Árpád-házi Szent Erzsébet napján, november 19-én szentelték fel a Szent István-bazilikát az 1905. esztendőben. Szabó Géza protonotárius, kanonok, 1982 óta a bazilika plébánosa ezt annak tudja be, hogy akkoriban még élt a magyarok lelkében a Sissi-kultusz, s ez jelölte ki a szóban forgó napot. Minden bizonnyal így is van, és egyéb magyarázat felesleges. A meglepő csak az, hogy őfelsége, az osztrák császár és magyar király, I. Ferenc József nem jelent meg az ünnepségen. Ez már hosszabb magyarázatra szorulna, ha nem tudnánk, hogy 1906. december 8-án, a zárókő elhelyezésének ceremóniáján aztán mégis itt volt, és tisztelgett neki az egész Wekerle-kormány. 1905-ös távolmaradásának okát különben sokan abban látják, hogy elnehezült a viszonya Vaszary Kolos magyar prímással, aki 1912-ben le is mondott megbízatásáról. Az 1906. esztendő másik nagy eseménye volt II. Rákóczi Ferenc és édesanyja, Zrínyi Ilona hamvainak hazaszállítása, illetve felravatalozása a Szent István-bazilikában. Nagy pompával megtartott gyásznap volt, mielőtt a hamvak végső nyughelyükre, a kassai dómba kerültek. Emlékeinkben felsorakozik az 1931-es Szent Imre-év és az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus. És egy ujjongó nap már napjaink történelmében: II. János Pál látogatása 1991-ben.
– Amikor a pápa jött, sajnos még tartott a restaurálás – idézi fel azokat a napokat a bazilika plébánosa. – De egy mozzanat máig megmaradt bennem. Augusztus 20-án reggel 8 órakor találkozott a beteg és idős hívekkel. Negyed 10 körül távozott, mert már jelezték, hogy mennie kell a Hősök terére a Szent István-napi misére. Végigkísértük a bazilikában, egészen a főhomlokzatig; az alsó lépcsőfoknál állt a pápamobil, és akkor figyelhettem meg, hogy amikor beszállt, egyszer csak úszni kezdett a szeme fölfelé, s nézte, hogy kopottságában is milyen fenséges a templom. Hosszasan nézte, amíg a pápamobil el nem indult. És érzékeltem, hogy megilletődött.
Novemberben kiállítást rendeznek majd az addigra elkészülő altemplomban, amely korabeli fotók és egyéb dokumentumok, többek között Hild- és Ybl-tervrajzok segítségével bemutatja a bazilika száz évét. Köztük 1956-ot.
A forradalom napjaiban, október 30-a éjjelén történt. A bazilika egyik káplánja, Németh János megtudta, hogy kiszabadították Mindszenty József hercegprímást, és örömében szűnni nem akaró harangozásba kezdett. A környékbeliek nem tudták mire vélni, hogy ezen az éjszakai órán miért zúgnak a bazilika harangjai. Az utcán aztán megtudták. (Németh János különben 1957-ben elhagyta az országot.)
Felidézem Szabó Géza plébános úrnak ezt az ötven évvel ezelőtti legendás cselekedetet, mire ő – Mindszenty kapcsán – egy, a közvélemény előtt ismeretlen adalékkal egészíti ki.
– Abban az időben Tarnóczi János volt a bazilika plébánosa – mondja. (1944-től 1970-ig töltötte be ezt a címet.) – S mivel a hercegprímás november 4-én az amerikai követségen kapott politikai menedékjogot, a követség munkatársai a legközelebbi templomhoz, a bazilikához fordultak kazuláért, miseruháért, hiszen a bíboros reverendában és egy szál kabátban állított be az amerikai követségre. És Tarnóczi adott miseruhát, hogy a főpásztor a fogságában is misézhessen. No ez lett a plébános bűne. Addig konspiráltak ugyanis ellene, amíg össze nem hozták Mindszentyvel. Vajon hol találkozhattak először? – ez volt a kérdés. És próbálták is megfejteni. Tarnóczi persze cáfolta, hogy valaha is összeakadt volna Mindszenty Józseffel. A konspirációnak az lett a következménye, hogy Tarnóczi János átmenetileg megszűnt plébános lenni, és hosszabb ideig egy adminisztrátor vezette helyette a plébániát. A végén aztán a miniszterelnökség egy volt államtitkára, Balogh páter elintézte, hogy szemet hunytak a meg nem történt dolgok felett.
