Fantomcég kaphat állami támogatást?

A közelmúltban hirdették ki a minimális költségkerettel meghirdetett idei munkahelyteremtő pályázat nyerteseinek nevét. A forráshiány miatt több mint ezer munkahelyről mond le a kormány. A fura, hogy a legnagyobb, 240 millió forintos támogatásban részesülő cég nem található meg a bíróság nyilvántartásában.

Dénes Zoltán
2005. 07. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munkanélküliségi ráta 2004 eleje óta tartó, trendszerű emelkedése ellenére a munkahelyteremtő beruházások elősegítésére hivatott pályázatot az idén is a tavalyival megegyező keretösszeggel írta ki a közelmúltban a foglalkoztatási minisztérium. Ráadásul az összesen másfél milliárd forintot elkülönítő tárca nem egészen két hónapot adott a felkészülésre a vállalkozóknak. A minisztérium honlapján közzétett tájékoztató szerint 68 sikeres pályázó 1704 új munkahely kialakításához kap vissza nem térítendő támogatást. Ez annyit jelent, hogy egy-egy munkahely létrehozásához átlagban mintegy 880 ezer forintos állami hozzájárulás használható fel; a nyertesek között van olyan cég, amely munkahelyenként pontosan egymillió forintos vissza nem térítendő támogatást kap.
Székely Judit, a tárca helyettes államtitkára elmondta: a pályázati felhívásra 225 vállalkozástól 3,3 milliárd összegű támogatási igény érkezett a pályázatokat kezelő munkaügyi központokhoz. A központok ezek közül 168 cég támogatására tettek javaslatot, 2,6 milliárd forintos összegben. A Munkaerőpiaci Alap irányító testülete által meghatározott, a pályázati programra felhasználható támogatás összege azonban a benyújtott igényeknél kisebb, 1,5 milliárd forint volt. A politikai államtitkár elmondta: a többi sikeres pályázati rendszerhez hasonlóan a munkahelyteremtő programnál is forráshiány miatt kellett elutasítani a pályázok egy részét.
Forráshiány miatt a formailag megfelelő pályázatok közül 98-at elutasítottak, 68 pályázatot fogadtak be. A munkaügyi minisztérium nem válaszolt arra, hogy a sikeres, forráshiány miatt elutasított pályázók hány új munkahelyet teremtettek volna. Ha azt nézzük, hogy a másfél milliárd forintból 1704 új munkahely jöhet létre, úgy kiszámítható, hogy legalább 1250 munkahely megvalósítását tagadták meg forráshiányra hivatkozva. A nyertesek listáját szemlézve viszont más figyelemre méltó dolgok is felkelthetik az érdeklődők kíváncsiságát.
– A munkaügyi központok a pályázók beruházási projektjeit, a pályázatban foglaltakat a helyszínen ellenőrizték. A központok a munkaadók, a munkavállalók és az önkormányzati oldal képviselőiből álló munkaügyi tanácsok véleményének figyelembevételével alakították ki támogató javaslataikat – biztosította lapunkat a körültekintő munkáról Székely Judit helyettes államtitkár. Ugyanakkor a listán a legnagyobb támogatási összeggel szereplő céget nem találtuk meg. A 246 millió forinttal támogatott nyíregyházi Bátor Produkt Ipari és Szolgáltató Kft. ugyanis tegnap még nem szerepelt az IM cégnyilvántartási és céginformációs szolgálatának nyilvántartásában. A biztonság kedvéért felhívtuk a cégbíróságot is. A Fővárosi Bíróság cégbírósági kollégiumának helyettese arról tájékoztatott, hogy ilyen néven e társaság még csak bejegyzés alatt sem áll. Az interneten rátaláltunk egy nyíregyházi vagyonvédelmi társaságra, amely a „bátor” szót használja a nevében, ám a cég vezetőjének elmondása szerint semmi közük a támogatott céghez, a Bátor Produkt Kft.-ről pedig nem hallott. Nem tudható, hogy ki jutott hozzá a legmagasabb arányú támogatáshoz. Egyébként a támogatott pályázók 4 és 70 millió forint közötti összegekhez jutottak, kirívó esetként találunk egy közel százmilliós támogatásban részesülőt is, ugyanakkor 246 millió forintos összeghez csak a fantomnak tűnő cég jutott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.