Egészen döbbenetes hatást váltott ki Mongóliában az, hogy az ország 3×3-as női kosárlabda-válogatottja világbajnoki döntőt játszott Hollandia ellen. Már az, hogy a mongolok fináléba jutottak egy olyan sportágban, amely az olimpián is szerepel, hatalmas dolog. Hogy miért? Mert Mongólia sporttörténelme alig-alig tartalmaz aranylapra írott fejezeteket. Sőt, egyes lapokat szándékosan téptek ki a nem túl vaskos könyvből.
Mongólia: ami nincs, az nem létezik, s ez a foci
A mongolok beszélhetnének a labdarúgásról is, ha fenékig szeretnék üríteni az élet keserű poharát. Mert ami nincs vagy nagyon gyenge, az arrafelé sem épp közkedvelt beszédtéma.
A mongol labdarúgó-válogatott nem az a csapat, amelynek kedvezett a Gianni Infantino vezette FIFA létszámemelése, azaz Mongólia egészen biztosan nem jut ki a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra sem.
Már a selejtező legelső körében (az előselejtezőben) elhasaltak, mert Afganisztán oda-vissza (kétszer 1-0-ra) legyőzte őket. A mongol fociszövetséget 1959-ben alapították meg, akkor, amikor az ország éppen a szovjetek „felügyeletét” élvezte. 1998-ig semmilyen számottevő nemzetközi mérkőzést nem játszottak, azaz nem indultak el a világbajnoki vagy éppen az olimpiai selejtezőkben. Pedig 1959-ben még nem erre készültek, amikor Hanoiba utaztak, hogy részt vegyenek az észak-koreai hadsereg által szervezett katonaválogatottak tornáján. Mivel az ott lejátszott négy mérkőzésen négyszer kikaptak, ezekről az összecsapásokról nem szívesen beszélnek Mongóliában.
Fotó: KHALED AL-SAYYED/AFP
1998 nagy éve volt a mongol fociválogatottnak: ott lehettek a Thaiföldön rendezett Ázsia Játékok futballtornáján. Bár ne lettek volna ott: Kuvaittól 11-0-ra, Üzbegisztántól 15-0-ra kaptak ki.
A 0-11 jelentette a válogatott első hivatalos nemzetközi mérkőzését, a 0-15 a másodikat.
Ilyen bemutatkozás után azon sem csodálkoztunk volna, ha a Mongol Labdarúgó-szövetség lehúzza a rolót, de nem ez történt.
A Kék Farkasoknak is nevezett mongol fociválogatott eddigi története nem bővelkedik sikerekben, s ennek az is az oka, hogy az országban novembertől áprilisig szinte nem is lehet szabadtéri mérkőzést rendezni. A rendkívüli hideg időjárás nem teszi ezt lehetővé, ami pedig a vidéki Mongólia infrastruktúráját és fejlettségét illeti, ott is vannak még fehér foltok. Az sem véletlen, hogy az ulánbátori nemzeti stadionban mindössze 5000 néző foglalhat helyet. A mongoloknak nincs tehát nagy futballstadionjuk, de ennek hiánya miatt arrafelé senki sem szomorú. Azért említsünk meg egy fontos dátumot: 2003. február 24-én, Hongkongban Mongólia 2-0-ra legyőzte Guamot a Kelet-Ázsiai labdarúgó-bajnokság sorozatában. Ez volt ennek a hatalmas országnak az első hivatalos focisikere.
Az első mongol focifecske Felcsútra érkezett
Viszont bármennyire is hihetetlen, Ganbayar Ganbold volt Mongólia történetének első olyan labdarúgója, aki Európában profi szerződést írt alá: a Puskás Akadémia csapatához.
Nem sokkal később a felcsútiak kölcsönadták a Csákvárnak,
és ott az NB II-ben a felnőttek között is bemutatkozhatott. 2020. augusztus 2-án a Gyirmót elleni 3-0-ra elvesztett összecsapáson történt meg mindez. Huszonegy nappal később pedig a Kaposvár ellen elért 2-2-es döntetlennel véget ért mérkőzésen Ganbayar Ganbold lőtte a Csákvár első gólját.
