Mosolyküldöttség

George W. Bush amerikai elnök a jövő hét elején Brüsszelben részt vesz a NATO és az Európai Unió csúcstalálkozóján, ami az igazi próbája lesz annak, hogy az Egyesült Államok miként képzeli el az új partnerséget az öreg földrésszel. Előőrsként Condoleezza Rice külügyminiszter számos európai fővárost felkeresett: a régi viszályokat talán sikerült feledtetnie, ám újakkal kell szembenézniük a transzatlanti viszony elegyengetésén fáradozóknak.
„Azt hiszem, európai látogatásomat követően az elnök rendkívül meleg és konstruktív légkört fog itt találni, ahol készek a közös jövőnk elé nézni, fátylat borítva a múlt nézeteltéréseire.” Nyelvezetében a megboldogult szovjet pártfőtitkárokra emlékeztetve ezekkel a szavakkal összegezte Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a múlt héten befejeződött európai körútját. Az amerikai külügyek új irányítójának első hivatalos útja nem véletlenül vezetett a közel-keleti térségbe és kontinensünk nagyvárosaiba. A sors is Rice kezére játszott, mindenképpen szerencsés időpontban került sor a látogatására: Arafat halála után újra megindulni látszik az izraeli–palesztin békekeresés, és Európában is izgatottan várják, hogy valóban új fejezet kezdődik-e George W. Bush második elnöki időszakában a transzatlanti együttműködésben.
Az elnök „előreküldött mosolya” – ez maga Condoleezza Rice – megtett mindent, hogy elhitesse „az öreg Európával”: az Egyesült Államok valóban kész egyet lapozni, maga mögött hagyva az iraki háború miatt keletkezett viszályt. A Fehér Házban sokak szerint megszületett a felismerés, hogy az európaiak kapacitására, szövetségére még a kizárólagos nagyhatalomnak is szüksége van. Másrészt viszont arra is jó a transzatlanti együttműködés, hogy az Egyesült Államok érezze hatalma korlátait: mit tehet meg és mit nem.
Az első pillantásra Amerikának sikert hozó iraki választással a háta mögött érkezett Rice külügyminiszter Európába. A demokrácia újabb győzelme a sötét erők felett – ez a hivatalos amerikai vélemény az iraki voksolásról. Az amerikai politikai elemzők szerint Irakban új helyzet állt elő, de nem árt azért, ha megvárjuk a történet végét. Az egységes és szuverén Irak fenntartásában valóban egyezik az Egyesült Államok és Európa célja. Még az iraki katonai beavatkozást kitartóan ellenző Franciaország is késznek mutatkozik a helyi rendfenntartó erők kiképzésére a térségben lévő, esetleg egy szomszédos országban.
„Nem kell a világot elfogadni olyannak, amilyen – ez Rice alapvető filozófiája a diplomáciában is. – Készek vagyunk erőinket összegezni, hogy megváltoztassuk a világot. A külügyminisztérium természetesen tovább folytatja elemzések készítését, kapcsolatok kialakítását, és vannak jó gondolataink. Ám szeretnénk összefogni más országok tehetséges embereivel azért, hogy megadjuk nekik a lehetőséget a demokrácia és jólét megteremtésére. (…) Ez az önkéntesek koalíciója, amely létrejött a cunami áldozatainak megsegítésében is. Íme egy példa a jobbá tevő diplomáciára.”
Rice nemzetbiztonsági főtanácsadóként az elmúlt négy évben – az elnök nélkül – hatszor hagyta el Amerikát. A New York Times szerint a „világjáró Rice-nak” most hat hónapra szinte az utolsó perce is be van osztva. A külügyminisztert az első tíznapos körútjára elkísérő tudósítók mesélték el, hogy a különgép hátsó részében, ahol az újságírók utaznak, egyszer csak megjelent Condi. „Nem szeretném, ha bárki is elveszne önök közül” – mondta, és mindegyiküknek átadott ajándékul egy zsebvilágatlaszt.
