Hazánkban a vidéki temetők jóval gondozottabbak, ápoltabbak és látogatottabbak, mint a fővárosiak, ahová a legtöbben évente csak egyszer, halottak napja alkalmából mennek el. Pedig jó lenne, ha az egyéni és társadalmi kegyelet nem lenne kampányszerű – mondja Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság titkára. – Ez persze neveltetés kérdése. Sokat tehet megtanításában az iskola, de még többet a család. Érdemes összehasonlítani a magyarországi német vagy olasz katonai temetők állapotát a magyar katonatemetőkével. Amazok jóval rendezettebbek, magukon viselik népük kézjegyét.
– A jövő sem biztató, mert a szülők ahelyett, hogy megtanítanák gyermekeiknek a kegyelet kultúráját, inkább megpróbálják őket „megvédeni”, távol tartani a haláltól, a temetéstől, a temetőtől. Talán ennek a szemléletmódnak a következménye, hogy némely fiatal játékszert, lerombolandó építményt lát a síremlékekben.
– Valóban, a vértől csöpögő médiától nem féltik a fiatalokat, a kegyelet azonban tabu téma. Álságos ilyen világban a gyermekek védelmére hivatkozni. A kegyelet egyébként sem magának a halálnak szól, hanem ami utána következik. A halottak tiszteletét, emlékük ápolását jelenti. Ez pedig be kellene hogy épüljön a személyiségbe, hiszen jobbá, empatikusabbá teszi az embert. A kegyeleti bizottságnak szándéka, hogy közelebb vigye a fiatalságot ehhez a kultúrához. Felmérést végeztünk a középiskolások és tanáraik kegyeleti kultúrájáról, ami megerősítette a feltevést: a fiatalok nagyon keveset járnak temetőbe, legfeljebb évente egyszer, halottak napján a szüleikkel, a tanárok azonban szívesen vennék, ha segíthetnének ennek a szokásnak a megváltoztatásában. Sok felajánlást kaptunk, hogy jönnek, hozzák a diákokat, ha a kegyeleti bizottság szervez programokat. A Kerepesi úti temetőben egyre több történelemórát tartanak. Ez régi és új jelenség, amelyhez a temető vezetése is sok segítséget ad. Egyre több civil és ifjúsági szervezet vállalja önként sírkertek gondozását is.
– Nemcsak a sírkertek állapota, hanem építészeti képe is jellemző egy népre. Ebből a szempontból milyennek látszunk?
– A magyar sírkertek eklektikusak. Az egyes síremlékek tükrözik a család, a halott kultúráját. Nekem kedves ez a sokféleség, jóval kedvesebb, mint az uniformizált amerikai temető vagy a jóval fegyelmezettebb német. Tapasztalható azonban, hogy az évszázadokig működő mértéktartás és hagyomány megszakadt, pedig az is része kellene hogy legyen a kegyeleti kultúrának. A mai síremlékek minőségét az egyéni ízlés és a pénztárca vastagsága határozza meg. A kegyeleti bizottság ugyan készíteni fog ajánlásokat, de ezeket nem lehet kötelezővé tenni, így nincs joga megtiltani, hogy olyan színű és méretű építmények létesüljenek, amelyek szinte már „zavarják” a temetői közrendet. A kriptaépítés divatja újraéled, és ez az ízléstelenség egyik legjobb terepe.
– Öt esztendeje működik a Nemzeti Kegyeleti Bizottság, ez idő alatt sok mulasztást pótolt, de maradt még bőven feladata. Milyen állapotban találták azokat a sírkerteket, síremlékeket, amelyeknek a gondozására vállalkoztak?
