Manapság megfigyelhető, hogy az a posztkommunista elit, amely annak idején még tűzzel-vassal üldözte a szociáldemokráciát a térségben, mára – paradox módon – egyre inkább szociáldemokratának szeretné eladni magát. Mi erről a véleménye egy nyugati szociáldemokrata politikusnak? – kérdeztük Klaus von Dohnanyit. Válaszában megerősítette: olyan tendenciáról van szó, amely Németországban is érezteti hatását. Mint mondta, a Német Szocialista Egységpárt Kelet-Németországban a rendszerváltozás után megkísérelte befolyásának részbeni visszaszerzését, és – hasonlóan a volt szovjet éra utódpártjaihoz – piacgazdaságot támogató erőként tüntette fel magát. Ha azonban igazán odafigyelünk, a lózungok mögött felsejlik: valójában igencsak fenntartással viseltetnek a piaci szükségszerűségek iránt. A német politikus szerint túlértékelik az állam lehetőségeit a globalizáció korában, és alábecsülik az egyén, tehát a polgár egyéni felelősség- és szerepvállalásának jelentőségét. Valójában tehát minden felszíni különbözőség ellenére is az a hasonló a térség volt kommunista utódpártjaiban, hogy olyan államelképzeléssel dolgoznak, amely elrugaszkodik a valóság talajáról. Von Dohnanyi utalt rá: ez Németországban is nagy gond, mivel a kommunisták utódpártjainak szerepe növekszik az európai parlamenti választások tükrében.
A magyar családból származó politikus másik felvetésünkre – lehet-e abban valami, amit az MSZP állít magáról, jelesül, hogy európaibbnak tartják Nyugaton, mint más pártokat – úgy válaszolt: csak arról tud nyilatkozni, hogy Németországban hogyan vélekednek a kérdésről. Az viszont szerinte egyértelmű, hogy Nyugat-Európában inkább realitásként könyvelik el az utódpártok létét, olyan politikai formációként tartják őket számon, amelyekkel együtt kell működni, függetlenül attól, hogy a lengyel, a magyar, a cseh vagy akár a balti államok utódpártjairól van szó. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy szerintük ezek a pártok jelenítenék meg az európai értékeket. Klaus von Dohnanyi nyomatékosította: bár vannak tiszteletre méltó politikusok a posztkommunista pártokban, még a szociáldemokraták sem vélekednek úgy, hogy elsősorban velük kellene együttműködni. Igen nagyra értékelik ugyanis a jobboldali, konzervatív pártalakulatokat.
Minek a számlájára írandó, hogy az állampárti vezetés iránti nosztalgia jelentős mértékben szinte csak az elmaradott iparvidékeken maradt meg, amint azt megfigyelhettük a júniusi európai parlamenti választásokon a magyarországi választási térkép tanúsága szerint? Németországban is megfigyelhető-e ez a trend? Hamburg volt főpolgármestere erről úgy nyilatkozott: nem magyar sajátosságról van szó. A németországi utódpárt, a PDS ugyanis Németország nyugati részén egyáltalán nem örvend nagy megbecsültségnek, amit jól szemléltet, hogy még az egy százalékot sem érte el a választásokon. A volt NDK területén viszont már komolyabb a népszerűségük, elfogadottságuk, ami a több szavazatban is megnyilvánult. A német– magyar politikus úgy látja, mindezt náluk is a kelet-németországi rossz gazdasági helyzet idézte elő. Tévhiedelem ugyanis az, hogy ott sikeres az utódpárt, ahol a gazdaság szekere is jól megy, éppen az ellenkezője az igaz: ott tudnak csak babérokat szerezni, ahol még elmaradott egzisztenciális viszonyok vannak. Törvényszerű tehát az, hogy ahol magas a munkanélküliség, a posztkommunista pártok ázsiója is komolyabb marad. S hogy miben keresendő az ok? Von Dohnanyi válasza – amely egyaránt adaptálható a keletnémet és a magyar viszonyokra is: ahol a rendszerváltás következtében nagy a munkanélküliség, az emberek tévesen úgy képzelik, hogy nem a régi diktatórikus kurzus, hanem a rendszerváltás vette el tőlük az életlehetőségeiket, a munkahelyüket, egyszóval a méltóságukat. Ideológiai megfontolások nélkül ösztönösen vágynak vissza abba az állapotba, ahol ha nem akasztottak tengelyt a hatalommal, bizonyos minimális biztonságot élvezhettek.
