Én nem tudom, hogy azoknak a paranormális jelenségeknek, amelyekről időnként hírt ad a tömegkommunikáció, mi a magyarázatuk. Arról is csak halvány sejtésem van, hogy ezek a jelenségek – továbbá előidézőik és hordozóik – Magyarországon nagyobb számban fordulnak-e elő, mint a bejáratott nyugati demokráciákban. Az azonban valószínű, hogy minél nagyobb a baj, annál nagyobb szükség van gyógyító csodákra és erőkre, s itt most nem a Gyurcsány típusú varázslatokra gondolok.
A minap a villamoson kihallgattam két középkorú hölgy beszélgetését. Társalgásukból hamarosan kiderült, hogy egyikük gyógyíthatatlan derékfájással küszködik, amellyel megjárta Balfot, a Széchenyi fürdőt és a legendás Csisztapusztát, de nem nyert enyhülést. A másik viszont – hasonló kálvária után – kigyógyult gyógyíthatatlan idegzsábájából, amely csípőjét támadta meg, s azóta – saját szavait idézve – úgy szalad, mint a nyúl.
– Több engedéllyel rendelkező természetgyógyászt is felkerestem – kezdte a hölgy mesélni gyógyulása történetét –, de a reumatológusok után, akik folyton az ultrahanggal, az injekciós tűvel meg a gyógytornával jönnek, ők sem tudtak rajtam segíteni. A végén, amikor már csak járókeretben tudtam felsúrolni a konyhát, a szomszédasszonyomtól, özvegy Baradácsnétól hallottam, hogy az ő férjét, aki a hátfájástól olyan görbe volt, mint egy elrozsdált U szeg, egy javasember úgy kikezelte, hogy a koporsóban már szálfaegyenesen tudott feküdni. A proszektúrán a csodájára jártak. Ez a látóember – Hentes Gyurinak hívják, mivel – foglalkozására nézve hentes, de hívták már a kórbonctani intézetbe is, ám nem ment, pedig olyan erős, hogy egy fél marhát elvisz a vállán. Ez a Hentes Gyuri ingyen gyógyít, csak a kiszállási költséget számítja fel. Hogy mire képes, arról Tárnoki néni tudna mesélni, akinek a füle sem mozgott már, amikor a Mester – a betegei így szólítják – energiaátvitellel rendbe tette. Ha hiszi, ha nem, Hentes Gyuri nem csinál mást, csak az illető vállára teszi a kezét, és azt mondja: kelj fel és járj – és az felkel és jár.
– Tudom, nem könnyű elhinni, eleinte én sem hittem, de aztán Baradácsné addig-addig mondta a magáét, míg elhívtam hozzánk Hentes Gyurit. Nem is az a csoda, hogy amikor felszólított rá, én felkeltem és jártam, hanem a falióránk, ami húsz évig meg se kettyent, az is elkezdett járni, de úgy ám, hogy most napi másfél órát siet. A Mester energiaátvitellel dolgozik, néha egy kis graft nem odamegy, ahova szánja. Ahogy a gyógyszereknél is előfordulnak mellékhatások; például a szélütött Jutasi néninél akkora energia szabadult fel, hogy fölrobbant a gázbojler.
– Azt mondják, a Gyuri legalább hetven lóerős. Az biztos, hogy Tárnoki néninél is félrement egy kis energia, s annyira megpörgette a villanyórát, hogy az Elmű ötvenmilliós számlát küldött ki a hónap végén, és rá akarta fogni szegény öregasszonyra, hogy áramot lop. Ami biztos: ha Hentes Gyuri közbeszerzési pályázaton indulhatna, tarolna, mint egy megcsúszott kamion. – Itt egészen lehalkította a hangját: – Azt beszélik, hogy a miniszterelnök úr halálos szemölcsét is ő vette le. Hívták is kormánytanácsadónak, azt sütötték ki a kampánycsapatban, hogy rákapcsolják a paksi távvezetékre, s akkor a Fidesz mehet a búsba, mert nem kell felemelni a villany árát. Sőt, de ezt súgva mondom: állítólag a Hiller Pistinek is adott transzferenergiát, attól jött lendületbe az ország, csak túl ne pörögjön.
– Nahát, hogy szavamat szavamba öltsem, eljött hozzám a minimális kiszállási díjért, tízezer forintért, ennyi hálapénzért a reumatológus doktor urak egy Ritex-pakolást sem raknak föl az emberre. Rám nézett, mindjárt tudta, mert mondtam neki, hogy oda a medencém, csak annyit szólt: távozz tőle. És ha hiszi, ha nem, a zsábám kánya képében kiröpült a bezárt ablakon, még az üveg sem törött el. Igaz ugyan, hogy Hentes Gyuri fölös energiájától a hűtőládánkban kiolvadt és megbüdösödött a hús, de azóta futok, mint a nyúl. Ha kell, itt a telefonja, a faxszáma, az e-mailje, fél évet kell várni, ha előjegyzik.
A másik hölgy arca felragyogott: már hogyne kellene.
Hogy Hentes Gyurit mikor nevezik ki energiaügyi biztosnak, én nem tudom…

Horror kempingezés közben: maszkos, késekkel felfegyverzett társaság várta a túrázókat sátraiknál