Ismeretes, hogy a Szent Jobb ereklyét – 1945-ös hazahozatala után – az angolkisasszonyok Váci utcai rendházának oratóriumában őrizték a rend feloszlatásáig. 1950-ben az akkori egyházi főhatóság azonban úgy döntött, hogy a Szent István-bazilika plébánosa vegye át az őrzését, alkalmas és biztonságos helyen vigyázza – de nem nyilvános körülmények között.
Tarnóczi János prépost plébánosi lakásában, egy ma is meglévő szekrénysor egyik ajtószárnya mögött, a falba épített páncéldobozban őrizte 1950-től 1971-ig Szent István király jobbját! (A rejtekhelyet persze kevesen ismerték.)
Ez az egyetlen tény is elég ahhoz, hogy ítéletet mondhassunk egy letűnt korszak pártállami diktatúrája felett.
S ha már a Szent Jobbról esett szó, tegyük hozzá, hogy a hatóság csak abba egyezett bele, hogy minden év augusztus 20-án, reggel nyolc órától este nyolc óráig az ereklyét a bazilika szentélyébe vigyék át. Hosszú sorokban várakoztak a hívek, hogy elvonulhassanak a szentély márvány mellvédje előtt, de megállniuk nem volt szabad. Délelőtt tíz órakor, illetve este hatkor főpapi misét celebráltak, majd visszakerült a Szent Jobb a szekrénybe.
A lehetetlen állapot mindenképpen feloldást kívánt. Nem beszélve arról, hogy időközben Szent István koronájának hazakerülése is felvetődött. Ijjas József kalocsai érsek, a magyar püspöki kar akkori elnöke előterjesztette az óhajt: 1971-ben 200. esztendeje lesz annak, hogy Mária Terézia császárnő visszaszerezte a Szent Jobbot a raguzai domonkosoktól; illő lenne tehát, ha az ereklye méltó elhelyezést nyerne.
A kéréshez hozzájárultak. A Szent Jobb megfelelő környezetbe, a bazilika kápolnájába, egy márvány oltárasztalra került. De úgy helyezték el a tabernákulumot, hogy a Szent Jobbot senki nem láthatta. Csak tudták, hogy ott van. A magyarázat: nem akarták, hogy kultusz alakuljon ki körülötte.
1983-ban – negyven év után – hozzáláttak a bazilika kupolájának restaurálásához. Ez a dátum évfordulóhoz is kötődött: 1083. augusztus 20-án Szent László király jelenlétében Székesfehérvárott felnyitották Szent István király szarkofágját, és épnek találták a karját. VII. Gergely pápa hozzájárult, hogy a szentek sorába iktassék be István, Imre és Gellért.
– Kegyelettel adózom Lékai László bíborosnak – emlékezik Szabó Géza protonotárius, kanonok. – A jubileumra hivatkozva kinyilvánította: lehetetlen állapot, hogy a Szent Jobbot tabernákulumban tartják, és a világ sok pontjáról érkező magyarok előtt egyszerűen rejtve marad. Főpásztori leiratban fordult az illetékesekhez, s közölte, hogy a bazilika Szent Lipót-kápolnájának nevét Szent Jobb-kápolnára változtassák át, és az ereklyét helyezzék el egy üvegtárlóban. Gondoskodjam arról – közölte –, hogy az ereklyét golyóálló üveg védje, és minden magyar leróhassa előtte tiszteletét. Ez volt az első mozzanat, amely reményt adott egy újkori Szent István-kultusz kibontakozásához.
