Hévízgyörk középkori temploma

R e j t ő z k ö d ő M a g y a r o r s z á g

Hévízgyörk majd háromezer lakosú, takaros, virágos település a Galga folyócska jobb partján. Az Aszódról Turára vezető út mentén fekvő, Baggal és Galgahévízzel összeépült nagyközség északi határában csak kérdezősködéssel találjuk meg a környék egyetlen középkori épületét, az egykori katolikus plébániatemplomot. (E gyönyörű, valóban rejtőzködő műemlék bemutatására Hévízgyörk internetes honlapja egyetlen mondatot szentel.)
A falu neve első ízben – „Hewyzgyork” alakban – 1438-ban fordul elő írásban a Györki família birtokaként. Később Vámos-Györknek írják a Budát a Jászsággal összekötő országút e fontos helységét, amelynek 1470-ben a Pohárnok család a földesura. 1530 körül a portyázó törökök elpusztítják a települést. A hódoltság végéig lakatlan puszta marad, majd a XVIII. század elején katolikus telepesekkel népesítik újra. Végül Mária Terézia uralma alatt (1740–1780) gróf Grassalkovich Antal gödöllői uradalmához csatolják.
A Szent Márton püspök titulusú egyház „pusztulástörténete” sem mindennapi. A török által lerombolt, majd 1700 táján részben újjáépített templom leírását Arányi Lajosnak (1812–1887) köszönhetjük. A tudós polihisztor 1876-ban felfigyelt a „szentélyből a sekrestyébe nyíló ajtónak ódonszerű alacsony mivoltára és félköríves nyílására”. A román kori eredetről tanúskodik a vaskos, négyszögletű torony hátoldalán lévő kis félköríves ablak is. Arányit tovább idézve: „... a templomajtó, a diadalív s a hosszúdad szentély mind gót stílű conceptiot árulnak el, a szentély a csúcsívhez igen közel álló dongaboltozattal bír…” A jelentéshez készített rajzán látható gúla alakú toronysisak szintén XIII. századi jellegű, egy 1771. évi villámcsapás után kissé átalakítva. A templom – Grassalkovich kegyuraság vizitációs jegyzőkönyve szerint – 1760-ban nyomorúságos állapotban volt, kijavítása a század utolsó évtizedeiben történt meg. 1944 decemberéig ezt a – régi fényképen látható – barokk formáját őrizte meg, amikor is a támadó szovjet tüzérség szétlőtte az épületet. A rendszer bukásáig omladozó, elgazosodott romot 1989-ben állították helyre, híven rekonstruálva a középkori részleteket.
A nyugati tornyos, tizenhét méter hosszú, hét és fél méter széles épület egyhajós; keskenyebb, dongaboltozatú szentélye egyenes záródású. Tört és faragott kőből készült, ez utóbbi a külső északi hajófalon figyelhető meg. Bejárata a támpilléres torony alatt és a hajó déli oldalán nyílik. A kőkeretes főkaput új keletű, feltűnően míves, Szent Mártont és a koldust ábrázoló bronzrelief díszíti. Középkori ablakok vannak a sekrestyén, a szentély keleti haránt-, illetve a hajó déli hosszfalán. A gyepes domb tetején álló, fehér falú, cseréppel fedett templom festői hatását tovább fokozza a gyümölcsfákkal, gondozott szőlőtőkékkel tarkított, természetes környezete.