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP
3×3-as kosárlabda: egy lépésre az olimpiától Mongólia
Mongólia az olimpiák történetében soha nem szerepelt még semmilyen csapat (labda) sportágban, bár 2024-ben nagyon közel álltak ehhez. Az ország 3x3-as férfi kosárlabda-válogatottja negyedik lett az olimpiai selejtezőn, a harmadik lengyelek még mehettek Párizsba, a negyedik mongolok nem. Ez óriási gyászt okozott Mongóliában, éppen ezért volt most nekik nagyon fontos, hogy a világbajnokság rendezőjeként nagyot alkossanak.
Ez a női csapatnak sikerült, amely – többek között – az Egyesült Államokat is legyőzte.
A lengyelekkel szemben az elődöntőben minden idők egyik legnagyobb meccsét vívták ebben a sportágban, s hosszabbításban múlták felül európai riválisukat. Amikor a döntőbe jutottak, Ulánbátorban felajzott tömegek szerettek volna bejutni a lelátóra, de ez csak keveseknek adatott meg. A hollandokkal nem bírtak már az utolsó meccsen, ennek ellenére ez a tíz nap a mongol sport legszebb másfél hete volt.
Nemzeti hős volt, gyilkos lett belőle
A judoka, Tuvshinbayar Naidan nemzeti hős volt Mongóliában. A 2008-as pekingi nyári olimpián a férfi cselgáncsozók 100 kg-os súlycsoportjában aranyérmes lett, ezzel ő az ország első olimpiai bajnoka. Négy évvel később, Londonban majdnem megvédte a címét, de a döntőben vereséget szenvedett. Így is ő lett az ország első kétszeres olimpiai érmese. Az emberek a vállukon vitték, állami kitüntetéseket kapott.
2021. április 2-án azonban tragikus fordulatot vett az élete.
Tuvshinbayar részegen támadt rá egykori sportolótársára, Erdenebileg Enkhbatra. A verekedés során Tuvshinbayar olyan brutálisan bántalmazta áldozatát, hogy az napokkal később a kórházban meghalt.
Fotó: TOSHIFUMI KITAMURA/AFP
A mongol bíróság 2022 augusztusában bűnösnek találta az olimpiai bajnokot, akire 16 év fegyházbüntetést szabtak ki. Így Tuvshinbayar Naidan, aki korábban a Mongol Olimpiai Bizottság elnöki tisztét is betöltötte, jelenleg egy szigorúan őrzött fegyházban tölti mindennapjait.
Állami kitüntetéseinek nagy részétől megfosztották, kegyvesztett ember lett a mongol politikusok és emberek körében. Nincs abban semmi túlzás, hogy ez az ügy sokkhatásként érte az országot.
Kétféle vélemény látott ezzel kapcsolatban napvilágot. Az ambivalensebbek szerint amit Tuvshinbayar Naidan elért a sportban, az örökre emlékezetes marad, s ezt egy gyilkosság sem teheti zárójelbe. Ennél erősebb az a megfogalmazás, hogy egy gyilkos soha nem lehet példakép.
Egy olimpiai bajnok Ulánbátor szegénynegyedéből
A 2008-as pekingi olimpia rendkívüli sikereket hozott a mongoloknak, mert Enkhbat Badar-Uugan ökölvívásban nyerte meg az ország második ötkarikás aranyérmét. Az 54 kg-os súlycsoportban elért győzelme azért is volt fantasztikus, mert az ökölvívás nem tartozott a mongolok első számú sportágai közé. Az ulánbátori jurtanegyed egyik szegény családjából származó sportoló sztorija minden mongol ember szemét elhomályosítja. Már csak azért is, mert a szegénynegyed utcáin tengődő és nyomorgó mongol fiatalok közül kevesen jutnak el ilyen magasra. Olimpiai győzelme után ezt mondta:
A mongol nép büszkesége vagyok, de nem vagyok különb, mint bárki más. A kemény munka vezetett idáig.
