Egyezség Phenjannal?

Hírösszefoglaló
2005. 07. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Phenjan kész lemondani nukleáris programjáról, ha az Egyesült Államok hajlandó békemegállapodást kötni, Észak-Koreát segélyben részesíteni – adta hírül a BBC. A tegnap Pekingben megkezdődött, az észak-koreai atomprogramról szóló hathatalmi tárgyalássorozat negyedik fordulóján Kim Kje Gvan, Észak-Korea külügyminiszter-helyettese beszédében azt fejtette ki, hogy országa kész a Koreai-félsziget atommentesítésére.
Az MTI tudósítása szerint Phenjan beleegyezett abba, hogy az atomfegyverprogramjáról szóló újabb tárgyalások mindaddig tartsanak, amíg a felek nem jutnak megállapodásra – ezt amerikai külügyi tisztviselők erősítették meg. Hozzátették: „Mindenki tisztában van azzal, hogy nem telhet el újabb tizenhárom hónap tárgyalások nélkül”, utalva arra, hogy az eddigi három fordulón nem sikerült megoldást találni a 2002 októberében kirobbant válságra, amikor Észak-Korea felújította katonai rendeltetésű nukleáris programját. A tárgyalássorozat hat résztvevő országa a két Korea, az Egyesült Államok, Japán, Oroszország és Kína.
A tegnapi megbeszélésen Christopher Hill amerikai főtárgyaló elmondta, Washington tényként ismeri el, hogy Észak-Korea teljes mértékben szuverén állam, de követeli az ázsiai ország atomfegyvereinek teljes és ellenőrizhető felszámolását. „Addig óhajtunk itt maradni, amíg nincs előrelépés a megbeszéléseken” – jelentette ki az amerikai küldött.
Szong Min Szun, Dél-Korea külügyminiszter-helyettese azonban felszólította Washingtont, hogy normalizálja kapcsolatait Phenjannal, Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőtől pedig azt kéri, mondjon le nukleáris ambícióiról. A dél-koreai tárgyalóküldöttség vezetője emlékeztetett arra is, hogy kormánya nem kímélte erejét, hogy lehetővé tegye a kapcsolatok rendezését. Kiemelte, hogy Szöul kétmillió kilowatt elektromos áramot ígért Phenjannak nukleáris programjának leállítása esetére. Ráadásul tegnap megkezdte annak az ötszázezer tonna rizsnek a szállítását Észak-Koreának, amelyet humanitárius segélyként ígért.
A tárgyalások hangnemével kapcsolatban a Guardian megjegyzi, hogy a mostani, negyedik forduló az előzőeknél sokkal „konstruktívabb”. A brit napilap szerint Christopher Hill, az amerikaiak főtárgyalója nagyobb mozgástérrel rendelkezik, mint elődje, James Kelly, aki annak idején a Fehér Ház forgatókönyve szerint járt el.



Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.