Mint a gólya

Borsod-Abaúj-Zemplén megye legidősebb férfi polgárát, az encsi Pelles Józsefet köszöntötte 102. születésnapja alkalmából a napokban a város polgármestere és a helyi görög katolikus parókus. Az ünnepelt szellemileg és fizikailag egyaránt fitt, szereti a természetet, sokat sétál, s időnként a politika véleményformálásra készteti. Úgy véli, a 102 év sem sok, különösen akkor nem, ha egészséges az ember.

Bratu László, Encs polgármestere időnként meglátogatja az idős férfit, s ha nem ismerné őt évtizedek óta, legfeljebb 60–65 évesnek becsülné. Jól bírja magát, az esze is vág, mint a borotva, a szellemisége pedig, mint az ötvenéveseké. Józsi bácsi mozgékonysága ritka jelenség a környéken, a polgármester nem tud még egy olyan száz év körüli borsodi polgárról, aki naponta akár 15–20 kilométer megtételére képes volna. Ráadásul gyalog, egy szál fokossal. Mintha a természettel dacolna Encs legidősebb polgára.
Pelles Józsi bácsi 1903. június 1-jén született Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a mai Hernádvécse településrészén, Hernádszőleden. Szellemi frissességét elsősorban egészséges életmódjának köszönheti, szavai szerint sokszor és sokat gyalogolt életében. Egy leánya született, a 44 éves Anikó szép és kiváló asszony, s a vő sem akárki. Előbbi postai alkalmazott, a férfi pedig tűzoltó az Encsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság állományában. Az unokák sokra vitték, de gondjuk lesz a mai rohanással – vázolja a jövőt Józsi bácsi. Rendkívül harmonikus a kapcsolatuk, ám az idős ember hitvallása szerint addig ember az ember, amíg képes a saját akarata szerint cselekedni. Ezért élnek a gyerekek külön háztartásban.
Pelles József átélte a XX. századot, világháborút küzdött végig, szakadatlanul dolgozott. Későn nősült, 59 éves volt, amikor gyermeke megszületett. 18 évnyi világtalanság után négy évvel ezelőtt nyerte vissza látását, a sikeres műtét után 38 kilométert gyalogolt szülőfalujába és vissza Encsre. E jó szokását ma is megtartotta. Egyedül él lakásában, ellátja magát, s úgy véli, nagy baj volna, ha bárki segítségére szorulna. Rendszeresen kapál, kaszál, káros szenvedélyei nincsenek. Nem iszik, nem dohányzik, de a csinos lányok nem kerülik el figyelmét.
Most legnagyobb gondja a traccspartik hiánya, ugyanis a 80–90 éves „fiatalok” már a következő generáció tagjai. Az öreg szívesen megállna beszélgetni hosszabb gyalogtúrái során, ám rajta kívül szinte senkinek nincs szabad ideje. A legfiatalabbakról szót sem érdemes ejteni, Józsi bácsi szerint a még nem nyugdíjas korosztály is szétdolgozza az egészségét. Sajnos. Úgy véli, a koporsón nincs zseb, ezért mindenki jobban érezné magát, ha élné az életet. Rövid ez a földi lét, a 102 év is elrepült, mint az a gólya, amelyik soha többé nem tér vissza a családi fészekbe. Nehezen élt a szép nagy Pelles család annak idején, mégis megtalálták a boldogsághoz vezető utat. Igaz, ő legfiatalabb gyermeke volt szüleinek, s az első trauma akkor érte, amikor egyik bátyjáról kiderült, már sosem tér haza, hősi halált halt az első világháborúban. Mára mindenki elment a kilenc testvér közül, csak ő maradt meg magnak. Józsi bácsi kijelenti, a Pelles família hosszú életű család, szinte minden testvére megérte a kilencven évet.