Fotó: JOE KLAMAR/AFP
Olyan csendben vonult vissza, hogy szinte hihetetlen. A mongol állam persze kihasználta a benne rejlő lehetőséget, bélyegekre került fel az arcmása. Ez sem részegítette azonban meg Mongólia második olimpiai bajnokát, aki egy-egy ritka nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy
mennyit ártott az ország sportjának Tuvshinbayar Naidan gyilkossági ügye.
Nem véletlenül vélekednek róla úgy, hogy ő az az olimpiai bajnok, aki csak tett, de nem beszélt.
Magyar sportolók Mongóliában
Mivel a második világháború után mind Magyarország, mind pedig Mongólia szocialista (kommunista) ország volt, a magyar és a mongol sportban is találunk kapcsolódási pontokat. Hivatalos kimutatás szerint magyar sportküldöttség 1958-ban járt először a hatalmas ázsiai országban. 1974-ben a Budapesti Honvéd férfi-röplabdacsapata tíz napot töltött Mongóliában, hogy a baráti hadseregek nemzetközi szpartakiádján ebben a sportágban képviselje a magyar színeket. A Bp. Honvéd a tornagyőztes csehszlovák Dukla Liberec és a második román Steaua Bukarest csapatától egyaránt 3:0-s, a szovjet CSZKA Ogyessza együttesétől pedig 3:1-es vereséget szenvedett, míg Mongólia hadsereg-válogatottját 3:0-ra legyőzte. Így végeztek a magyarok a torna negyedik helyén.
Mongólia nemzeti sportja a birkózás
Nem kell sokat sétálni a mongol főváros, Ulánbátor központjában, hogy ne ütközzünk bele egy szoborba, amely két, egymást gyúró vagy gyűrő embert ábrázol. A jelenet azonnal felismerhető, és kétség sincs: birkózók ők, azaz azt a sportágat jelenítette meg az alkotó, amely ennek a hatalmas országnak a legnagyobb sportkincse és amelyről a legtöbbet beszélnek az emberek.
Fotó: Lantos Gábor
Mongólia nemzeti sportja annak ellenére a birkózás, hogy ebben a sportágban még nem sikerült olimpiai aranyérmet nyerniük.
A Nádam fesztivál a mongol államiság és sztyeppei életmód évszázadok óta legfontosabb ünnepe, amelyet minden év július 11–13. között tartanak.
Az itt látható sportágak közül a legnagyobb nimbusz a birkózást övezi. Ez nem csoda, hiszen a birkózás minden mongol férfinak a vérében van, kisgyerek koruk óta nagy kedvvel próbálgatják erejüket és rafináltságukat, akár náluk nyilvánvalóan jóval erősebbekkel szemben is. Aki jó birkózóvá akar válni, annak erre szüksége is van, hiszen csak abszolút kategória létezik, azaz kortól és testsúlytól függetlenül sorsolják össze az ellenfeleket. A kemény sztyeppei életmód formálta mongol tudatban nemigen van helye bárminemű mesterséges esélykiegyenlítésnek; aki bajnok akar lenni, annak mindenkit le kell győznie.
Fotó: LIAN ZHEN/XINHUA
Talán a fenti írásból is kiderült, hogy Mongólia nemzetközi sporteredményei messze nem olyan kiemelkedőek, mint Magyarországé vagy éppen a mongolokat körbeölelő másik két világhatalomé. A kínaiak és az oroszok lehetőségeit nem lehet egy lapon említeni a mongolokéval. Mongólia jelenlegi fejlődéstörténetének nem a legfontosabb eleme a sport, de azt az ország vezetői is jól látják, hogy egy-egy fontos nemzetközi esemény megrendezése sokat segít a hatalmas ország nemzetközi megismertetésében. Mert valljuk be, Mongóliáról nagyon keveset tud még a világ, s amit ismer, az is kimerül a közhelyek szintjén.
Ulánbátor, 2025. június 20-30.
