Márciusban robbant az idei első gyógyszerbotrány Magyarországon: egy nemzetközi mamutcég, az Eli Lilly and Company hazai leányvállalata, a Lilly Hungária Kft. munkatársait az a vád érte, hogy adatokat gyűjtöttek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gyógyszertámogatások odaítélésében illetékes tisztviselőiről. Néhány napja pedig belső vizsgálatot indítottak az egészségbiztosítási pénztárnál, mivel felmerült a gyanú, hogy egyes cégek hozzájuthattak titkosan kezelt adataihoz.
A történtek megértéséhez fontos adalék, hogy ma – a fegyvergyártás után – a gyógyszergyártás a második legjövedelmezőbb iparág. A világ gyógyszerforgalma tavaly elérte a négyszázmilliárd dollárt, ennek hozzávetőleg harminc százaléka a gyártók tiszta haszna.
A legnagyobb cégek piaci stratégiájában a promóció játssza a főszerepet, olyannyira, hogy majd kétszer annyit költenek termékeik ismertetésére és ajánlására, mint új hatóanyagok kikísérletezésére. A gyógyszergyárak alkalmazottainak harmada marketinggel foglalkozik. A magyar gyógyszergyártó vállalatok szakértői becslés szerint tizenöt–huszonöt milliárd, egy minisztériumi információ szerint ötvenmilliárd forintot költenek promócióra, azaz reklámra. Ebben benne vannak az újsághirdetések és a termékismertetők, az orvoslátogatók fizetése, a szakmai összejövetelek, orvostovábbképzések szponzorálása. (A gyógyszerügynökök – a köznyelv orvoslátogatóknak nevezi őket, Magyarországon több mint kétezer van belőlük – általában rendelési időben keresik fel az orvosokat, és soron kívül mennek be hozzájuk.)
Az értékesítésre irányuló erőfeszítés érthető, ha tudjuk, hogy a piacra lépést megelőző időszakban óriási kiadásokra kényszerülnek a gyógyszergyártók: átlagosan 500–800 millió dollárba kerül, míg egy találmányból bevezetett gyógyszer lesz. A Market Diagnosis közvélemény-kutató cég szerint egy új medicina feltalálásától a piacra való bevezetéséig legalább tizenkét esztendő telik el, s mintegy ötezer fős körben tesztelik a készítményeket. Ez a bevezetési idő azonban az éles verseny miatt egyre csökken. A piacra dobott új szereket általában néhány év múlva követik a konkurens cégek által gyártott úgynevezett generikus (utángyártott) készítmények, amelyek a sztártermék hatóanyagát tartalmazzák. Mivel a generikus gyógyszerek gyártóinak nem kell állniuk az innováció költségeit, pillanatok alatt töredékére csökkentik az árat – és természetesen az eredeti termék forgalmát. A profitért folytatott hajsza egyre gyilkosabb.
Bár a gyógyszergyárak és szakmai szervezeteik rendszeresen nyilatkoznak arról, hogy nincsenek korrupciós ügyeik, és etikus piaci részvételre törekszenek, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének közös etikai bizottsága évente negyven–ötven esetben végez vizsgálatot visszaélés gyanúja miatt. Az előző kormány egészségügyi minisztere, Mikola István nyíltan „feneketlenül korruptnak” nevezte a hazai gyógyszerpiacot.
Az Európai Unió országaiban 1992 óta korlátozzák a gyógyszerreklámot. A vonatkozó rendelet szerint az orvos semmiféle anyagi juttatást, előnyt nem kérhet, és nem fogadhat el a gyógyszergyártóktól. Az EU-ban csak igen szerény termékismertető rendezvényeket engedélyeznek – néhány éve Hollandiában az MSD multinacionális gyógyszergyártót kilencvenötezer guldenre (hozzávetőleg egymillió-kétszázezer forintra) büntette az illetékes hatóság, mert túl fényes külsőségek között ajánlott egy fejfájás-csillapítót szakorvosoknak. Másutt egyszerűen csökkentik a fizetését annak az orvosnak, aki az átlagnál drágább gyógyszereket ír fel a betegeknek.
