Vonakodva mennek a „hősök” Hágába

Ezekben a napokban lehet tanúja a szerbiai közvélemény a miniszterelnök pálfordulásának. Legalábbis ami a hágai törvényszékkel való együttműködést illeti. Vojiszlav Kostunica ugyanis a nemzetközi bíróság egyik legnagyobb ellenfeléből az együttműködésnek ha nem is lelkes, de határozott szószólójává vált.

Nem volt könnyű Kostunica szerb kormányfőnek ígéretet tenni Brüsszelben, hogy a vádlottakat kivétel nélkül a törvényszék elé juttatják – már pusztán az ígéretnek is megvoltak a belpolitikai kockázatai –, de még nehezebb lesz ennek megvalósítása. S most nem csak arról van szó, hogy Kostunica saját meggyőződése ellenére cselekszik. Inkább arról, hogy szembekerül az úgynevezett Hága-ellenes lobbival, amely politikai erő nem elhanyagolható. Mindez nem is okozna nagyobb gondot, ha meg lehetne valósítani az eddigi taktikát, hogy a vádlottak önként jelentkezzenek a hágai törvényszéken. Ezzel betömhették a nemcsak politikai fenyegetést jelentő Hága-ellenes lobbi száját, hanem kivehették az argumentumokat a szocialisták és a radikálisok kezéből is. S hallgatólagosan mindenki elfogadta volna ezt a játékot. A megvádolt hazafiak még hazafiasabbak lettek volna, hiszen ismét áldozatot hoztak a nemzetért, a hágai törvényszék pedig még gyűlöltebb. Igen ám, de többen már nem akarnak önkéntesek lenni. Pedig már roppant nyomás nehezedik rájuk. Megszületett a döntés vagyonuk zárolásáról is, de a lélektani nyomás sem marad el. Azzal vádolták meg őket, hogy magatartásukkal veszélybe sodorják az államot és a nemzetet. Azt is kilátásba helyezték, ha minden kötél szakad, mindenképp lefogják őket, tehát számukra jobb lenne, ha most „hősként” feladnák magukat. Az önként jelentkezőkért a kormány szavatosságot vállalna, hogy szabadlábon lehessenek a per kezdetéig, s maga a miniszter kísérné őket Hágába, ami az egyértelmű támogatás jele, ám ami arra is utal, hogy a hivatalos Belgrád nem a törvényszékkel, hanem a vádlottakkal azonosul. Mindennek tetejében gondoskodnának az „önkéntesek” családjáról. A bulvárlapok szerint komoly összegek ütnék a hágai önkéntesek markát. Olyan ellátmányban részesülnének, amelyért egy alkalmazottnak több éven át kell dolgoznia.
Eddig jó néhányan tettek eleget a kormány felszólításának, azt azonban nem lehet tudni, hogy mennyire volt valóban önkéntes az elhatározásuk, s mennyire a hatóságok nyomásgyakorlásának az eredménye. Azt sem lehet tudni, hogy milyen eszközöket használnak meggyőzésükre. Ám így sem sikerül valamennyiüket jobb belátásra bírni. Nebojsa Pavkovics, Milosevics volt vezérkari főnöke például megmakacsolta magát. Önként nem megy, s munkatársai már szervezkednek a radikálisok és a szocialisták körében, hogy megvédjék a tábornokot. De mi lesz Goran Hadzsiccsal, a horvátországi szerb bábállam elnökével, akiről azt sem tudják, hol van? Vagy Vlasztimir Djordjevics rendőrtábornokkal, aki Oroszországban talált menedékre. Pedig igen sürget az idő, s e „néhány hét” alatt még tizenhárom vádlottal számoltatná el Hága Belgrádot. A tizenhármak között ott van Ratko Mladics volt boszniai szerb parancsnok is – s ez Belgrád egyik legnagyobb gondja –, de hiányzik Radovan Karadzsics, akit a Boszniai Szerb Köztársaságon kérnek számon.