Hogyan állítsuk meg az agyelszívást?

A hazai és külföldi kutatás-fejlesztés szakembereinek részvételével 2005. július 8–9. között a Veszprémi Egyetemen kerül megrendezésre a Mi, fiatalok a magyar kutatás-fejlesztés jövőjéért – Mit akarunk, és hogyan váltsuk valóra? című konferencia a TéT Alapítvány szervezésében és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal szakmai és anyagi támogatásával.
Az ország versenyképességének biztosítása érdekében fontos kritikus tömegű kutatócsoportok létesítése és a kutatási eredmények optimális hasznosítása. Lényeges tehát a fiatal szakemberek számára olyan új, hazai kutatás-fejlesztési munkahelyek létrehozása, amelyek vonzóak lehetnek a külföldön dolgozó tehetséges magyar kutatók számára is – nyilatkozta lapunknak Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke. Hozzátette: szeretnék, ha a fiatalok nagyobb arányban vennének részt tudásalapú vállalkozások elindításában és működtetésében. A konferencia ezen témák megvitatatására kíván platformot teremteni.
A plenáris üléseken megvizsgálják a külföldi és hazai intézményrendszert a fiatalok érvényesülése szempontjából, a következő kérdésekre keresve a választ: Mi szükséges a külföldön dolgozó szakemberek hazatéréséhez? Miként lesz a kutatóból vállalkozó? Hogyan lehet az ötletekből piacképes termék?
A nagyvállalatok milyen szerepet töltenek be a hazai tehetséggondozásban, illetve okosan gazdálkodunk-e a tehetséggel?
Sokan agyelszívásról beszélnek, míg Boda Miklós szerint az intézmények maguk közvetítik ki a fiatal tehetségeinket. Az a véleménye, hogy hazánk gazdasági versenyképességének növelése érdekében meg kell változtatni a meglévő struktúrákat, nagyobb – kritikus tömegű – kutatócsoportokat kell kialakítani. El kell érni, hogy a kutatási eredményekből új magyar termékek jöjjenek létre. Az egyetemeknek ismerniük kellene a termelői és felhasználói igényeket, a vállalati szférának pedig a jelenleginél jóval több pénzt kellene fordítania kutatás-fejlesztésre. Úgy látja, a változtatás lehetősége a fiatalok kezében van, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal csak ösztönözni tudja a folyamatot.
A fejlett nyugati országokban a felsőoktatási intézmények jelentik a kutatás-fejlesztés központjait. Magyarországon ezzel szemben az intézmények jelenlegi belső struktúrája nem teszi lehetővé kritikus tömegű kutatócsoportok kialakulását. A meglévő kutatócsoportok csupán két-három kutatóval és három-négy doktorandusszal dolgoznak. Kicsiny méretüknél fogva nincs lehetőség a mobilitásra, szemben a nagyobb angolszász kutatócsoportok által nyújtott lehetőségekkel. Egészen pontosan az egy kutatóra jutó munkahelyváltozások átlagos száma hazánkban 0,11 százalék. Ez azt jelenti, ha valaki kikerül külföldre, nem tud visszatérni régi pozíciójába, mert az már foglalt. Legalább húsz-harminc embert foglalkoztató kutatócsoportokat kell kialakítani, azokban nagyobb eséllyel lesz szabad hely, lehetővé téve a külföldről visszatérő, több tapasztalattal rendelkező kutatók csatlakozását. A nagyobb kutatócsoportok természetesen új szervezési és kutatási szemléletet is jelentenek. A hazai kutatóknak meg kell tanulniuk csapatban dolgozni.
Boda Miklós szerint hazánk gazdasági versenyképességének növelése érdekében tehát létre kell hozni a kutatás-fejlesztés erős ipari hátterét, különben más országokban hasznosulnak majd a magyar kutatók eredményei. Úgy véli, mindebben a legnagyobb szerepe a fiataloknak van, ők fogják alakítani az ország és egyben saját jövőjüket.

Néhány előadás rövid vázlata:
Érvek és ellenérvek a hazatelepülés mellett és ellen egy 15 éve külföldön dolgozó, biológus kutató szemszögéből (Ivics Zoltán – Max Delbrück Center for Molecular Medicine, Berlin, Németország).
„Egy biológus életében, szakmai pályafutásában teljesen normális, elfogadott, sőt szinte kötelező a külföldi tanulmányút, a néhány éves, külföldi egyetemen vagy kutatóintézetben végzett kutatómunka. Ennek célja alapvetően a tapasztalatok és tudás bővítése, valamint a kapcsolatépítés a kutatói pálya viszonylag korai szakaszában. Ha fiatal kutatóink lehetőséget kapnak külföldön, annak örülni kell. Ami nem normális és nem örömteli, az az, hogy ezeknek a fiataloknak a jelentős többsége nem tér haza, és nem kamatoztatja tudását magyarországi intézményekben. Az úgynevezett brain drain drámaian érezteti hatását Magyarországon. A fiatal szakdolgozó egyetemista és a nyugdíj közelében járó csoportvezető közötti kutatói csoport: a még mindig fiatal, energikus és ambiciózus, valamint külföldi tapasztalatokkal is rendelkező kutatói réteg gyakorlatilag hiányzik, de legalábbis nagyon sovány.
Feleségemmel egy hat hónapos tanulmányútra utaztunk külföldre. Ez a féléves tanulmányút 15 éve tart. Ez alatt az időszak alatt megjártuk Amerikát, Hollandiát és Németországot. Alapvető tézisem az, hogy egy külföldön élő és dolgozó, sikeres kutatót csak olyan módon lehet hazacsábítani, ha itthon vonzó a munkahely, világszínvonalú az infrastruktúra és a kapcsolatrendszer, világosan látható és tervezhető az előmeneteli lehetőség, valamint megfelelő egzisztenciális háttérrel (fizetés) várják. Ezeket a feltételeket csak tudatosan lehet megteremteni, maguktól nem jönnek létre. A kutatást Magyarországon úri mulatságnak tartják, nem pedig tőkebefektetésnek. A mindenkori magyar kormányzatnak föl kellene mérni, hogy a tudás hatalom is egyben, tehát az oktatásnak és a kutatásnak kiemelt területnek kellene lennie a nemzetstratégia megítélésénél.”

Svéd innovációtámogatás egy magyar feltaláló szemszögéből (Losonczi Áron építészmérnök, a fényáteresztő beton feltalálója).
„Műegyetemi építészmérnöki diplomám megszerzése után 2001 és 2003 között a svéd fővárosban vettem részt posztgraduális építészeti képzésen. E tanulmányok kezdetén fogant meg bennem a fényáteresztő beton alapötlete, amely azóta, mint új építőanyag, már a világ minden táján ismertséget szerzett. Bár magyar állampolgárként tartózkodtam Svédországban, a kinti iskolám, a svéd állam és egy svéd magánalapítvány támogatta kutatásomat, a szabadalmaztatást és a kinntartózkodásomat. Az anyagi segítség mellett betekintést nyertem a svéd innovációtámogatás igen fejlett és nagyvonalú, de mindemellett a támogatott szempontjából igen egyszerű és érthető rendszerébe.”