A SATOR-amulett

Matthias Faber (1587–1653) bajor jezsuita szerzetes a rekatolizáció vagy ha úgy tetszik, ellenreformáció második-harmadik hullámának volt kiemelkedő személyisége. Prédikációit mai szemmel nézve is elképesztően magas számban adták ki a grazi, kölni, ingolstadti nyomdák, a sok „Concionum sylva nova” valósággal elárasztotta Közép-Európa könyvtárait. Nálunk, Magyarországon még az is fokozta szentbeszédei kelendőségét, hogy a rendkívül képzett, Rómában tanult hitszónok nem csupán Bajorországban működött: élete vége felé Pázmány Péter meghívására az ingolstadti egyetem helyett Nagyszombatot választotta, és itt is halt meg. Ennek ellenére műveinek hazai kiadása nemigen lelhető fel, viszont e hiányt bőségesen pótolták külföldről behozott könyveivel.
Temetési és esküvői beszédeinek egyik kötetét – Matthias Faber egyéb beszédei mellett – Johannes Kinckius, a híres és roppant termékeny nyomdász- és könyvkereskedő-dinasztia tagja adta ki Kölnben 1655-ben. A Kinckius-nyomdák repertoárja meglehetősen szentbeszédközpontú volt, de azért olyan érdekességeket is találhatunk közöttünk, mint például Adam Contzen jezsuita szerzetes politikai-közgazdasági fejtegetései. Mindenesetre Matthias Faber homíliáit jó néhányszor kinyomtatta a kölni mester, és e kötetek közül a XVII–XVIII. században rengeteg került különféle magyarországi könyvtárakba. Sokan férhettek tehát hozzá, és széles elterjedtségét többek között az is erősítette, hogy néhány kortárs homiletikai útmutató, tankönyv – persze elsősorban jezsuita munkák – név szerint is említette a szerzőt, mint akinek művei tanulmányozása hasznos lehet a szentbeszédre való felkészülésben.
Ennek az 1655-ben készült, temetési és esküvői beszédeket tartalmazó kötetnek egyik példánya viszonylag gyorsan Magyarországra kerülhetett: a bejegyzés szerint már 1661-ben forgathatták a magyar hitszónokok. A könyv vélhetőleg 1690 után került Nagykanizsára, miután a várost sikerült visszavenni a töröktől.
Mindez önmagában nem különösebben érdekes, annál furcsább viszont, hogy a minden kétséget kizáróan keresztény katolikus használók valamelyike a kiemelések és aláhúzások mellett egyetlen bejegyzést tett: a híres SATOR-négyszög betűit örökítette meg:
SATOR
AREPO
TENET
OPERA
ROTAS
Ez olvasható a könyv címlapjára jegyezve; ugyanaz az öt szó, mint ami az Aquincumban előkerült egyik, a Krisztus utáni II. századból származó téglán is látható, és amelyet más ókori emlékekből is ismerünk. A több évezreden keresztül ismert és bajelhárításra használt SATOR-négyszögben az a különös, hogy ugyanazok a szavak kerekednek ki belőle, bármelyik irányból olvassuk is. A szavak jelentésének megfejtése azonban sokáig gondot jelentett, bár az egyes allegorizáló magyarázatok mindig is a Teremtő munkájával hozták kapcsolatba a palindromát: „A magvető Arepo erőlködve tartja a kereket” – vagyis a boronát. Ezzel a magyarázattal az a baj, hogy maga is kissé erőltetett. Ennél bonyolultabbak azok a megfejtési kísérletek, amelyek az öt szó betűinek számértékével vélték megtalálni az igazi jelentést.
Mivel lassanként teljesen elhomályosult a SATOR-négyszög értelme, az öt szó amulettként lett használatos. Mikszáth Kálmán is említi, hogy a legendás kuruc vezért, Bezerédy Imrét a mendemonda szerint azért nem fogta a kard éle, mert övén egy kerek lemezt viselt a fenti kabalisztikus mondattal. Amikor Arany László megmutatta édesapjának a Pompeji romjai alól előkerült bűvös négyzetet, a költő is nekiült, hogy megalkossa a magyar SATOR-AREPO-t, és bár visszaemlékezése szerint belefájdult a feje a nagy munkába, végül is sikerült: TAKAR ADOMA KONOK AMODA RAKAT. Szép, érdekes. De az eredeti SATOR-nak egészen biztos, hogy más, rejtett jelentése is van.
A betűhalmaz közepén az egymást keresztező két TENET előtti és utáni A és O a kezdetre és végre utal. Legalábbis az őskeresztények számára, mivel a pompeji felirat, amely 70-ből származik, vélhetően még nem keresztény eredetű. Ezért aztán az a nézet sem valószínű, mely szerint a keresztényüldözések idején keletkezett SATOR forma voltaképpen nem más, mint a Mi Atyánk kereszt alakban elhelyezett első két latin szavának, valamint a görög ábécé első és utolsó betűjének „titkosítása”. Persze ettől függetlenül még lehetett egyezményes, kívülállók számára érthetetlen jel, és gondolhatták róla ezt is a hatalom megtorlásai elől bujkáló Krisztus-követők az első századokban. Az ugyanis biztos, hogy a kereszténység elterjedésének korai idején gyakran találkozunk az öt titokzatos szóval. De a SATOR forma első, ha tetszik, eredeti jelentését éppúgy homály fedi ma is, mint az őskeresztény korban vagy mint a XVII. században, amikor az ismeretlen hitszónok feljegyezte Matthias Faber könyvének címlapjára.