Természetesen nem maradt észrevétlenül a „jeles” dátum, ám csak ürügyet szolgáltatott a Fiatalok Kezdeményezése elnevezésű civil szervezet számára, hogy felkérje Borisz Tadicsot, beiktatási ünnepségén Szerbia első embereként az ország nevében foglaljon állást az 1995-ben történt srebrenicai bűncselekményről, amikor is a szerb erők a kelet-boszniai városka muzulmán polgárainak ezreit, menekülő civileket, gyerekeket, asszonyokat, öregeket mészárolták le. A fiatalok azt várják az új elnöktől, hogy nyilatkozatával szegje meg „Belgrádnak e szörnyű bűncselekménnyel kapcsolatos kilencévi hallgatását”. S nem az évforduló okán. Nemrégiben tett a most elvárthoz hasonló gesztust a boszniai szerb vezetőség is, amely – a kormánybizottság által készített hivatalos jelentéssel – elismerte, hogy Srebrenicában bűncselekmény történt. A cél Szerbiában is az lenne, hogy egy ilyen elismeréssel – s a bűnösök megnevezésével – levenné a szerbekről a kollektív bűnösség terhét, s enyhítene a háborús traumákon.
Különösen az internetes reagálásokból lehetett látni, hogy a szerbeknek, főként a fiataloknak nagyon felszínes és a korábbi propagandától elferdített ismeretei voltak a srebrenicai eseményekről. A beismerés utáni órákban a hitetlenkedés, a megdöbbenés és a düh érzései is kiolvashatók voltak a reagálásokból: „ilyet szerb nem követhet el”, vagy „a muzulmánokkal szövetkező NATO propagandája az egész”, vagy „a szerbek ellen elkövetett gonosztettekről senki sem beszél?!” Ám a többség tájékozottabb volt, s számukra már nem volt sokkoló hatású hír, az újdonság csak a beismerés ténye volt, amelynek már jóval korábban meg kellett volna történnie, s amelynek remélhetőleg lesznek pozitív következményei: a bűnösök bűnhődnek, az ártatlanok megszabadulnak a „kollektív vétkek” terhétől. Mindenki a maga lelkiismerete szerint döntheti el, hogy érez-e magában bűntudatot mindazért, ami történt, s ami Srebrenica egyik legvéresebb epizódja volt. A megtisztulást elősegítendő, kérik a fiatalok Tadics „srebrenicai nyilatkozatát”. Hogy tovább lehessen lépni. Azon az úton, amelyet éppen Tadicsék politikája jelölt meg.
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A beismerések megtörténnek és megtörténhetnek ugyan, de a bocsánatkérések szerb részről még nem hangzottak el. Amor Masovic szarajevói bosnyák politikus a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy ő maga nem hallott semmi erre utalót Csavics boszniai szerb elnök történelminek tartott beszédében, s ezért nem érti, miért várják el viszonzásul, hogy a bosnyák és a horvát vezetők is bocsánatot kérjenek a szerbektől. Annak idején, amikor Alija Izetbegovic a bosnyákság nevében bocsánatot kért mindenkitől, a muzulmán közvélemény inkább elkeseredéssel fogadta, újabb megaláztatásként, nem pedig a nélkülözhetetlen megbékélés kezdeteként. Nem is volt viszonzó gesztus szerb részről. Mostanáig?
origo.hu
Orbán Viktor: Már megint Bognár Gyuri a király!
