Lavrov, aki immár több mint két évtizede meghatározó szereplője a világ diplomáciájának, higgadt, kimért stílusával vált nem csupán Moszkva, de a nemzetközi diplomácia egyik legkarakteresebb alakjává. A londoni Chatham House egyik szakértője kifinomult tárgyalóként jellemezte.
Szergej Viktorovics Lavrov 1950. március 21-én született Moszkvában, orosz–örmény családba. Édesapja örmény származású volt, anyja orosz gyökerekkel rendelkezett. Családnevük eredetileg Kalantarov volt, de a család a szovjet időkben felvette a Lavrov nevet, amely egyszerűbb volt az orosz adminisztráció számára. A család már korán felismerte Lavrov intellektuális érdeklődését és tehetségét, amelyet a szovjet oktatási rendszerben ki is tudott bontakoztatni. Gyermekkorát Moszkvában töltötte, ahol középiskolai tanulmányait kitűnő eredményekkel végezte. Nős, egy lánya van. Szabadidejében sakkozik és néha focizik. A moszkvai Szpartak szurkolója.
Tanulmányok
Huszonkét évesen felvételt nyert a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe, az orosz diplomáciai elitképzőbe. Beszél angolul, franciául, szingalézül és dhivehiül, a Maldív-szigetek hivatalos nyelvén.
Tanulmányai során az angol nyelvet, a politikatudományt, a nemzetközi jogot és a világgazdaság alapjait sajátította el kiemelten, miközben az intézményben komoly figyelmet fordítottak a hallgatók retorikai és tárgyalástechnikai képzésére is.
Lavrov itt találkozott először a hidegháborús viszonyok valódi hátterével, és megtanulta, hogyan kell egy többpólusú világban, ideológiai feszültségekkel terhelt környezetben is tárgyalni és képviselni a nemzeti érdekeket. Már ekkor kitűnt szorgalmával, gyors helyzetfelismerésével és azzal a képességével, hogy egyszerre több összefüggést is át tud látni egy-egy diplomáciai kérdésben.
A karrier kezdete
Diplomájának megszerzése után Lavrov a Szovjetunió külügyminisztériumában kezdte meg munkáját. Először Srí Lankán teljesített szolgálatot, ahol hindi nyelvismeretét is kamatoztathatta.
1981-ben az ENSZ szovjet állandó képviseletéhez került New Yorkba, ahol először tanácsosi, majd később nagykövethelyettesi rangban dolgozott. Ebben az időszakban került közelebb a világ diplomáciai központjához, testközelből tapasztalva meg a hidegháborús erőviszonyok és a nemzetközi jog éles vitáit. Részt vett a dél-afrikai apartheidellenes tárgyalásokban, a közel-keleti konfliktusok ENSZ-egyeztetéseiben, valamint a szovjet érdekképviselet erősítésében a fejlődő országok felé. Pályafutása során hétszer volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöke.