Itthon 2001 júliusa óta tilos az OEP által támogatott készítmények hirdetése. A gyógyszergyártó legfeljebb tíz kis doboz térítésmentes mintát juttathat az orvosnak; az orvoslátogató nem ígérhet és nem adhat ötszáz forintnál drágább ajándékot; a termékismertető rendezvényeken a vendéglátás költsége nem haladhatja meg az ötezer forintot.
Bár az utóbbi tíz esztendőben harmincegyszeresére nőtt a lakosság gyógyszerkiadása, nemzetközi öszszehasonlításban igen rossz a magyar népesség egészségi állapota. A Market Diagnosis felmérése szerint a kiterjedt propaganda ellenére meglepően tájékozatlan nálunk a lakosság. A legtöbb betegnek fogalma sincs róla, mi a hatóanyaga az általa szedett gyógyszernek. A felmérés kimutatja azt is, hogy hazánkban igen alacsony szintű az orvos–beteg kommunikáció. Amint azonban hatásosnak ígérkező, új készítménnyel áll elő egy gyártó, a betegszervezetek kórusban követelik az új gyógyszer bevezetését és támogatását.
Jól példázza a marketing sikerét az antibiotikumok minden eddigi mértéket meghaladó reneszánsza: hazánkban évente átlagosan tizenötmillió doboz fogy belőlük. A teljes évi gyógyszer-támogatási keret tíz százaléka antibiotikumokra megy el. Hatalmas a választék ezekből a készítményekből, bár többféle gyógyszer tartalmazza ugyanazt a hatóanyagot. Kutatók szerint azonban a mértéktelen antibiotikum-szedés következményeként egyre több rezisztens (azaz ellenálló) baktériumtörzs bukkan fel. A kórokozók szaporodási sebessége gyorsabb, mint az egészséges sejteké. A gyógyszeripar képtelen követni az új és új variációkat, és mind gyakrabban fordul elő, hogy az antibiotikum hatástalan marad.
A gyógyszergyártók drága új termékei csak akkor eredményeznek nagyobb profitot, ha állami támogatással elérhetővé válnak a betegek számára. Vagyis a magas ár nagyobbik részét nem közvetlenül a fogyasztó, hanem az állam fizeti meg. Ezért a gyógyszerlobbi elsődleges célpontja mindig az adott ország egészségügyi kormányzata. A német egészségbiztosító tavaly hárommilliárd eurót adott ki olyan gyógyszerekre, amelyek minden egészségügyi következmény nélkül helyettesíthetők lettek volna olcsóbb régi készítményekkel, és csaknem kétmilliárdot olyanokra, amelyek hatása még nem bizonyított. Az új gyógyszerek engedélyezésére hivatott hatóságok persze megvizsgálják, hat-e az új szer, illetve okoz-e károsodást, ám az új termékeket minősítő grémiumokban sokszor az érintett gyógyszergyárak szakértői is helyet kapnak.
Ma már nyíltan beszélnek „egészségiparról”; Orbán István, az Egis Rt. vezérigazgatója egy tanulmányában arról értekezik, hogy ez a megfogalmazás hosszú ideig „eretnekségnek tűnt”, sokakat bántott a „technokrata megközelítés”, pedig az iparszerűvé válás „soha nem látott lehetőséget hozott az életminőség javításában és az élettartam megnyújtásában”. Ez kétségtelen tény. Akárcsak az, hogy Magyarországon évenként kétszázezer ember kerül kórházba nem megfelelő gyógyszerek miatt – ez az összes ápolt tíz–tizenöt százaléka. Három- és hétezer fő közt van azok száma, akikkel végeznek a mellékhatások; a közlekedési balesetek vagy az öngyilkosságok jóval kevesebb emberéletet követelnek.
origo.hu
Adatgyűjtési botrány: megalázó listát készített támogatóiról a Tisza
