London merénylettől retteg

A biztonsági szervek, a média és a közvélemény elégedetten vette tudomásul, hogy órákon, illetve néhány napon belül sikerült kézre keríteni a július 21-i eredménytelen merényletkísérlet öt fő gyanúsítottját. London azonban így is további terrortámadásoktól tart.

2005. 07. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább négy letartóztatott terrorista esetében igen alapos a gyanú, hiszen rejtett kamerák felvételein azonosítani lehetett őket. Egyedül az ötödikről nincs felvétel. Ő meg sem kísérelte, hogy működésbe hozza a hátizsákjában elrejtett pokolgépet, hanem egyszerűen egy parkban hagyta, és elmenekült.
Az öt közül egyet, Hamdi Isaacot Rómában tartóztatták le, a brit és több külföldi nyomozó szerv együttműködésével. Ez egyrészt megnyugtató, mert arra mutat, hogy ez az együttműködés sikeres, másrészt viszont lelassítja a terroristák bíróság elé állítását. Hamdi igyekszik ellenállni a kiadatási döntésnek, és mind a brit, mind az olasz igazságszolgáltatás kénytelen belenyugodni, hogy a terrorista esetleg csak hónapok múlva kerül vissza Angliába, ahová Etiópiából települt át mint menedékkérő.
A brit biztonsági szervek mindazonáltal hangsúlyozzák, hogy a terrorveszély korántsem ért véget az első négy öngyilkos merénylő halálával és további öt letartóztatásával. A nyomozók értesülése szerint újabb bombamerényleteket tervez egy harmadik terrorista-„sejt”, amelynek létszáma vagy nem ismeretes, vagy biztonsági okokból nem akarják közzétenni. Tudják azonban, hogy ezeknek a merénylőknek a birtokában elegendő robbanóanyag van egy újabb, a július 7-ihez hasonló tömegmészárlás végrehajtásához.
Az iszlámista terror egyik fészke London északkeleti, Finsbury park negyedének mecsete. A július 7-i öngyilkos merénylők mind kapcsolatban voltak ott szerepelt fejbujtókkal, és a mecset egyik gyilkosságokra lázító hitszónokának segítőtársa volt Harun Rasid Asvat, aki telefonkapcsolatban volt velük. A brit és külföldi biztonsági szervek igyekeznek a nyomára akadni, mert a londoni terrorhadjárat lehetséges főkolomposát gyanítják benne.



Hajsza a tettesek kézre kerítéséért







Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.