Időközben Lékai László meghalt, s a Szent Jobb-kápolnát már Paskai László bíboros, érsek áldotta meg 1987-ben. Az üvegtárló szintén elkészült, mégpedig golyóálló üvegből, és biztonsági rendszert is kapcsoltak hozzá. És 1989-ben, Szent István napján – 1947 után – ismét megtartották a körmenetet.
A százéves évforduló hasonló liturgiára épül, mint 1905-ben. Hat nappal november 19-e előtt kezdték el felszentelni a bazilika hat oltárát – mindegyik napra egy oltár jutott; mindegyik oltárnak van egy története, hivatottsága és művészi kivitelezése –, a hetediken pedig a főoltár és maga a templom konszekrálására, felszentelésére került sor.
– Azt veszem észre – mondja a plébános –, hogy amióta a bazilika új fényében ragyog, több a hívő, és megszaporodtak az esküvők is. Az ünneplő lélek, aki ide bejön, otthonosan érzi magát, és mintha egészen ráhangolódna a művészien kivitelezett, de mégsem kérkedő, fönséges és méltóságos érzést sugalló „nagy bárkára, mennyei hajóra”, amely most készül felszedni horgonyát. Nem vagyok szentimentális, de azt mondhatom, a külföldi turisták is meghatódnak.
– De mintha az imádkozókat zavarná a sok idegen – vetem közbe.
– Sajnos elevenembe vágó a megjegyzés, mert amilyen jó érzés egyfelől, hogy a jó hírünket viszik szét a világban, ugyanolyan szomorú, hogy a turistákkal meg kell küzdeni. Ez nem csak a mi gondunk. Februárban Párizsban nemzetközi konferenciát tartottak a jelentősebb európai katedrálisok és székesegyházak számára, amelyen mi is képviseltettük magunkat, hogy miképpen tudják méltó módon lebonyolítani a nagy turistaforgalmat, ugyanakkor megőrizni a templom elhivatottságát.
Szabó Géza vágya az, hogy sikerüljön a bazilika altemplomában is egy olyan liturgikus helyet kialakítani, ahol misét lehet mondani, ahol orgona szól, ahová a hívek ugyanolyan otthonosan járnak majd, mint a főtemplomba. Utóbbi helyen viszont – hasonlóan a pécsi székesegyházhoz – télen-nyáron azonos hőmérséklet, tehát klímaberendezés kímélheti meg az ornamentikát, az aranyozást, a freskókat. A gépház már áll, és néhány szerelvény is megvan, a többi meg csak pénz és idő kérdése.
A bazilika századik évfordulójának programsorozata tegnap megkezdődött. 1083-ban ugyanis Szent László király arról is rendelkezett, hogy Szent István jobbját őrizni kell, mégpedig Nagyvárad közelében. Szentjobbon (románul: Siniob) monostort építtetett, ahová 1084. május 30-án vitték át a szent ereklyét. És azóta ez a nap a magyar egyházi naptárban a Szent István ereklyéje átvitelének emléknapja névvel szerepel. Ez a nap a Lékai László által létrehozott Szent Jobb-kápolna úgynevezett kisbúcsúja. És minthogy az idén a bazilika centenáriumát ünnepeljük, Szabó Géza plébános arra gondolt, hogy ezt a napot fényesebben ünneplik meg, mint korábban, és tegnap este hat órára meghívta misézni Tempfli József nagyváradi püspököt, annak a helységnek az egyházi elöljáróját, amelyet még Szent László király alapított. Ugyanakkor Templi József tizenöt éven át Szentjobbon is munkálkodott, és nagyváradi megyés püspöki címe mellett mind a mai napig az is olvasható: szentjobbi apát.
Méltó gesztussal kezdődött tehát a jubileum.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
