Jenkik, haza?

Eddig, és ne tovább! Sőt ha lehetne kérni, talán tessenek hazafáradni, mielőtt még nagyon megmelegednének nálunk! Valahogy így lehetne lefordítani a mindennapok nyelvére a Sanghaji Együttműködés Szervezetének asztanai csúcsértekezletén régen tapasztalt egyöntetűséggel elfogadott határozatot. Hogy még érthetőbb legyen, a diplomáciai nyelven megfogalmazott állásfoglalás (határozzák meg a Közép-Ázsiában állomásozó, az afganisztáni terrorellenes hadműveletekben részt vevő külföldi csapatok kivonásának menetrendjét) azt jelenti: „Jenkik haza!”. A „hatok”, Kína, Oroszország, Kazahsztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán mindezt még azzal is nyomatékosították, hogy megfigyelői státust kapott a régió további három nagyhatalma, India, Pakisztán és Irán, míg az Egyesült Államok hasonló irányú informális kérése nem talált meghallgatásra.
A Közép-Ázsiában egyre markánsabb amerikai befolyás visszaszorítására irányuló szándék tehát egyértelmű, mint ahogy az is, hogy a „hatokat” a posztszovjet térségben végbement drámai folyamatok, az úgynevezett „narancssárga forradalmak” vírusa sarkallta az eddiginél nagyobb határozottságra. Mindez persze még nem jelenti azt, hogy Amerika nevét leírták volna a nyilatkozatban, a szándék azonban nyilvánvaló. Washington is értett e szóból, s azonnal reagált a jól körülírt felszólításra, mégpedig ügyesen igyekezve megbontani a hirtelen támadt egységet. Az 1997-ben Sanghajban elsősorban a gazdasági és biztonságpolitikai együttműködés céljával megalakult (innen a név) szervezetet egyébként sem szabad félvállról venni, hiszen súlyát eleve megadja a demográfiai és a területi potenciál mellett eme térség kaszpi olaj miatt kiemelt geopolitikai helyzete. Ahogy a házigazda Nurszultan Nazarbajev kazah elnök a sajtóértekezleten fogalmazott, „önök előtt most a világ népességének felét képviselő politikusok ülnek”. Érdemes azonban odafigyelni Vlagyimir Putyin ehhez fűzött megjegyzésére is, miszerint ezt a potenciált ezeknek a vezetőknek valahogy befolyássá kell konvertálniuk. Kérdés, hogyan?
Valahol ez lehet a jövő kulcsa, hiszen semmilyen összefogás sem ér sokat, ha csak valami ellenében képes közös platformot találni. Így a „sanghajiak” is úgy képesek felvenni a harcot a térségben egyébként valóban erőszakosan befolyásra törekvő Amerikával, ha a társadalmi fejlődés exportjának elutasítása mellett vonzó, a kínzó szociális feszültségeket mindenképpen kezelni tudó alternatívákat képesek felmutatni a nyugati típusú társadalmi modellekkel szemben.