„Az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszát azért kellett lezárni, mert a Strabag olyan kivitelezési hibát követett el, amelynek következtében a pályatest szó szerint megcsúszott és besüppedt. Ez a szakmai felületesség nem eltussolható. Ez a cég hibája, és pont. Nem lehet mellébeszélni, nem lehet kibújni a felelősség alól. A szerződésben vállalták, hogy kijavítják a hibát, és jótállnak munkájukért. Ehhez képest hónapokon át csak tologatták a felelősséget, megpróbálták elhallgatni a nyilvánvaló tényeket, miközben a hiba megoldási irányai 2024 szeptemberében már nyilvánvalóak és egyértelműek voltak. És mit csináltak? Semmit. Hónapokig nem történt érdemi előrelépés, mielőtt végre hozzáláttak volna a javításhoz” – olvasható az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében.
A tárca jelezte: „Az időhúzásban viszont profik: miközben a munka állt, csak a magyarázatokat gyártották. A minisztérium hónapokon keresztül sürgette a megoldást, de a Strabag nemhogy nem gyorsított a kivitelezésen, még a saját maga által vállalt ütemezést sem tartotta be. A tervek elkészítése késett, a munkálatok is késedelmet szenvedtek, és a mai napig csak ígéretek szintjén létezik a javítás. Ha 2024 őszén nem húzták volna az időt, és időben nekilátnak a munkának, ma már nem határidő-hosszabbításokról beszélnénk, hanem arról, hogy az autósok újra használhatják az M30-as szakaszt. Ehelyett a Strabag halogat, kifogásokat keres, másokra mutogat, és elkerüli a felelősség vállalását. A minisztérium világosan leszögezte: nem kifogásokra van szükség, hanem munkára, arra, hogy az autópályát újra birtokba vehessék a közlekedők. A Strabag nem akkor hibázott, amikor az altalaj megmozdult, hanem akkor, amikor heteken, sőt hónapokon keresztül nem cselekedett. Minden eszközük és lehetőségük adott volt a gyors beavatkozáshoz. A szükséges bontási munkákat azonnal el lehetett volna kezdeni, és időben be is lehetett volna fejezni. Ha ezt megtették volna, ma nem itt tartanánk. Nem lenne szükség újabb magyarázkodásra és kommunikációs trükkökre. Az ok egyszerű: a Strabag nem dolgozott rendesen. A felelősség teljes egészében az övék”.
Az M30 jelenlegi állapota a Strabag felelőssége. A minisztérium minden tőle telhetőt megtett a helyreállítás érdekében. A kérdés most már csak az: a Strabag mikor hajlandó végre rendesen dolgozni. Amennyiben a Strabag nem teljesíti a szerződés szerinti kötelezettségeit, akkor az Építési és Közlekedési Minisztérium peres eljárásban fogja kikényszeríteni azt.
A Magyar Nemzet a témában korábban arról is írt, hogy Lázár János bekeményített: rendkívüli vizsgálatot rendel el a Strabag gátlástalan akciója miatt. A cikk itt olvasható:
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2025/10/lazar-janos-bekemenyitett