A törkölyt egy helyre lehet szállítani

Elhárultak az akadályok a kunfehértói lepárlóüzemben az elől, hogy átvehessék az ország valamennyi vidékéről felkínált törköly 95 százalékát. Az Aranykapu Rt.-n kívül még három cég foglalkozik a szüretkor keletkezett melléktermék feldolgozásával hazánkban.

Bálint József
2005. 07. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió kötelezően előírja, hogy azok a borászok, akik ötszáz hektoliternél több bort termelnek, a törkölyt kötelesek átadni a lepárlóüzemeknek. A termelők már tavaly is kifogásolták, miért csak a Bács-Kiskun megyei Kunfehértóra lehet szállítaniuk a törkölyt, hiszen ez számukra nagyobb távolságnál csak költséget jelent. Szabóki János, az Aranykapu Rt. vezérigazgatója lapunk kérdésére elismerte, hogy a közelben lévő települések gazdái valóban jobban járnak, hiszen tonnánként 3000 forint haszonra tehetnek szert a törköly leadásakor. A távolabb lakóknak is juthat némi bevétel, ha néhány termelő összefog, és egyszerre nagyobb mennyiséget szállít egy fuvarral a telepre. A lepárlóüzemek ugyanis nem fizethetnek többet az átvett melléktermékért, mint amennyit számukra az Európai Unió tonnánként megállapított.
Az Aranykapu Rt. az átvett törkölyt különböző célokra használja fel. Amellett, hogy pálinka, illetve tiszta szesz készül belőle, biomasszát és komposztot is előállítanak. Legutóbbi beruházásuknak az volt a célja – amire 108 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak Brüsszeltől –, hogy energiaszükségletüket biomasszából biztosítsák. Kiderült, hogy az így nyert energia Kunfehértó szükségletét is kielégítheti. A borhamisításról elhíresült Bács-Kiskunban abban bíznak, hogy az unió a törköly feldolgozásával kapcsolatos rendelete kizárja a különböző manipulációk lehetőségét. Köztudott ugyanis, hogy ebből a melléktermékből bor is előállítható, és ezzel sokan vissza is éltek. Ma már léteznek olyan vizsgálati módszerek, amelyeknek elvégzésével kimutatható, hogy a bor szőlő- vagy répacukrot tartalmaz-e. Ilyen ellenőrzéseket most már gyakrabban végeznek az illetékesek.

A legbiztosabb piac. A Magyar Fejlesztési Bank fejlesztésitőkeprogramjának 35 milliárd forintos támogatási keretére hetven cég pályázott 2003-ban, ám csupán egy nyert: a kunfehértói Arany Kapu Rt. A főleg törkölypálinka-főzéssel és brandygyártással foglalkozó vállalat így elég erőssé vált ahhoz, hogy az egész magyar termelői szegmenstől felvásárolhassa a szeszes ital előállításához szükséges alapanyagot, vagyis a kipréselt szőlőmaradékot és a seprőt – gyakorlatilag egyedüli cégként a piacon. A törkölylepárlás uniós csatlakozásunk óta biztos üzlet Magyarországon. (E. Cs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.