Az ötvenesztendős Condoleeezza Rice egy episzkopalista pásztor és egy tanárnő gyermekeként jött világra. „Ne hidd el, hogy te nem tudod megcsinálni!” – szólt John, az apa talán legfontosabb nevelő mondata, amellyel hitet öntött leányába. A kis Condi nagymamája irányításával háromévesen kezdett zongorázni. Ám műkorcsolyában még ennél is nagyobb tehetséget mutatott. Az alabamai Birminghamben még látta a Ku-Klux-Klan keresztjét égni az iskolaudvaron, ahol egyik társát meggyilkolták. Anyja mégis a „fehérek üzletébe” ment, ha a kislányának akart ruhát venni. Condoleezza gyorsan megtanulta, csak akkor van esélye, ha a fehéreket a saját pályájukon győzi le. Az egyetemen oroszul tanult, a szovjet időkben – és ma is – nagy szükség volt a nyelvet jól beszélő, elemzésekben jártas fiatal amerikai diplomásokra.
Az újságírók felfedezték, hogy mennyire hasonlítanak szokásaik az elnökkel. Az új külügyminiszter is szeret korán lefeküdni, viszont mire a hajnal hasad, már ébren van. A futás vagy, ha külföldön van, a szálloda fitneszterme ki nem maradhat reggeli programjából. Csak könnyű ételeket fogyaszt, és mindig kínosan ügyel arra, hogy időben jelenjen meg a következő helyszínen. Így nemegyszer előfordult már, hogy a hivatalos időpontnál előbb érkezett meg a tárgyalás helyszínére. Bár apjától vallásos nevelésben részesült, mégsem idézi annyit a Bibliát, mint elnöke. Ő inkább Thomas Jeffersonhoz, az Államok első külügyminiszteréhez fordul, ha jó tanácsra van szüksége.
Történelmi példákból, cikornyás szólamokból, lírai fordulatokból nem volt hiány Rice párizsi beszédében. Nem véletlenül mondta el éppen a francia fővárosban, az elitképző Politikai Tudományok Intézetében első útjának legfontosabb beszédjét. Az eszmék hatalmát dicsérte a fegyverek helyett, Európát az Egyesült Államok elválaszthatatlan partnerének nevezte, amelyek a szabadság és a demokrácia elkötelezett hívei. Ne feledjük Rice-nak az iraki válság előestéjén a sorba be nem állóknak szánt kijelentését: Franciaországot megbüntetni, Németországot semmibe venni, Oroszországnak megbocsátani. Condoleezza Rice választása korántsem volt meglepő, ugyanis az időről időre hagyományosan Amerika-ellenes politikát folytató franciák fővárosában elmondottak sokkal nagyobb súlyt kapnak: az amerikai diplomácia fordulatkészségét és a rá adandó kedvező választ Párizsban lehetett a legjobban érzékelni.
Franciaország elhagyása után a békülésre szánt szavak helyét átvették a bíráló megjegyzések. Brüsszelben Condoleezza Rice nem tartotta valami nagyra az európai trojka – Nagy-Britannia, Német- és Franciaország – tárgyalóképességét, amellyel már rég meg kellett volna akadályoznia Irán atomfegyverkezési programját. Ehhez járul még az Európai Uniónak az a terve, hogy még az idén feloldja a Kínával szembeni fegyverembargót, amely a Tienanmen téri események óta van érvényben. Rice az Egyesült Államok komoly aggodalmának adott hangot: Kína a demokráciát tekintve szinte semmiben sem javult a diákmozgalom óta, most is kétezer politikai fogoly van az országban. „A hadászati technológia átadása Kínának felboríthatja a térség katonai egyensúlyát” – szólt a külügyminiszter Európai Uniónak szánt figyelmeztetése.
Még ha nem is találnák meg a térképen, hogy hol helyezkedik el Európa, az amerikaiak is szeretnék a kapcsolatok javulását az egész térséggel, legalábbis ez derül ki a legújabb tengerentúli közvélemény-kutatásokból. A helyi sajtó ugyan elismerően szólt Condoleezza Rice körútjáról, de azért még a vezető lapokban is akad bírálat. A Wall Street Journal szerint nem elegendőek a kapcsolatok rendezésére szánt szép beszédek, amikor számtalan problémát meg sem nevezünk. A Washington Post sorra is veszi ezeket, amelyeket a külügyminiszter nem is vetett fel, kezdve a Nemzetközi Büntetőbíróságtól egészen a kiotói egyezményig. A New York Times úgy vélte, ha sikeres volt a Bush-út előkészítése, az főleg a külügyminiszter személyének tudható be, ugyanis minden tárgyalópartnere tisztában volt vele, hogy az elnökhöz rendkívül közel álló személlyel folytat eszmecserét. A főpróba után pedig várjuk meg a jövő heti előadást.