– Talán ha pénzről, összegekről beszélek, akkor érzékelhetőbb a helyzet. A Kerepesi úti temetőben felmértük a nemzeti sírkert részét képező síremlékek állapotát. Csak a legfontosabb állagvédelmi munkákhoz százmilliónyi forintra lenne szükség. Az idén ugyan kiemelt céltámogatásként három évre hét-hét millió forintot kaptunk, ez azonban tűzoltásra, halaszthatatlan programokra, gesztusokra elég, másra nem. Jövőre lesz József Attila születésének századik évfordulója. Sírja olyan állapotban van, hogy a temető jeles síremlékeit bemutató albumunkba legfeljebb elrettentésül kerülhetett volna bele. Ennek megoldása tehát kézenfekvő feladatunk. Sok mindent vállalhatnánk, de nagyon kevés a pénzünk. A kegyelet olyan téma, amelyet minden kurzus perifériára tol. Öt év alatt a költségvetésünk a felére apadt, miközben a bizottság társadalmi presztízse nőtt, és nőttek a velünk szemben támasztott elvárások is. Sikerült jogosítványokat is szereznünk. Farkasréten csak a bizottság tájékoztatása, majd jóváhagyása után lehet megszüntetni sírt. Sajnos már eddig is sok a veszteség.
– Így tehát megváltatlan sírokat is meg tudnak menteni?
– A bizottság által a nemzeti sírkert részeivé nyilvánított síremlékek védettséget élveznek. Ennél többet nem lehet tenni értük. Szerencsésebbek azok a síremlékek, amelyeket műemlékként is regisztráltak.
– Elfelejtett, újratanulandó kegyeleti kultúráról beszélünk. Milyen példát adhat a Nemzeti Kegyeleti Bizottság a temetőfenntartóknak, a pénzükkel hivalkodó kriptaépítőknek? Mire taníthat?
– A temetők rendben tartása a fenntartók, tehát az önkormányzatok és a felekezetek dolga. Minimális elvárás, hogy egy sírkert ne legyen gazos, szemetes, hisz szép környezetben kirívóbbá, így kerülendővé válik az elhanyagolt sír. Ami pedig a sírépítési kultúra ápolását illeti: a bizottság minden új, a nemzeti sírkert részét képező síremlék állítása esetén egyeztet a családtagokkal. Ez is a kegyeleti kultúra része. Megbeszéljük velük még a parkosítási részleteket is. Nagyon büszke vagyok Bethlen István új, modern síremlékére, amelyet mi terveztettünk és építtettünk. Érzékelteti, hogy akinek az emlékére állítottuk, az a XX. századi magyar történelem egyik legjelentősebb alakja. Ebben az esetben tehát az egykori miniszterelnök személyiségéből indultunk ki. Másik példaként említhetném a Salgótarjáni úti zsidó temető emlékparkját, amelyet két éve a Mazsihisz kérésére alakítottunk ki, emlékeztetve a pesti gettó itt nyugvó kétezer-ötszáz áldozatára. A temető ezen része megközelíthetetlen volt, benőtte a gaz. Most park van a helyén, és a halottaknak közös síremléket állítottunk, egy stilizált követ, amely modern formájával is képviseli a zsidó temetkezési hagyományokat, szokásokat. Ezek példák lehetnek, minták azoknak, akik bizonytalanok.
– A temető nemcsak a sírápolás, hanem az emlékezés, a múltidézés helye is. Megvannak ehhez a feltételek? Sokan panaszolják, hogy épp a sok hányattatást megért 301-es parcellában nincsenek padok, nem lehet leülni.
– A panasz jogos, orvosolnunk kell. Sok idős ember jár a 301-es parcellába, amely amúgy is igen meszsze van a bejárattól. A padok hiánya nem csekélység, hiszen ezek is hozzátartoznak a kegyeleti emlékhelyekhez. El kellene érnünk, hogy a temetők végre parkok legyenek, sírkertek, amelyekben jó sétálni, gondolkodni, tanulni.
A Nemzeti Kegyeleti Bizottság névsora
Baloghné dr. Ormos Ilona
Bende Csaba
Dr. Boross Péter
Dr. Gedai István elnökhelyettes
Dr. Holló József Ferenc
Jókai Anna elnök
Dr. Katona Tamás
Regéczy-Nagy László
Dr. Szakály Sándor
Dr. Weszelovszky Zoltán
Dr. Zlinszky János
elnökhelyettes
