeztem (férjével, családi gazdaságukkal felvásárló betéti társaságot működtetnek), mit vár az Európai Uniótól, annyit jegyzett meg: valami jobbat. Több támogatást, színesebb lehetőségeket, tartalmasabb gazdasági együttműködést, de ezek egyelőre álmok. Ma a felvásárlás négy-ötszáz vagonnyi búzát, kukoricát, napraforgót jelent elsősorban, de a gond az értékesítés. Szabadegyháza kukoricát, a malmok búzát várnak, a napraforgóra is van kereslet, de a gazdákkal történő szerződéskötések idején mindent többször is el kell mondani: mit, hogyan, mennyiért tároljunk, meddig várjunk az eladással. Ez mind hozzátartozik az új életformához. A határuk jó termőképességű, általában huszonhét aranykoronás minőségűek a földek. Az apró gazdaságokban például a szőlő már visszaszorulóban. Kissék a családi gazdaságukban tíz hektáron telepítettek új fajtákat, vörösborokat érlelőket. Valamikor híre volt az ozorai bornak, abban reménykednek, hogy a 4200 hektáros szántó, a rét-legelő-erdő mellett lesz jövője a szőlőtermesztésnek is. Természetesen ott is gépesítéssel. Traktora sok gazdának van, munkagépe már kevesebbnek, így most a törekvés: a gépesítés. De mint mindennek, ennek is akadálya a pénzhiány.
Elkeserítő, hogy ebben a körképben, egy igényes, szép falu megismertetésében mindig bele kell ütköznöm a „piszkos anyagiakba”. És ez nem a kis falvak hibája, hanem a vezetés, elsősorban a mezőgazdasági és vidékfejlesztési vezetés bűne. Mert hamis az a vád, hogy nem igyekeznek segíteni magukon az emberek. Álljon itt még egy példa.
Ozora 1868 lelket számláló lakosságából mintegy 30 százalék roma. A sétálóutcán, a házak előtt húszezer tő virág, 4-500 cserép muskátli, legalább száz balkonláda – a közterületi gondozást javarészt a közmunkából élő romák végzik. Köszönhető ez a 2004-ben megnyert közmunkaprogramnak. Község, ahol nincs szemét. Falu, ahol nem láttam megcsonkított fiatal fácskákat. Baranyai Istvánné, a kisebbségi önkormányzat elnöke felelt a megjegyzéseimre.
– A mi gyerekeink kivétel nélkül járnak iskolába. Lehet, hogy különös, de a négy gyerekem mellett én is végzem a gimnáziumot. Kiemelkedés iskola nélkül nincs! A többség már így gondolja. Az bánt mindőnket, hogy a városi munkából a mi embereinket bocsátották el először, egyszóval van megkülönböztetés. Itthon minden lehetőséget megfogunk. Kiskertjeinkben – meg lehet nézni – ugyanolyan gondozottak a vetemények, mint másnál. És megint csak visszatérek: a nyolc általános után jelentkeznek a mi gyerekeink is szakiskolákba, gimnáziumokba, másképpen nem fordul a mi életünk sem. Őrizzük a kulturális hagyományainkat. Tánccsoportunk megyei elsőséget is nyert, igaz, a régi híres zenekarok már feloszlottak. Ezt a tudást az öregek valahogy nem adták át az utódoknak. De még a nyelvet sem! Azt, hogy dolgozni kell, mert úgy boldogulhatunk, megtanultuk. Igaz, szerencsés helyen élünk, mert ez a falu igyekszik – ahogy lehet – munkát is adni. Ez a legnagyobb dolog!
Az 1868 lakosból 210 gyerek jár iskolába, hetven pedig óvodába. Idős, egyedül maradt betegeikről napi ellátással gondoskodnak, naponta száz személyre főznek, így innen jut az elesett emberek támogatására napi meleg étel. Schranz Istvánné polgármester asszony a pályázataik elutasításai miatt nem siránkozott, hanem munkatársaival együtt kereste az új lehetőségeket.
És még egyszer az emlékezetbe őrzött látványról, a mi szép fekvésű fővárosunk, ha megközelíthetné azt a rendet, tisztaságot, amit ez az egyáltalán nem gazdag falu mutat – büszkék lennénk! Földjeiket sem árusítják ilyen-olyan szerződésekkel idegeneknek. A rájuk bízott nemzeti értékű kulturális örökséget őrzik és gyarapítják szinte naponként. De a falvakat megillető támogatás nélkül nem igazán közelíthet egymáshoz Ozora és Európa.
Kétemeletes négyszög alapú vár. Filippó Scolári (Ozorai Pipó, 1369–1426) olasz zsoldosvezér Firenzéből származott. Hazánkba kerülve ő lett Zsigmond király egyik hadvezére. Nevéhez kötődik a várkastély megépítése. Nevezetesebb hadjáratai: 1411–12 Velence ellen, 1426 Galambóc, ahol nagy diadalt arattak a török sereg ellenében. Az idők során többször megrongálódott az ozorai vár, de mindig akadtak, akik áldoztak e múltőrző épületért. Utoljára az 1970-es években kezdődött el helyreállítása, és a külső várfalak kivételével 2002-re befejeződött. Ez a vár mai műemlékeink között a leggondozottabb épületeink egyike.