– A háború előtti élet emlékeit mindörökké megőrzőm – mondja az idős ember –, akkor még nem a harács volt a fő szempont. Békében éltünk, a faluban szerették egymást az emberek. A mai világ sem rossz, ám a régi idők nyugalma visszajöhetne végre. Rengeteget dolgoztunk Hernádszőleden, a család gazdaságára mindenki felnézett. Nem termeltünk túl sokat, annyit azonban mindig hozott a föld, amennyi nekünk kellett. Állatokat tartottunk, én meg úgy ténykedtem a családi gazdaságban, ahogy erőm engedte. Nem számítottam a gyengék közé, tehát sokat dolgoztam gyerekkorom óta. Ez a helyzet a későbbiekben sem változott, így elmondhatom magamról, hogy kilencven évet aktívan töltöttem el. Nekem nem tetszik ez a túlgépesített világ, úgy látom, elsikkad benne az ember. Mindenhol a gépek vették át az uralmat a növénytermesztéstől az állattenyésztésig. Csak gondoljunk bele, s rájövünk, a gépek tették tönkre az emberi kapcsolatokat. Lehet, hogy egyeseknek jó ez így, nekem viszont idegen a helyzet. Az unokák a számítógép előtt töltik idejük jelentős részét, tán még a fára mászás tudományát sem sajátították el gyermekkorukban. Persze nemcsak a sajátjaimról beszélek, hanem általában. Ebben a modern világban nem tetszik a népek közötti távolság, pedig nagyon közel vannak egymáshoz az emberek. Óriási a stressz, amit a mi korosztályunk még hírből sem ismert. Mi tudtuk, hogy mi a feladat, a régi generációk minden mozdulatát a tudatosság jellemezte. Most ez megszűnt, a lányom és a vőm mindig szalad, néha azt sem tudják, hányadán állnak a napi kötelezettségekkel.
Pelles József tévét néz, rádiót hallgat, s a szemműtéte óta újságot olvas, de a politikától igyekszik távol tartani magát. Úgy véli, a kormányok nem ismerik a magyarság problémáit, de csak azért nem, mert nem is érdekli őket. Lezajlanak a választások, addig fontos a szavazó, azután viszont mintha nem számítana a hétköznapi ember. Mikor azt állítom, hogy Józsi bácsi ugyan nem veszi észre, ám politizál, amikor a kormányok és az emberek kapcsolatáról beszél, úgy reagál: No, az lehet! Persze – teszi hozzá – aki véleményt nyilvánít, legyen az bármilyen téma, máris politizál. Ő nem szokott bírálni, legfeljebb néha böki ki az igaz szót, viszont akkor sem hangosan. Azt viszont nem titkolja, a gazdag minisztereknek nem számít az egyszerű ember sorsa, csak az a fontos, hogy dőljön a pénz. Saját zsebbe. Nos, ezért tetszett Józsi bácsinak a háború előtti élet, akkor ugyanis azt sem tudták a falusiak, hogy ki az aktuális miniszterelnök, illetve kik irányítják az országot. Nem volt az baj, legalább nem izgult a parasztember. Ismerte a saját dolgát, a többivel nem foglalkozott. A férfi szerint az idők változásával nyilván változnak az igények, de az embereknek ennyire azért nem kellene elhidegülniük egymástól. Időnként találkozik a régi ismerősökkel, ám hiába fiatalabbak beszélgetőtársai, mégis nagyon öregeknek látszanak. Sajnálja az őt követő generáció még élő tagjait, mert ők már kiszolgáltatottjai lettek a modern kor technikai vívmányainak. Hiába a sok pipec műszer a kórházakban, orvosi rendelőkben – mondja –, sok a baj, s a folyamatos küzdelem felőrli az emberi szervezetet.
A XX. századot többnyire gyalog taposta át, megjárta a hadak útját. Háborús körülményeket ugyan nem kellett elviselnie, viszont a munkaszolgálatos hónapokat sosem felejti el. Az utóbbi időben enyhe gyengeség fogta el, amely azért nem jelentett komoly betegséget. Pelles Józsi bácsi szerint fölösleges meghalni, hiszen az élet utáni állapot bizonyára túl unalmas. Encs 102 esztendős polgára tervezgeti a jövőt, s úgy véli, egy kiadós gyalogtúra sok mindenre alkalmas. Ha séta közben nem beszélget az ember senkivel, akkor gondolkodik, és újra felelevenednek a régen eltemetett emlékek. Élete legfájdalmasabb napja felesége négy évvel ezelőtti halála volt, akkor úgy érezte, minden s mindenki a múlté, ami és aki az ő életét széppé tehette. Később azonban belátta, lánya, veje, valamint az unokák képesek értelmet adni életének, ma már hosszú távra tervezi a jövőt…