Furcsa módon tehát abban lennének érdekeltek a posztkommunista elitek, hogy a régi rendszer iránti nosztalgia megmaradjon, és ne következzék be gazdasági felemelkedés? A volt szociáldemokrata miniszter leszögezte: Orbán Viktor volt miniszterelnök e fórumon tartott előadásában kifejtettekkel nagymértékben egyetért. Az újrakezdés ugyanis bizonyos önbizalmat is igényel, és ezt a magabiztosságot nehéz úgy megszerezni, ha valaki olyan régióban él, amely elvesztette régi iparát, új vállalatokat viszont nem tudott odacsábítani. Ez okozza tehát azokat a rokon vonásokat, amelyek fellelhetők a keletnémet tartományok és a magyarországi leszakadt térségek gondolkodása között. Szavaiból kiderült, Németországban ráadásul sokkal nagyobb a munkanélküliség is, mint nálunk, mert a vállalatok részben Németország nyugati részéből szállítják a volt NDK területére a termékeiket.
S hogyan vélekedik a jeles szociáldemokrata személyiség arról az ironikus vádról, amely szerint a Fidesz konzervatív pártként jobban hangsúlyozza a hagyományosan a szociáldemokrata értékrendhez köthető vállalásokat, mint a magát baloldaliként aposztrofáló vetélytársa, az MSZP? Von Dohnanyi ebben nem talált semmi kivetnivalót. Mint hangsúlyozta, Németországban a második világháború után komoly tapasztalatokat szereztek a tekintetben, mi is az igazi szociális piacgazdaság. Nem más, mint egy liberális gazdaság, ám szociális elemekkel megerősítve. A szociális szón tehát igen nagy hangsúly van – elég, ha arra gondolunk, hogy a német kereszténydemokraták milyen szoros együttműködést alakítottak ki évtizedek óta a keresztényszociálisokkal. Hamburg volt főpolgármestere is megerősítette: Németországban mindenki tudja, hogy az általuk kifejlesztett rendszer sikeres, mivel a szociális biztonság és a piacgazdaság ötvözete. A német szociáldemokrácia ezért is fogadta el ezt a társadalmi modellt.
Nem félő-e, hogy magának a szociáldemokráciának a fogalma járatódik le a térségben azok után, hogy szavakban olyan erők is hitet tesznek mellette, amelyek a gyakorlatban homlokegyenest más direktívákat követnek, s az állampárti vonzalmak után egyfajta „szuperglobalizációt” részesítenének előnyben? – kérdeztük. – Osztom az aggodalmát – válaszolta, majd hozzáfűzte: most, amikor ilyen nagy számú posztkommunista, önmagát szociáldemokratának nevező párt van, komoly feladat hárul ránk a szociáldemokrácia védelme terén. Kifejtette azt is, rá kell nevelni az utódpártokat, hogy a szabad piac szükséges a gazdaság számára. Az államnak ugyanis szerveznie kell a felelősségi köröket, de nem léphet az egyéni és vállalkozói felelősség, kezdeményezés helyére.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan vélekedik egy olyan ország tapasztalt politikusa az előre hozott választások lehetőségéről, amelyben ez a demokratikus eljárás bevett megoldása a kormányválságnak, a csődközeli állapot veszélyének. Klaus von Dohnanyi hangsúlyozta, hogy általában nem barátja az előre hozott választásoknak, mert úgy véli, a túl gyakori voksolás kifáraszthatja a polgárokat. Az a személyes felfogása, hogy egy kormányt hagyni kell kormányozni, ám adott esetben azt is engedni kell, hogy becsődöljön, vagyis kudarcot valljon. Ha viszont ez bekövetkezik, természetesen új választásokat kell kiírni.
Klaus von Dohnanyi 1928-ban született Hamburgban. Nagyapja Dohnányi Ernő világhírű magyar zeneszerző és előadóművész volt, aki 1944 novemberében hagyta el végleg Magyarországot. Édesapja, Hans von Dohnanyi részt vett a Hitler-ellenes Canaris-féle összeesküvésben és az ellenállási mozgalomban. A nácik koncentrációs táborban pusztították el a háború vége előtt pár héttel. Klaus von Dohnanyi a második világháború után jogi tanulmányokat folytatott, 1957 óta a német szociáldemokrata párt tagja. 1969 és 1981 között parlamenti képviselő, s Willy Brandt kormányában oktatási, tudományos és államminiszteri posztot tölt be. 1981-től 1988-ig Hamburg főpolgármestereként tevékenykedett.
