A pályaszéli bekiabáló viszonválasza

Esély a nemzeti villamos társaságra című cikkemben (MN, 2005. május 26.) Kaderják Péter korábbi cikkének (MN, május 12.) vízióit tényekkel cáfoltam, és üdvözöltem az MVM Rt. egységének küszöbönálló helyreállítását, amelyért a privatizáció óta harcolok a nyilvánosságban. Ezt Boross Norbert Forgók, morgók, forintok című cikkében (MN, 2005. június 8.) a „pályaszéli bekiabálók” hangjaként minősíti. Sajátos demokráciaszemlélete szerint a pályán a szakértő mérnökök és közgazdászok vannak, akiknek számokon és tényeken alapuló érvelése a „laikus olvasó számára aligha érdekes”. Ezért aztán ezeket a szakértői eszközöket mellőzve cikkem egyetlen tényállítását sem cáfolja. Helyette az általam soha nem képviselt (általa így megélt?) vélekedéseket igyekszik – ismert kommunikációs trükk szerint – nekem tulajdonítani, s azokon morgolódik. A meseszerűnek álcázott képzavaros szövegben van minden: Sztálin, központi tervezés, Trabant, orwelli állatfarm. Csak tényekkel alátámasztott érvek nincsenek.
Cikkem megjelenése óta a magyar parlament csaknem egyhangúlag elfogadta az írásomban méltatott tulajdonosi egység helyreállítását garantáló törvényt. A rendszerváltozás óta először jött létre nemzeti egység ebben a fontos kérdésben. Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy az átviteli hálózat köztulajdonban marad, az MVM pedig egyenrangú piaci szereplő lehet. A privatizáció óta a hazai tulajdon kárára alkalmazott megkülönböztetés végre befejeződhet. Persze ez nem mindenkinek tetszik, úgy látom, hogy Boross úrnak sem.
A szakértői köntösben tetszelgő mérnök-közgazdász cikkíró nem nevezi meg munkahelyét, így rejtve maradnak szakmai hátterének lényeges elemei (netán cikkének indítékai). Ő a Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Rt. kommunikációs igazgatója, a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületének főtitkára. Erről aztán nekem is a hajdani ideológiai alapok jutnak az eszembe: mégiscsak lehet abban valami, hogy a lét határozza meg a tudatot. Boross úr cikkében említi, hogy az áramszolgáltató az árrésből él. Az Elmű úgy, hogy saját tőkearányos nyeresége 2003-ban 17 százalék volt; 2004-ben pedig 23 százalékkal nőtt a cég adózott eredménye. Ilyen tények alapján jelöltem meg morgását kiváltó írásomban a magas áramár egyik okaként a privát áramszolgáltatók túlfinanszírozását.
Megtudjuk azt is, hogy cikkírónknak Elmű-részvényei vannak, bár a cég tulajdonosai között több a külföldi. Én egy kicsit pontosabban fogalmazok: jelenleg az Elmű részvényeinek 82,5 százalékát a német RWE és tulajdonostársa birtokolja, 10 százalék körüli az önkormányzatok részesedése, a többi a kisbefektetőké. A hazai kistulajdonosok sajnos akkor sem vehettek volna nagyobb arányban részvényeket, ha lett volna pénzük. A hazai kisbefektetők kárpótlási jegyek ellenében, valamint munkavállalói program keretében korlátozottan juthattak részvénymorzsákhoz.
Az energiaprivatizációról, vagyis a pálya kisajátításáról részletesebb tényadatok Petz Ernővel közösen írt, 2000-ben a Püski Kiadónál megjelent, Uniós csatlakozás előtt a magyar energiapolitikáról című könyvünkben találhatók. Ebben arra is magyarázatot adunk, amiről cikkírónk is elmélkedik, hogy miért nem beszédesek az energetikában dolgozók. Most röviden csak annyit, hogy új egzisztenciális félelem igazgat: a privát tulajdonosok iránti kötelező lojalitás. Én azt tapasztalom, hogy a magántulajdonosi érdek jól fizető megjelenítése túlsúlyos a médiában, a pálya széléről nehéz, de – hála a demokratikus jogállamnak – nem teljesen lehetetlen véleményt nyilvánítani. Ezért aztán erős túlzás, hogy a pálya szélén állók hangja nyomná el a pályán lévő játékosokét, akiket egyébként mi tartunk el az energetikai szolgáltatások igénybevételével.
A hangulati elemekkel operáló szerző cikkében egyetlen tényadatot tartott fontosnak szerepeltetni, hogy én mint „egyik meghatározó felső vezető” az MVM Rt.-ben meddig véreztettem ki végsőkig, s döntöttem romba az áramszolgáltató vállalatokat. Szerinte, aki aligha fogja ezt elfelejteni, ez a folyamat 1996-ig tartott. Sajnos ebben téved: már 1994. december 21-én (!) kirúgtak (törvénytelen, rendkívüli felmondással), mert elleneztem a villamosenergia-ipar kiárusító privatizációját. Talán azért említette Sztálint a cikkíró, mert kirúgásom a nagyvezér születésnapjára esett?
Járosi Márton
Budapest