Komoly versenyhátrányba kerültek a magyar iparienergia-fogyasztók, mert drágábban jutnak áramhoz és gázhoz, mint külföldi konkurenseik. Az ágazat az év eleji áremelések óta folyamatosan adja le a vészjelzéseket, nemrégiben már az első gyárbezárásáról szóló határozat is megszületett. A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Rt. a jövő év elején leállítja inotai kohóját, mert a jelenlegi áramárak mellett a timföld feldolgozása milliárdos veszteségeket okoz a társaságnak.
Bár az inotai esethez hasonló leállásról egyelőre nincs tudomása, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának (IEF) elnöke szerint a földgázt és elektromos áramot is fogyasztó iparágak képviselői egyre hangosabban tiltakoznak. Szaniszló Mihály úgy látja, hogy a hazai áramár szerkezete torz, a februári áremelések nyomán például bizonyos fogyasztói csoportok számára a rendszerhasználati díjtételek 30-40 százalékos drágulása nyomán nem az átlagos 12, hanem 15–22 százalékkal kerül többe az energia. Az IEF azt szeretné, és ezt levélben kérték a gazdasági tárcától, hogy a tárca vezetője új tarifarendeletet tenne közzé, de Szaniszló szerint erre kicsi az esély.
Azt valóban nem tudni, hogy az inotai kohó után melyik lesz a következő cég, amelyik lehúzza a rolót a kifizethetetlen számlák miatt, jó eséllyel megjósolható azonban, mely ágazatból kerülnek ki a közeljövőben becsődölő vállalkozások. Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke legalábbis úgy látja, hogy az augusztus elsejei hétszázalékos gázáremelés miatt a sütödék helyzete a mostaninál is nehezebbé válik, pedig az ágazat egyes szereplői még az év eleji energiaár-emeléseket sem tudták beépíteni az áraikba. A pékségek jelen pillanatban többszörösen is nehéz helyzetben vannak, mert nemcsak a kemencék fűtőanyagáért kell többet fizetniük, de egyre drágább a gázolaj is, és e kettős szorítás mellett még a beszerzési áraikat egyre inkább lejjebb szorító multinacionális bolthálózatokkal is meg kell küzdeniük. A szövetség az agrárrendtartási törvény módosításával kívánná rendezni a helyzetet. Ilonka Boldizsár szerint kaptak is ígéretet erre a földművelésügyi tárcától.
A hazai vegyiparból egyelőre nem érkeztek vészjelzések, a nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez az iparág is (főleg a műanyagipari cégek) megszenvedi a drága energiát. A sajtóhírek alapján a helyzet az Egyesült Államokban a legrosszabb, ahol már az energiaügyi miniszter is foglalkozik a problémával. Samuel Bodman attól tart, hogy a a közeljövőben nyolcvanezer állás szűnhet meg az Egyesült Államokban amiatt, hogy a vegyipari cégek kitelepülnek az országból.
Dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán vihar közben is
